Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-09 / 32. szám

kiválólag a főiskola ügyei képezik. — Igy történt ez je­lenleg is. — Az ünnepélyes közvizsgálatot megelőzött egész hetet a lelkészi s érettségi vizsgák vették igénybe, —• amaz az egyházkerületi lelkészvizsgáló választmány, emez pedig az egyházkerületi főiskolai vizsgáló küldött­ség előtt. — Bekebelezési lelkészi vizsgát tett 16, —­lelkészképességi vizsgát pedig 10, — összesen 26 ifjú, — nagyobb részben kitűnő osztályzattal. A mily jól esett az első vizsgát tevő s főleg a theologiai tanfolyamot utóbb végzett ifjak kitűnő készségét: ép oly megütközést okozó volt a másod, — vagyis bekebelezési vizsgát ál­lók egy némelyiknél, — első vizsgájukkal egybe nem hangzó némi lankadtságot tapasztalni, — s annyival is inkább, — mert e második vizsga, már különben is a papi tudományok gyakorlati részéből adatván, — azok, valami elmefeszitő nagy tanulmányozást, s tetemes idő­föláldozáet nem igényelnek. — Ajánljuk gyakorló papi ifjainknak, hogy a célhoz közeledés, ne lankassza, sőt fokozza náluk a szorgalmat, s ébressze az előre törő szellemet. — a jó pap nem csak a célérésig, de ha­lálig tanul. A lelkészi, s érettségi vizsgák bevégeztével julius 5-ikén közönséges vasárnapi templomi isteni tisztelet után a főiskola imatermébe gyűlt föl a szokottnál gyé­rebb számú közönség, — élén az egyházkerület s főis­kolai kormányférfiaival s az egyházmegyék képviselőivel. Minden szem az elnöki székekre volt függesztve, keresve azt, ki az ily főiskolai ünnepélyes alkalmaknál, imposant kedves alakjával, oly kellemes jelenség szokott lenni, s mintegy nyugpontjául szolgáit a közfigyelemnek. — Az egyházkerület s főiskola főgondnoka nagymélt. idősb báró Vay Miklós ő excellentiája nem volt jelen; vál­tozott egészségi állapota tartá vissza, ez alkalommal, 8 év alatt ez első esetben. Hozza Isten mielőbb körünkbe kivánt friss erőben s egészségben ! Az elcsöndesült gyü­lekezethez főtiszt. Kun Bertalan szuperintendens ur intézett üdvözlő szavakat, s örömét fejezvén ki az ez alkalommal is egybegyűlt szép számú gyülekezetnek fő­iskolai ügyeink iránti érdekeltsége fölött, a közvizsgákat megnyitottaknak nyilvánította. Más ily alkalommal az igazgatói évi jelentés felol­vasása veszi igénybe a néhány óranegyedet, — most azonban az csak nyomtatott példányokban osztatoít szét a közönség között, — mert az időt a kegyelet gyászos adója lefizetésének kötelessége foglalta el; — a kegye­leté, melylyel tartozott a főiskola s egyházkerületünk néhai Erdélyi János magyar akadémiai rendes tag, s főiskolánkban a magyar irodalom rendes tanára emlé­kének. — Az örömének helyett gyászének zendült meg a főiskolai éneklőkar ajkain, — mely alatt Emődy Dániel jogtanár, az elhunyt kartársa s kebelbarátja, mély bá­natot tükröző arccal lépett a szószékbe, s emlékbeszédet tartott az elhunyt fölött. Szónoknak minden szava a sziv, és lélek megható szavai voltak, melyeket a baráti vesztés fájdalma olykor szakadozva bocsátott a külön­ben ékes szóló ajkakra, — Nem a megszokott minden­napias parentáciok üres frázisai, hanem az őszinte kebel fájdalma által növesztett, sokat érő gyöngyök voltak azok, hűn tolmácsolók a veszteség nagyságát, mely a szellemkincsekben s hazafiúi érdemekben gazdag köz­hasznú s tevékeny élet kihunytával a hazát, az irodal­mat s főiskolánkat, a családi boldogság szent hevétől melegült nemes sziv vég kihűltével pedig az elhunyt családját érte. Fájdalmas figyelemmel függtünk mind­végig a kedves gyász szónokon, mig végre a közmegin­dulást egy az elhunyt családi életéből, szónok által be­széde zárszavaiban elbeszélt érzékeny végjelenét idézte föl. Az apa — ugy mond szónok — „estve egy szép tündérregét beszélt kis leányának, s bevégezvén azt, el­küldé a gyermeket aludni, s az apa is elment aludni..... örökre! A gyermek fölébredvén reggel, kis testvérével sietett az apához — megtudni valamit az estve beszélt regéből, de mondák nekik, hogy atyjuk alszik. Várták fölébredését, — de az apa nem ébredt föl többé, — nem tudták a kicsinyek, hogy — meghalt — Adná Is­ten, hogy ne tudnák meg soha!" — hozzá tehetjük a szónok szavaihoz: „bár mi se tudtuk volna még meg, — mit vesztettünk Erdélyiben !" Áldás emlékezetére ! Délután, a szavalás, zongora, ének, — és dalmüvé­szetböl tartatott meg a látványos vizsga a fulladásig tömött s valódi gőzfördövé vált imateremben. — Nem lehetne-é ezt egy kis célszerű előintézkedés folytán élvez­hetőbbé tenni, — például a rendező elöljáróságnak oda hatni, — hogy a bírálatra különben is illetéktelen ifjú­ságnak, főleg alsóbb osztályok beli része, szerényen en­gedné át a szük helyiséget, főbbjeinek s a vizsgálatra megjelent vendég-közönségnek ? jövőre ezt megvárjuk. Julius 6-ikán az egyházkerületi gyűlés egybeült, s főtiszt, szuperintendens ur rövid buzgó imában Isten segedelmét esdvén köztanácskozásunkra, a gyűlést meg­nyitottnak nyilvánította. A világi elnökséget közkívánat folytán, de a fennálló szabályok értelmében is a jelen­lévő legidősebb segédgondnok, jelenben Lovász Miklós ur helyettesité. A gyűlés tárgyait — mint minden ily alkalommal, ugy most is a főiskola, legsürgősebb elintézést igénylő ügyei képezék. Egy átalános tanügyi reformterv terjesz­tetett föl mindenek előtt az erre megbízott egyházkerü­leti küldöttség által a gyűlés asztalára; mely reformterv magában foglalja főtanintézetünk minden ágaiban az egyes szakok hiányaira, azokban a szükséges tanerők emelésére, a tápintézet célszerű berendezésére, tantermek építésére, az ezekre szükségelt költségek kiállítására, s általában minden, — ezekkel kapcsolatos ügyekre vo­natkozó reformjavaslatot. — A valóban nagyszerű s a cél magasztosságához képest az illető szaktanárok s kül­döttség által — mélyen átgondolva kiállított, — s köz­gyűlésünk által egész terjedelmében, ahhoz illő komoly­sággal és érdekeltséggel áthallgatott munkálat sokkal fontosabbnak tünt fel a közgyűlés előtt, mint, hogy annak részletes tárgyalásába belebocsátkozni, — annyival in­kább annak rögtöni életbeleptetésében, véglegesen meg-

Next

/
Thumbnails
Contents