Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-06-28 / 26. szám
Ime az érte'.ozlet eiső napjának lefolyása. M á ^ j a i k ülés, május 26-án. Elnök ur felhívja az ér; c.vezletet t. Kócsi Károly ur értekezésének megbirálására; minthogy ez értekezés a jelenleg fennálló tanszervezet módosítását is célozza: Gáspár János ur indítványára bizottságnak adatik ki, hogy észrevételeit annál tüzetesebben tehesse meg, a bizottság tagjai lettek : Gáspár János, Szabó Sámuel, Mentovich Ferenc és Jancsó József urak. A m. e gyházfőtanács két rendbeli leirata felolvasása után, — melyek közül az egyik az irodalmi bizottság szervezésére, a másik a mult évi értekezlet jegyzökönyvére vonatkozik — Mihályi Károly n.-enyedi tanár ur levelét olvassa jegyző, melyben arról értesiti az értekezletet, hogy a mult évi jegyzőkönyv lö-ik pontja alatti megbízatásnak, hogy t. í. a vallástanítás lélekemelő tanmódjáról értekezzék — nem tett eleget, mert azt véli hogy ennek kivitele még nem időszerű. Jancsó József n.-enyedi tanár ur „a z izmodról" irt értekezését olvassa; a kiváló szakképzettséget tanúsító értekezés — elismeréssel fogadtatik. Minthogy a tanári értekezlet nem annyira tudományos felolvasások, mint a tanügy fejtése érdekében alakult: kimondja értekezlet, hogy az iiynemü felolvasások jövőre arra jelölt rendkívüli ülésekben tartassanak meg. Szász Domokos lelkész és tanár „A vailástanitá8ról gy m n a s i u m a i n k b a n" cimü értekezését olvassa, melyet alább közlünk; egyszersmind indítványozza : hogy a szakrendszer a vallástanitásra nézve mielőbb léptessék életbe; felhívja az alakulandó irodalmi bizottság figyelmét az eddig megjelent vallásos könyvek megbirálására, a használhatlanok elvetésére, stb.; melyek után hivatkozva a mult évi jegyzőkönyv 15 ik pontjára, bemutatja „A vallásos eszmék történeti fejlődését" tárgyazó tanodai kézi könyvül szánt munkáját: mely megbirálás és véleményezés végett az alakulandó irodalmi bizottságnak adatik ki. Az értekezlet elismeréssel fogadja Szász D. értekezését, nézeteit eivileg osztja, de gyakorlatilag ez idö szerint még többféle nehézségekbe ütközőnek találja s ép ezért az önként ajánlkozó értekezőt felkéri s megbízza, hogy azáltala kifejtett elvek szerint a következő értekezletre részletesen kidolgozott s a középtanodai osztályokba alkalmazandó tantervet készítsen. Addig is kimondja értekezlet, hogy a vallástanítás a tanodákban lehetőleg egy vagy két arra legképesebb egyénre bizassék. Ez értekezés is mint a Kócsi K. uré élénk és érdekes eszmecserére szolgáltatott alkalmat; a vázlatos értekezés im itt következik : Uram;! A tanári értekezleteknek célja főként alkalmul szolgálni arra, hogy szakmáinkban szerzett tapasztalatainkat egymással közöljük, a netalán észlelt hiányokat jelezve, azoknak pótlására az útat. kimutassuk, s ez által iskoláinkban a tanügy emelésére — tehetségünk szerint— közreműködjünk, meglévén mélyen győződve Jules Simon e szavainak igazságáról: „Azon ne p, melynek legjobb iskolái vannak, a legelső nép; ha nem az még ma, azzá lesz holnap." A folytonos közeledés e magasztos cél felé: kötelesség, s minden lépés e cél felé: nyereség. Engedjék meg hát nekem, hogy figyelmükc: egy mindnyájunkat érdeklő nagv fontosságú kérdésre fölhívjam, s e körül pár igénytelen észrevételt terjeszszek önök elébe. E nagy fontosságú kérdés: a vallásta nitás ügye gymnasiu mainkban. —- E tekintetben a reformok szükségességit már 1865-ben tartott tanári értekezletünk kimondotta, s a tanári kar egyik nagyérdemű tagját — Mihályi Károly n.-enyedi tanárt — kérte fel, hogy reformjavaslatát e tárgyban tegye meg. Nekem tehát ezúttal nem lehet föladatom egy kidolgozott reformjavaslattal lépni föl; célom csupán részemről is egy pár igénytelen adalékkal s észrevétellel járulni e nagy fontosságú kérdés megoldásához. Hogy gymnasiumainkban a vallástanítás jelen állását s hiányait fölismerhessük, s megtaláljuk azon útat, melyen jövendőben haladnunk kell, szükségesnek látom egy futó visszapillantást vetni annak történelmi fejlődésére, mert mint mindenütt — ugy e téren is — életrevaló reformok csak ugy eszközölhetők, ha azoknak gyökérszálai az elmúlt idők tapasztalataiban föltalálhatók, s igy azoknak történelmi szükségessége — mint tovább fejlési mozzanatoké — kimutatható. Mint általában a tanügy, ugy a vallástanítás terén is egy egészen uj korszak kezdetét jelzi a reformatio százada; sőt minthogy a mozgalom megindulásában jelszóul s indokul épen vallásos kérdések szolgáltak : a felébredt s jogaiért küzdő szabadabb szellem jótékony hatása közvetlenül s legelső sorban épen a vallásos tanítás terén nyilatkozott. Luther már 1524-ben a németországi városok polgármestereihez és tanácsaihoz intézett röpiratában az ifjakra nézve a vallástanítás nagy fontosságát hangsúlyozta, s reformátori elveit e tárgyban velők közli. Az általa mélyen érzett hiánynak pótlására kisebb katechismusát, s nemsokára a nagyobbat is közrebocsátá, de azon határozott kijelentéssel, hogy az réázérŐl csak egy kísérlet, s ha tudná előre, hogy azok a lelkiismeret visszavívott szabadságát újra bilincsekbe fogják verni: azonnai tűzbe vetné mind a kettőt. — Hasonló szellemben működött irodalmi téren Z v i n g 1 i is, ki már 1523-ban „q u o pacio ingenui adolescentes formandi sint" cimü munkájában a vallábtanitás körüli reformnézeteit nagy alapossággal fejtegeti. E két férfi körül egész csoportja sorakozott a tiszteletre méltó férfiaknak, kik egyen-egyen az ifjaknak addig merőben elhanyagolt vallásos nevelését s oktatását tűzték ki célul, s valóban azon megújhodás, mely eiébb a vallástanítás s később általában a tanügy terén létrejött, főleg az ő fáradhatatlan munkásságuk eredménye, szellemi küzdelmeiknek gyümölcse, s igy emlékezetüket az utókor hálájának s elösmerésének koszorúja méltán köríti. Es mégis az irányt, melyet ők követ-