Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-08-16 / 33. szám
Materny János, szántói lelkész urakat választá meg fő- és alespereseknek. Ezen elnöki megnyitó és jelentés után az ujon választott fő- és alesperes urak a közgyűlés osztatlan öröme s meleg éijenei közt hivatalukat, helyeiket elfoglalák s a közgyűlés megnyitottnak nyilvánittaték. Nt. főesperes ur évi jelentéséből örömmel értesültünk, hogy az elmúlt évben esperességünk körében lényeges változások nem fordultak elő: — az egyes egyházakat illetőleg pedig : Sajóhaza — e sötét emlékeket felidéző, viszontagságos egyház — templomát épiti; leányegyháza Kűrit tyán l3 /4 földtelket nyert részben kegyadományul a maradvány földekből, melyek után iizetni kellett 500 frt váltságdíjt mltgs gróf P a 11 a v icsini Roger ur elengedni kegyeskedett; — Kölese templomépitése befejezéséhez közéig, fő előmozdítója tek. Kecskés Vince ur, ki — mint áldozatkész felügyelője — ujabban 10 ezer téglát ajándékozott ez építéshez s a sok, itt elsorolhatlan, adományozások mellett egy egyházi magtár alapját 10 köböl búzával tette le; — Miskolcon tk. Prónay József ur, mint vidéken lakó felügyelője, helyetteséül tek. Szuhányi Béla ur választatott meg; ugyancsak tek. Prónay József ur — felügyelői beiktatásának emlékére — az orgona kijavítását saját költségén 204 írttal eszközölte; — néhai Teoreok Sándorné asszony — erény, istenfélelem, egyháza szeretetében s családi boldogságban gazdag özvegy — pedig < gyházi tőkére 200 frt., oltárképre 100 frt., egyházi nőegylet javára 200 frtot hagyományozott. Az áldott Gusztáv Adolfegylet 1232 frt 55 krnyi, a magyarhoni e. e. e gyámintézet 618 frt 17% krnyi segélyben részeltették szegény egyházainkat s intézetünket. — A gyámintézeti célokra befolyt 118 frt 86 krral — Nyíregyháza 25 frt N.-Bánya 1 frt 75 kr felett rendelkezvén szabadon — 92 frt 61 krnak 2 /3-da, 61 frt 74 kr a kerületi gyámiűtézeti pénztárba felküldetni, 30 frt 87 kr. pedig hat folyamodó egyház és intézet közt egyenlően felosztatni határoztatott. A körlelkészeknek az iskolai vizsgák eredménye felöl szóló" jelentései kedvezően tüntetik fel tanügyünk állását. Sok tanítónk hivatáshüsége le tudja küzdeni a szegénység akadályait, a megélhetes gondjait. Tanítóink legkitűnőbbje még most, hanyatló korában is Klein Endre ur Miskoicon. A hernádcsanáíosi — eddig Sajó Arnóthoz tartozott leányegyház — anyává lön 315 lélekkel. A múltban néhai Szirmay Hugó nagyobb földadománya alapitottaa meg, folytonos bőkezűsége tartotta fenn, jövőre b. Prónay Gábor egyetemes felügyelő ur ő excelientiájának pártfogói kegye lesz emelője. A papi és tanítói özvegy árva intézet, mely 5665 frt tőkével s 650 frt évi jövedelemmel rendelkezik, ez utóbbinak 2 /s részét özvegyei és árvái közt fejenkénti 20 írtban osztotta ki. Az intézet mindenemü ügyeit ezután nem az esperességi közgyűlés, hanem a pártfogó t-gyházak (melyek a kerületi pénztárba catedr. és agencionale címe alatt fizetni szokott illet knek V2 -vel gyarapítják intézetünk jövedelmét) és a részvényes tagok (18 lelkész, 7 tanár. 20 tanitó, kik évenként jövedelmük 10%-ját fizetik e pénztárba) egyeteme s illetőleg egy 5 tagból álló igazgató választmány fogja elintézni. A tavaly Pécsen tartott tanári, egyettemes értekezletnek az al és felgymnásiumi és theologiai tandrendszerre valamint az érettségi, hit és lelkészjelölti vizsgálatokra vonatkozó javaslata csekély módosítással elfogadtatott. Az egyetemes gyűlésnek tavaly hozott azon határozata, melylyel az algymnásiumi tápintezetek kéregetési joga saját kerületeik szűk körére szorittassék, nem csak fájdalmas tudomásul vétetett, hanem, mivel ez intézkedés nemcsak a protestáns közösen felsegítő, hanem a természetes emberszeretetbe is ütközik; — nemcsak a százados, még az absolut rendszer alatt is sértetlenül fennhagyott, hanem a hazai kormány, minden szerencsétlen egyház, leégéttnek, sőt egyesnek segélygyüjtést az egész birodalomra vallás különbség nélkül engedélyező szokásával is ellentétben áil; — mivel ez elvonja a szegény tápintézetek fő jövedelmét, kárpótlásról azonban nem gondoskodik; — a főtanodáknak csak képzelet b e n nyújt előnyt, az altanodáknak azonban valósággal nagy kárára van : oda utasitattak követei, hogy e sérelemnek megszüntetését, az egyet, gyűlés e tárgyú határozatának megmásitását s illetőleg a régi szokás visszaállítását a kerületi gyűlés által az egyetemnél kimondatni törekedjenek. A Debrecenben nagyobb számmal lakó hitsorsosoktól -— lehetőleg — anyaegyházat alkotni kiküldettek: az esp. elnökség mellett Roszdorfer János. May Adolf, Török Sándor és Zeleoka Pál. Ezek voltak főbb tárgyai e közgyűlésnek: A csekélyebbek, helyi érdeküek közt és mellett első szép helyet foglaltak azok, melyek az ösmerkedés, a nem találkozhatás egy éve alatt történtek, elbeszélése, szóval a barátság az egyesülés és öröméből származtak — a melyek a testvéries közösséget megszilárdítani, a közgyűlés emlékét megörökíteni alkalmasakká lettek. Jól mennek azon tes.ületek dolgai, melyek élén ily férfiak állanak; „ékességben, jó rendben" folyik ott a tanácskozás, bölcs a határozat, áldásos az eredmény, hol ily elnökség vezeti az ügyeket. Ilyeket minden, legkivált pedig egyházi tastületeknek! Miskolcon, 1868. jul. 15. 1868. Zelenka Pál. KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA. A francia császárság, mint tudjuk, a legújabb időben lehető legszorosabban csatlakozott a pápaság mellé. A jezsuiták mindig magosabbra emelik fejőket, s a jobb érzelműek elégedetlensége mindinkább nagyobbodik. A senatus megint hivatva erezte magát, hogy inquisitionalis törvényszékké alakuljon, és a bibornok senatorok az or-