Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-06-21 / 25. szám

S épen ezért fordítja egyházunk minden erejét, igyekezetét, azon eszközök mennél nagyobb mérvben való megszerzésére, kiművelésére s céljukhoz képest hatásuk kifejtésére, hogy azok által a keresztény-mívelödést s tökéletesedést, mint az emberi nagyság, méltóság, boldogság, dicsőség létfeltételét, megszerezze. Állit egyházunk népiskolákat, felsőbb tanintézeteket, épit templomokat, ezek által kívánja a keresztényi tökéletesedést elérni. Az iskolák, tanintézetek s templomokban való munkálkodást egyházunk tisztviselőire bizza. Ha a tökéletesedés eszközei, minden részeikben jók s célirányosan hatók: akkor ezek működéséből szükségkép a tökéletesedés származik; mint a test szerveinek öszhangzatos s természetszerű működéséből kellő táplálkozás mellett az erő, egészség. Míg ellenben, ha a tökéletesedés eszközei általában, vagy ha csak részeikben is, megromlanak: akkor ezek állapotából szükségkép a mívelődés hiánya s igy a tökéletesedés elmaradása következik ; mint midőn a test szervei vagy egészben vagy ha csak részben is, megszűnnek rendeltetésük szerint működni, avagy a kellő táplálék hiányzik: e körülménynek szükségképi kifolyást a betegség — a nyomor — a halál. Mily nagy gondot kell tehát a tökéletesedés eszközeire fordítani, az a romlás esetéből származó kipótolhatatlan veszteség nagyságából érthető. Hasonlítsunk össze p. o. két gyermeket, tegyük fel hogy mind a kettőnek helyzete, körülményei, testi lelki tehetségei egyenlők, de neveltetésük, taníttatásuk — időben igen — de eszközökben nem egyenlő. Az egyik éveken keresztül helyes bánásmódban, nevelésben, tanításban részesült, elannyira, hogy összes erői lehetőleg kifejtettek s ezek kihatása a keresztény-erények felé irányult, felfogása, értelme tiszta, világos, látköre lehetőleg tágas, tudományos ismeretei lehetőleg alaposak, sokodaluak, bővek, — s ezek következtén lelke erős, szíve feddhetetlen, jelleme nemes, az örömben, jólétben, dicsőségben alázatos, szerény, — a bajban, veszedelemben bátor, rettenthetetlen, — a küzdésben kitartó, bölcs, — a nyomorban fenkölt, — a megpróbáltatásban meggyőzhetetlen, s igy tovább. — A másik szintén sok éveken keresztül járt a neveltetés s taníttatás intézeteibe, — de ott nem fordíttatott rá semmi gond, a testi lelki erők magukra hagyattak, a bánásmód hibás volt, a tökéletesedés eszközei roszak voltak; ebből aztán szükségképen a gyermeknek keresztényi értelemben vett tökéletlensége származott, — mert a művelődés, tökéletesedés létfeltételei maradtak el; — legjobb esetben is, ha szíve lelke nem bírt is megromlani végképen, de gyenge, tudatlan, gyarló maradt. Mit nyert amaz ? s mit veszített emez ? Amazt saját lelke nem engedi soha elesni; emezt nem birja soha semmiféle hatalom felemelni. Végtelen áldás, ha a tökéletesedés eszközei jók. De épen oly szerencsétlenség, üdvtelenség, ha roszak, ezeket meg kell igazítani, mert lételök bűn, a mely kárhozatra taszít. E bűn legyen bármely társadalmon, egyházon, nemzeten, országon, szörnyű nyomait lehetetlen fel nem ismerni a sülyedésen, pusztuláson. Ennek vége kárhozatos végmegsemmisülés. A tökéletesedés elérése s a kárhozat kikerülése végett kell a tökéletesedés eszközeit jókarban tartani s azokra lelkiösmeretesen felügyelni. Azt hiszem, szükséges volna, ha a tökéletesedés eszközeiről egész a legparányibb részletekig értekezném, valamint ha a felügyelet minden tényezőiről, azok viszonyairól s kötelességeiről kimeritőleg szólanék. Ez alkalommal azonban engedtessék ez el énnekem, — nem jött még el az ideje, hogy ezeket egész terjedelmükben átfogjam. Most a tökéletesedés eszközeit illetőleg, egyedül a népiskola tanítójának mivoltáról, — a felügyeletet illetőleg, egyedül a körlelkészről szólok, lehető röviden s általánosságban. A tanitó az iskola lelke. Az egyház a keresztényi tökéletesedést célozván, nem akarhat a népiskolák által mást elérni, mint hogy abban a gyermekek oly nevelés és tanításban részesüljenek, hogy ők az ott nyert fejlődési irányuknál fogva, a vallásosságra, tiszta erkölcsi életre, — a keresztény-erényekre, a hasznos és szükséges ismeretek s képzettségek megszerzésére s a rendes munkálkodásra hajlandók s vágyakozók legyenek. Egyedül a jóravaló hajlam s vágy a kellő biztosíték a kivánt cél elérésére, — mert ez a mag ez a csira, a melyből a plánta a fa kifejlődik. E hajlamot s vágyat az összes lelki erők kifejlesztése — jóra irányzása, — a hasznos és szükséges ismeretek s a rendes munkásság megkedveltetése által lehet feltámasztani. Ez egyedül célszerű tanitás, fejlesztés, mívelés által lehetséges. S a mi iskoláinkban épen a tanitó az, a ki arra hivatva van. Azért ő az iskola lelke. A milyén e lélek, olyan az iskola. Ha e lélek a keresztényi miveltség megkívántató fokán áll, ha e lélek keresztény-erényekben gazdag, ha feladatát átérti, ismeri, s annak teljesítésében örömmel fáradozik: a kedvezőtlen iskolai körülmények között is bir megnyugtató eredményt felmutatni, ne vendékeit képes arra az útra vezetni, a melyen haladva az egyház által kivánt célhoz jutnak saját üdvükre, boldogságukra, — mert az ily lélek magában hordja azon elemeket, erőket, képességeket, a melyek a kivánt mivelődést eszközlik. Ha ellenben e lélek tudatlan, avagy hivatalát tehernek gyötrelmesnek érzi, s pusztán kenyérkereseti szempontból tűri, s ennélfogva, — a lelki erők, képességek fejlesztéséhez, a szükséges ismeretek terjesztéséhez s rendes munkásság megkedveltetéséhez nem ért, azzal nem bajlódik, mi természetesebb mint, hogy a gyermekek szíve lelke is parlagon marad, s bekövetkezik azon eset, a mely szerint azon iskola megszűnt az egyháznak jó