Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-09 / 32. szám

retes szóváltást az ősz superintendens s a királyi biztos közt egész részletesen, s hozzátevé, hogy a protestáns elem ekkori győzelme volt az első rés, mely az absolutismus bástyáján ütteték, a forduló pont, a honnan az ut a koronázási halomra vezetett. Csoda e, ha a haza erényeinek emlegettetésekor lázas kéjben hevülő magyar sziv, a midőn szinte megszokta már, hogy az idegenek azt a hont, azt a népet, mert nem ismerik, félreértsék, ugy vert ugy dobogott bennem, a midőn egy idegen nemzet legkitűnőbb testületének nekünk adott lelkesedett tapsait viszhangozni hallám '? Utána Mr. A. Moody, egyik derék téritő pap Pestről, szólt, beszédjének elején élénken festve a nagy változást, a feltámadó életet, mely a hármas halom országában meglőn és terjed, édes reményeket támasztva bent és kint egyaránt. S a nagy változás illustrálására felhozá azt afrappans példát, hogy ugyanaz az ember, ki a szabadságharc befejezése után in effigie felakasztaték, most mint az ország első minisztere teszi az őt halálra itélő király fejére a magyar koronát. Az ő beszédje is élénken megtapsoltatott. A föntebb emiitett táncpör inkább komikus volta miatt keltett nagy érdeket. Az ügy már előbb keresztül ment a két alsó törvényszéken, a lapok által inkább mint furcsaság közölve volt, s a közönség ismeré minden részleteivel. A főszereplő egyik vidéki földbirtokos, előbbi gyülekezetétől elválva, egy másik gyülekezet tagjává óhajtott lenni, s e végre volt lelkészétől némi bizonyítvány félét kért, hogy a gyülekezet tagja volt s erkölcsileg kifogás alá nem eshetik. A lelkész harmadmagával alkotván az egész kirk sessiont (nálunk a presbyterium), ennek nevében ki is adta a bizonyítványt, a mely tisztességesen hangzott, azonban a jegyzőkönyv megfelelő pontjában az illető ember megrovatik, mint a ki több alkalommal vegyes közbálokban vett részt, — s ott együtt táncolt a többiekkel, jóllehet ezen magaviseletéért már előbb a kirk-session előtt megrovatott, és akkor igérte is, hogy felhagy vele. Pedig az ily nemű táncolás illetlen egyháztaghoz és családapához, s ellenkezik a szentirássai és isten törvényével, s azonkívül van az egyháznak egy még eddig el nem törölt régi törvénye, mely mindenféle bált és táncolást megtilt az egyház tagjaira nézve. Ez volt az indok, a melyiken állva a lelkész és a töredék kirk-session itéit. A vádlott egyénnek tadomására jutván valahogy a jegyzőkönyvi megrovás, folyamodott annak kitoröltetéseért a presbytery elé, mint a mely őtet becsületében sérti meg. A presbytery csakugyan a folyamodónak adott igazat, s a kitöröltetést elrendelte, ez Ítélet ellen ismét a lelkész folyamodott a a legközelebbi Ítélőszék a synod elé, s ügyét ott is elvesztvén, ugy föllebbezte azt a nagy gyűlés elé. A tárgyalás napján a női közönség fiatalabb része különösen nagy számban jelent meg, s bár már éjfél felé járt az idő, mig az előző dolgokat elvégezték, mindamellett megsem mozdult egy se helyéről. Először a föllebbező hallgattaték ki, azután a presbytery és a synod megbízottjai szóltak, e két utolsó egy értelemben. Azután fölállt egyik tekintélyes kitűnő pap, s először megróván a föllebbezés nyelvének tiszteletlen voltát, átment annak kimutatására, hogy mennyire hibás és törvénytelen volt a lelkész és a kirksession eljárása formailag. „Ha szükség volna rá, hogy a kérdést érdemileg vitassuk, nem fognék visszarettenni annak vitatásától Mr. Ferguzonnal vagy bárkivel szemben, de itt maga az eljárás is végtelenül törvénytelen." Még néhányan szóltak a dologhoz hasonló értelemben, azután a föllebbezők eljárása kárhoztattatott formai hibák miatt, s a presbytery és synod Ítélete megerősitteték, különben a napi sajtó egy része már elébb kegyetlenül elbánt Mr. Fergusonnal túlzott és elfogultságot tanusitó eljárásáért. A közönség pedig sajátságos védbeszéde alatt folyvást nevetett, s az Ítéletet tapsokkal fogadta. Mindamellett az idei nagy gyűlésnek is legérdekesebb pontját az unio-bizottmány jelentésével kapcsolatban álló vita képezte. A csatározás igazi tüzén már átestek a külön presbyterykben, a hol a kérdés minden oldalról megvitattaték, itt csak a fősereg mérkőzött. A pártok mindegyike ott áll elfoglalt helyén, nem tágítva semmit, mindössze is a közvetítésre törekvő párt oszlik szét jobb és balfele, látva, hogy szerepe most már lehetetlen. A jelen gyűlés nem sokat adott az előző viták fénypontjaihoz, mindössze is azt mutatta meg, hogy az unió párt mennyivel erösebb mind az assemblyban, mind a közönségben az unió ellenesnél. Mindamellett a vita napjának mindenki igen nagy érdekeltséggel nézett elébe, s a tárgyalás alatt nemcsak a terem volt zsúfolásig tömve, hanem a folyosók s szelelő ablakok környéke is el voltak állva néppel, órákig elálldogálva ott egy elkapott mondásért vagy csattanósabb argumentumért. A kérdés most is az volt, folytassa-e tovább a bizottmány munkálkodását, vagy hagyja abba. Reggel kezdődött a vita, s tartott éjfél után két óráig. Ez igazán a majoritás diadalnapja volt. A kisebbség szónokai végtelenül szegények voltak f még vezérük is alig tudott egy egy percre diadalmas tapsokat idézni elő, mig az ellenfél különösen egy szónokának rájok szórt vágó élcei alatt alig akart a folytonosan megujuló kacajnak vége lenni. Este felé már szinte lázban volt az egész közönség, s a midőn a kisebbség, valamelyik szónoka az uj szakadás szükségképeni bekövetkezésére célzott, oly viharosan támadt fel a no ! no! (nem, nem) kiáltás s a pisszegés a terem minden részéből, hogy a beszélő kénytelen volt megállani. Pedig ebben az egy esetben aligha a kisebbségnek nem lesz igaza. A free church elfogadott alapelve az állammal szemben kezdettől fogva tarthatatlan volt. A midőn egyfelől határozottan tiltakoztak az államnak mindennemű beleszólása és befolyása ellen az egyház ügyeibe, s a jelen körülmények közt visszautasítottak minden államsegélyt, mégis az államegyház elvét nem adták fel. Az uralkodóknak kötelességük előmozdítani az igazság terjedését s azt tőlök kitelhető módon segélyezni. Ugy de a free church föltétlenül maga akarta meghatározni nem csak a segélyezés föltételeit, hanem még azt is, hogy melyik az az igazság,, a melyet az állam segélyezhet, s az azon kivül levőnek