Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-07-26 / 30. szám
nélkül, energiával kifejtik és nyilvánítják az őket lelkesítő hitet. (Nagyon jó ! nagyon jó ! — mozgalom.). Ez nagy látvány, ez uj tény. Nem túlozok semmit ; a különválasztás, melyet gondolkozók mint eszményt csak félig láttak, melyet a gyakorlati emberek kivihetetlen utópiának tekintettek, meg van kezdve. A történelemnek ezt meg kell állapítania. íme az első esemény, mely az utópiából valóságot készül csinálni s az uralkodó pápa az, kitől e kezdeményezés jő. Oly hatalmas a dolgok ereje, hogy Róma maga az, mely előidézi a különválasztást, megszegi a concordatumot és mind azon kötelékeket, melyek az egyházat és az államot egybekapcsolták. (Nagyon jó ! nagyon jó H. Jól tudom én, hogy Rómában az a követelés, hogy legyen különválasztva az egyház az államtól anélkül, hogy az állam elváljék az egyháztól; azt akarják, hogy Róma köteleztetései tekintessenek nem történteknek, az államéi pedig tartassanak meg; azt akarják, hogy Róma oldassék fel, az állam pedig maradjon kötve. Tudom azt; de Descartes és Port-Royal hazájában ily logika nem fog érvényre vergődhetni. S minthogy önök nincsenek e zsinatra meghíva, minthogy meglehet oda sem bocsáttatnának, maradjanak kivül, és hagyják őket cselekedni! Vigyázzanak, de készüljenek ama fontos határozatokra, melyeket tenni fog kelleni a zsinat határozatai után, s ha nem akarnak megengedni mást, mint ami irányelveinkkel egyező, tegyenek két dolgot: az egyik ideiglenes, a másik végleges, mind a kettő szükséges, (figyelő mozgás). Az első , hogy foglalkozzanak a papsággal, s ne hagyják magokra, amint most vannak. Tudom — s ezzel csak igazságot szolgáltatok a pecsétőrnek — hogy mai nap ultramontannak lenni nem mindenható ajánlat többé arra nézve, hogy az ember püspökséget nyerjen (Nagyon jó!). De nem elég. Az alsó papságot kell pártfogolni, mert ez képezi utoljára a papságban, mint máshol is, a közvéleményt. Ugyan, kérdezzék meg a legalantabb állókat, és ha megnyitják önök előtt bizalmasan sziveiket, látni fogják a sebet, mely az alaptörvények megállapítása óta vérzik; mert ezen törvények azaz: a világi hatalom megfosztotta őket az elmozdithatlanságtól (nagyon jó! nagyon jó!). E világi hatalom a concordatummal ellenkezőleg a „helyettes" szónak oly kiterjedést adott, a milyennel az egyházi törvényben nem bir, s miután az alsó clerusnak nehéz, lealázott helyezetet, készített felköltött a szellemekben titkos lázzadást. Kérdezzék meg csak ez alázatos papokat, és ezek megmondják önöknek : Mikép támogassuk mi a világi hatalmat azon zajongó és hatalmas párt ellen, mely magát ultramontán pártnak nevezi, mikor a világi hatalomnak soha sem volt az a bátorsága, hogy a mi jogainkat védje, hogy nyomorunkat enyhítse, hogy erkölcsi méltóságunkat oltalmazza ? Midőn sugallataira hallgatva, szabadon kifejezzük szabad véleményeinket, rendesen a történik, hogy egyház és állam kezet fognak, és mi adjuk meg az árát e kézfogásnak, mi lakolunk a kibékülésért. Nem tehetünk egyebet, mint magunkat alávetni és titokban sohajtozni. (Tout comme chez nous ! Epen ugy megy nálunk is. B. M.) Ha bírnátok ma azzal a nagysággal és bátorsággal, hogy hozzá fogjatok e kérdéshez nyíltan, és lerontanátok az alaptörvényeket nem azért, hogy a papságnak világi szervezetet adjatok, ami istentelenség volna, hanem hogy visszaadjátok az alsó clerusnak jogait és méltóságát; ha papjaitok előtt nem ugy állnátok, mint elnyomók, kik jogaival vásárt üttök, hogy magatokat a zavarból kivonjátok, hanem mint igazságszolgáltatók, kik mindenkor védelmeznek: ah! akkor a régi francia egyház tán újjászületnék; de ha el akarjátok annál biztosabban érni a célt, ha akartok nagy hatást gyakorolni, tegyetek többet: engedjétek a papokat részt venni a püspökválasztásban, nem mintha megkezdenétek a papság világi constitualását, hanem tevén azt, amit tesztek a tanárok nevezésére nézve. Ezeket a miniszter nevezi; de elébb a felállított tanácsok kijelölését kívánja be. Ugyan csak a miniszter tölti be az üresedésbe jött püspökségeket; gyűjtsétek hát össze, nem a híveket, hanem a dioecesis papjait, és kívánjátok be tőlök a kijelölést. E rendszabály hatása kiszámithatlan volna ; ez teljes átváltoztatása lenne az egyháznak, ez ennek kiengesztelése lenne a modern társadalommal; ez lenne a legjobb előkészület arra, hogy elfogadtassanak vagy visszautasittassanak minden tartózkodás nélkül a zsinat azon határozatai, melyek a modern elvekkel ellenkeznek; de mind ez még csak ideiglenes dolog. A végleges munka, szerintem, abban állana, hogy tanulmány oznók a törvényeket, melyek szükségesek arra, hogy az egyház és állam különválása megtörténhessék. Ily törvények különösen azok, melyek a vallásos congregatiokat illetik és azok birtokszerezhetési jogát határoznák meg. Hasonló ügyekben, minden a törvényszékek ítéletére van hagyva, minden változó. Tanulmányozni és meghatározni kell e kérdéseket éretten és törvényhozásilag, hogy a különválasztás bennünket meg ne lepjen. E különválasztás, amint már mondám, meg van kezdve. Javunkra lesz-e ? kárunkra lesz-e? Itt különbséget teszek, bár ellenkezését vonjam is magamra azon ügytársak közül némelyeknek, kikkel e kérdés elveire nézve közös nézetekben vagyok. E különválasztás a legveszedelmesebb helyzet kezdete lenne, ha akármely időpontban behoznák, elhamarkodtatnák és betetéznék oly rendszabály által, melytől Montalembert annyira félt, a papság fizetésének erőszakos elvonása által. Ugy tekintem e fizetést mint az állam szent kötelezettségét (nagyon jó! nagyon jó!), oly szentnek mint a nagy könyv tartozását, s nem hiszem, miszerint anélkül hogy kétségbevonhatlan kötelezettségeket megszegnénk,