Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-06-28 / 26. szám

tek, és helyzetöknél fogva szükségképen követniük kellett, mi ma már a vallástanítás sikerének és céljának kockáztatása nélkül nem követhetjük. És ez igen természetes is. Minden időkornak meg van a maga sajátlagos szüksége, s ennélfogva csak azon irány követése célra vezető, mely az illető kor szükségeinek megfelelő. A reformátorok korszaka a vallásos élet terén még csak az alakulás, a forrongás; — hogy — ugy mondjam — a hosszú szolgaság utána szabadulás korszaka s mint általában minden forradalmi korszak, mely a tényleges nyomasztó állapotok megváltoztatására tör,— mig egyfelől magasztos s örök érvényű elveket proclamál s emel érvényre, másfelől tisztátalan elemeket is fölszinre juttat s e salakos részek kiválasztását az utókornak hagyja fon. Mily kevéssé voltak még akkor a vallástanítás alapelvei kitisztázva, legyen elég fölemlíteni azt, hogy a legkitűnőbb paedagogusok a 16. században (Sturm, Micyllus, Volf, Neander stb.) egyes uj testamentomi könyvek s főleg Pál apostol romai leveleinek szószerinti betanulását ajánlák mint leginkább célravezetőt, holott az egész mozgalomnak — szemben a középkori catholicismus elveivel — egyik jelszava épen ez volt, hogy a betű megöl, lélek az, a mi megelevenít. (Vége köv.) KÖNYVISMERTETÉS. Predigten, gehalten von F. F. Kradolfer, reformirtera prediger zu St. Eemberti in Breraen. Bremen. Hermann Gesenius. 1867. Ezelőtt néhány héttel két jeles egyházi férfiúval beszélgetve az ujabb prédikáció irodalomról, azon észrevételt nyilvánítottam, hogy a modern theologia hívei még nem találták meg a helyes hangot a templomi szószéken, beszédeikből általában véve hiányzik azon vallásos melegség és kedélyesség, melynek szavát oly jól esik hallani annak szájából, ki a vallás tárgyairól értekezik. E helyett túlnyomó bennök, saját álláspontjok védelmezése az ellenkező nézetek cáfolgatása nem ritkán reductio ad absurdum által, ami egyebütt a cáfolásnak erős és helyes eszköze lehet ugyan, de vallásos elmélkedésben csak ritkán engedhető meg. Egy szóval, a modern theologusok prédikációiban az ékes szólás szépségeivel, a kedélyre hatás eszközeivel ritkábban találkozunk, mint a hideg okoskodásokkal. Nem sokkal ezen beszélgetés után az egyik, aki Kradolfer t személyesen is ismeri, a kéz alatt lévő 225 lapra terjedő kis prédikáció füzetet nyujtá át nekem, azon reményét fejezve ki, hogy ez talán megközeliti azon álláspontot, melyen én a prédikációt látni szeretem, mert F. F. Kradolfer a mellett, hogy a modern theologiának a tudományban kitűnő harcosa, meleg, vallásos kedélyű ember, a nép vallásos érdekei iránt őszintén érdeklődik. Megvallom, az ok, melyből az én tudós kollegám jó eredményre következtetett, rám nézve a priori épen nem döntötte el a kérdést, mert azon modern theologusok, kiket én is személyesen ismerni szerencsés vagyok, kivétel nélkül a legmelegebb vallásos kedélyű emberek, 8 mindnyájan a nép vallásos érdeke iránt őszintén érdeklődve fogtak fegyvert a mult századok elavult vallásos nézetei ellen, épen a legőszintébb érdekeltség ösztönözte, hogy a mai emberiségnek oly alakban tárják fel a keresztyénséget, mely a kor tudományosságával kibékíthető. Nem ebben helyezem én prédikációik polemikus és okoskodó irányzatának okát, hanem abban, hogy a küzdtér még nincs egészen elfoglalva az ellenféltől, a harc még folyvást tart, s a küzdők önkénytelenül felviszik a csaták zaját a templomi szószékre is, hova pedig csak annak szabad bejutni, ani örök. — Mindazáltal nem kevés érdekeltséggel tártam fel Kradolfer prédikációit, azon reményben, hogy ismét találok néhány olyan beszédet, aminőt Reviletől, Nagy Pétertől s még egy pár magyar reform, egyházi szónoktól olvastam. Mert — dicséretére legyen mondva papjainknak — a prédikáció irodalom terén oly jeleseket termeltek, hogy ha a tudományos theologiai irodalomban is ugy működtek volna, theol. irodalmunk mindjárt a német és holland után következnék, mint következik prédikáció irodalmunk a francia után. Reményem sok részben teljesült, de nem egészen. — Kradolfer prédikációi egy nagy lépéssel közelebb vannak a célhoz, talán mivel ő maga távolabb élvén a küzdtértől, nem kénytelen oly nagy mértékben a harcba vegyülni, mint pl. Schwarz K. s a hollandok általában véve. Beszédeiből ismételve felcsillog a vallásos élet tüze, okoskodásaiban ritkán téved a száraz dogmatizálásra, s egészben véve elég egyszerűséggel tud irni. De azért a hoszszura nyújtott, formaszerü okoskodásoktól ő sem tud mindig szabadulni, pl. midőn egy egész hosszú beszéden (ti vagytok a földnek savai, stb.) átviszi azon okoskodást, hogy a vallás ne legyen az életnek egyedüli célja, mint a só nem lehet a testi élet egyedüli tápszere, hanem csak azon fűszert képezze, mely az életnek minden érdekét áthatja, mint a só a tápszereket. Ez igen szép gondolat ugyan, mely egy képpé alakítva el nem tévesztheti hatását, de logikai alakú okoskodásokba foglalva egy egész beszéden át, bizonyosan hidegen hagyja a szívet. A „biblia" cimü beszéd (2. kor. 3, 6) tünteti fel a bibliával elkövetett visszaéléseket, igen szépen körvonalozza annak valódi becsét, de a szónoki elem minden színezete nélkül polemizál és okoskodik. Nem ment tehát egészen a mi Kradolferünk sem a modern theologusok hiányaitól, s mégis nagy örömemre szolgált beszédeinek olvasása, mert újból megerősített azon hitemben, hogy ezen, eddig szokatlan alaposságú józan irány a theol. ludományban kifogja magát küzdeni nemsokára a szószéken is, s a keresztyénségnek ismét utat fog nyitni a felvilágosultak szívéhez is, honnan a merev orthodoxia száműzte. Kradolfer még nincs a célnál, de már közeledett a felé, s különösen egyszerűsége és népszerűsége csak ritkán, világossága pedig épen nem jöhet gáncsolás alá. Örülök tehát, hogy papjainknak, kik majdnem kivétel nélkül a modern irány hívei, oly