Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-26 / 30. szám

(pedig ez nem képző, hanem nominativusi végzet, melyben a képzőből a foghang a nominativusi jelző elől kiveszett; a képző: tát), i egybekötő vocalisra van szüksége, holott bonitas, e helyett áll: bono-tas, tőalak: bono tat-, a tőönhangzó elgyengülése után: boni tát; ebből a nominativus: bonitas, e. h. bonitat-s. Épen igy crudeli-tas e h. erudelitat-s; celeritas e h. celeritat-s stb. — Micsoda végre az az ietas képző, mely pius-ból pietas-1 képez ? Hát nem ijedt meg szerző azon törzstől, mely ezen képző elválasztása után ott marad : p-ietas, tehát egyetlen egy betű, mely gyöknek is kevés? Igy lesz az: tőalak pio, tehát — miután mint fentebb mondók — a töönhangzó í'-be gyengül pii-tál-nak kellene lenni, ámde a dissimilatio nem engedi két egyenlő önhangzó összetalálkozhatását, tehát pie-tát- lett, melyből a nominativus a foghang elejtésével igy képeztetik: pietas e h. pietat-s. — Az „egybekötő vocalis nélkül" felhozott példákban csak egy van, mely tőönhangzóját vesztette: liberó-, liber-tát, de pauper-tát, uber-tát, facili-tát, mely utóbbi tőönhangzó változtatás után a mássalhangzói tök közé ment át: facul-tát, difficul-tát; épen ugy simul-tát, ezen tőalaktól: simili. — Legfeltűnőbb azonban az utolsó tanitás, mely szerint substantivumból és verbumból is képződik néhány tas végű szó. Mindenekelőtt auctoritas-ban a képző szerző szerint nem tas hanem itas, tehát az egybekötő vocalis is — mint nevezi — benne van. No de ez hagyján, egy kis következetlenség ily tanmód^zerben fel se tűnik, hanem azt szeretnők hallani, hogy mi módon lehet pofesí-böl és egeo-ból tas képzővel polestas-1 és egestas-1 kihozni, mert ha potest- után tesszük a tas-1, akkor a potesttas lesz, e^eo-ból pedig egeotas. No de szerző tanításából tudni kell a tanulónak, hogy e^eo-ban az o személyi végzet (v. ö. 44. I.), tehát azt el kell vetni; úgyde ekkor meg egetas lesz és nem egestas. Tessék ezt megérteni akárkinek, mi képesek nem vagyunk s azt hiszszűk, hogy a szerző „tudományos" tanodájába járó ifjúnak is meggyül vele a baja. — Mi ugy tudjuk, hogy potestas ezen tőalaktól: potent- (nom. potens) származik, melyből először is potet tát-, ebből ismét az egyik foghangnak sziszegöhangba való átmenete után potes-tátlett; épen igy eges-tát-, ebből egent-tát-, a nasalis kieste után eget-tát- s végre egestát-. De szűnjünk meg bolygatni ezen ,szótant/ mert attól kell tartanunk, hogy még nagyobb képtelenség jön ki belőle. — Mielőtt azonban ismertetésünket bezárnók, kötelességünknek ismerjük szaktanárainkat fölkérni, vegyék fontolóra ez ügyet, s gondolják meg, hogy hova vezet az ilyen tanmódszer. Minden tudományban igyekeznek az illető szakférfiak a legjobb tanmódot fogadni el, egyedül mi vagyunk azok, kik megátalkodva ragaszkodunk oly rendszerhez, mely fölött a nyelvtudomány meglehetős régen végrehajtotta a halálos Ítéletet; de mi sehogy sem akarjuk ezen Ítélet jogosságát elismerni, sőt a halottat akarjuk minden kigondolható, mesterkéltnél mesterkéltebb módon újra feltámasztani. — Tessék folytatni a galvanizálást, de egyszersmind azt sem felejteni el, hogy míg a drága időt ilyen műtétekre vesztegetjük, a nyelvtudomány — velünk semmit sem törődve — előre halad. Olyan ez mint a sybillai könyvek, minden istenadott nap drágább lesz; vigyázzunk, hogy annyira föl ne menjen az ára, a mikor — ha akarnók is — megvenni képesek nem leszünk ! Szénássy Sándor. Előfizetési felhívás. ,,A dalékok a legújabb theo logia történe lm éh ez" cimü könyve, dr. Sehwarz Károly ,.G eschichte der neuesten Theologie" cimü nagy becsű müve magyar forditására. „Ismét a német theologia!" — kiált fel talán a szives olvasó, mire azt kell felelnem : fájdalom, ismét, mert jobbat még most nem tehetünk ! — Nem szükség ismételnem, mit sokan és annyiszor emlegetünk, hogy nincs magyar theologia, mert azon néhány tankönyv is, mely a magyar nyelven létezik, kevés kivétellel vagy forditás, vagy még ennél is kevesebbet érő, gyakran épen ellenkező irányú idegen művekből összehalászott semmi. E nagy szegénység okait fürkészni és rajzolgatni igen érdekes volna, de a helyett, hogy a dolog mélyére hatolnánk, mi egy rövid előfizetési felhivás körét messze túlhaladja, állapodjunk meg csak azon felhozott oknál, mely a kutatónak első kérdésére fülébe hangzik. Ha kérdésünket azon néhány férfiúhoz intézzük, ki a theologiával foglalkozik, s képes irni, feleletül azt nyerjük, hogy „nem irok, mert nincs olvasó közönség, müvem kiadására nincs módom, a kiadó pedig nem hogy megvenné, de ha ingyen neki adom sem nyomatja ki." Valljuk meg, hogy szóra szóra-szóra igaza van, kérdjük a közönséget, ez egyszer azon sajátságos eset fog bekövetkezni, hogy ennek is igazat kell adnunk, mert a két. felelet azon circulus vitiosusban forog: „nem irok, mert nem veszik, nem olvassák, — és nem vehetek, nem olvashatok, mert nincs mit, idegen nyelvet pedig nem tudok." Miként szabaduljunk e szörnyű visszás helyzetből, ez örökös circulus vitiosusból ? E kérdés foglalkoztatja lelkemet szüntelen, mióta a helyzet ismeretére jutottam. A „Protestáns egyházi és Iskolai Lap" jeles fiatal munkatársa Barát F. ur a mult évi 32-ik s következő számban épen Sehwarz K. ezen kitűnő müvét ismertetve, ugy látszik a leirtakhoz hasonló gondolatokkal foglalkozott, s ugy véli, hogy „egyes ember nem teremthet az egészbe uj életet, hanem épen ellenkezőleg az életre kelt egésznek kell a maga egyeseit megteremtenie. Az egésznek kell a lökést adni, a melyet az egyes követhet, a fonalat, melyet az egyes ember megragadhat és fejthet tovább.Jól tudom én is, hogy ha egy varázs hatalom egyszerre rendkívüli módon fölrázná a magyar protestáns egyházat százados álmából, az életre kelt egész azonnal megteremtené egyes embereit, kik a mozgalom élére állva gyors léptekkel vezetnék a közönséget az előhaladás utján; de fájdalom, ezen varázshatalomra híjában vára-