Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-19 / 3. szám

imént emiitett rokonsági fokozatokban minden dispensa­tio és az ezért járó taxafizetés nélkül megengedte a há­zasságkötést, de fentartotta a házassági tilalmat az első sógorsági és második vérrokonsági fokozatokra nézve, s érvényben hagyta az ezen fokozattól való fölmentésekért járó díjfizetést is. II. Józsefnek 1786-ik év marc. 6-án ki­adott házassági pátense az ev. papságot egészen meg­fosztá a házassági ügyekben való törvénykezési illetősé­gektől, s ezt a polgári törvényszékre ruházva át, a pap­ságnak nem hagyott fel egyebet az egyházi fegyelemnél. A szebeni dékán ezen legmagasbb határozatot 1786-ik év jun. 13-án adá tudtára az illető káptalannak. Midőn II. Józsefnek 1790-ik évi január 28-án kia­dott, hires resolutioja az 1780-ik évi jogi helyzetet visz­szaállitá, a szász ev. papság visszanyeré ugyan törvény­kezési jogát a házassági ügyekben, de a tiltott rokonsági fokozatoktól való fölmentési jogot, miután azt az állam­hatalom még 1764-ben vette el, nem nyerte többé visz­sza. A tiltott fokozatokra nézve az 1791-iki országgyű­lés 59-ik cikke a József-féle házassági pátens rendeletét törvény erejére emelve következőleg határozott: „Sacra­tissima Majestas in magnó hoc Princípatu Reformatae, Au­gustanae, Unitariae Religioni addictos in Gradibus secun­dum Principia illorum permissis, utpote in tertio et quarto fíradu a necessitate impetrandarum Dispensationum semel pro semper exirnit Romano-Catholicis ratione sui in prae­habito usu permanentibusHázassági fölmentvényt ezen időtől fogva csak a fejedelem adott. Az 1834-ik évi dec. 17-én kiadott udvari rendelet értelme szerint a superin­tendensnek csak a háromszori kihirdetéstől volt joga föl­menteni, de ezen jogot delegatio utján átruházhatta a dékánokra is. Igy maradt a helyzet 1849-ig. Ezen év­ben Binder György Pál, 406. szám alatt köriratot bocsá­tott az alatta álló papsághoz, melynek VII. pontjában tudatja, hogy „jövőben a vérrokonsági és sógorsági foko­zatokban a házassági fölmentvényt legfelsőbb folyamo­dásban a superintendens fogja adni, mint ez Graffius Lu­kács, superintendens idejeig, 1716-ig megtámadatlanul di­vatozott ; s ettől vétetett el legelőször a fölmentvény joga (zsinati okmányok 1716. apr. 24-ikről, a végefelé)." Hogy Binder e dolog felől a kormányhatóságot tudósi­totta-e, vagy talán épen annak beleegyezésével cseleke­dett, nem tudhatni. Ugy látszik azonban, hogy eljárása a kormány tetszését nem nyerte meg, mivel 1852-ik év elejétől kezdve a tiltott fokozatokban való házassági föl­mentvényi folyamodványok a tartományi helytartóságok által ismét Bécsbe a közoktatási minisztériumhoz küldet­r tek. Es a fönebb emiitett superintendens 1854-ik évben 298, V. jegy alatt kibocsátott köriratában fölhívta a papságot, hogy az 1853-ik év nov. 11-én kiadott kor. mányrendeletnél fogva az ő Felségéhez benyújtott föl­mentvényi folyamodványokhoz az érdekelt felek kérel­mei is melléklendők. Ami az ezen fölmentvényekért járó díjazást illeti, ez az 1769. máj. 13-án kiadott kormányszéki rendelet ál­tal oly módon szabályoztatott, hogy a 4-ik foktól való fölmentvényért az alsó néposztálybeliek 25, polgárok 75, nemesek 150, mágnások 500 forintot fizessenek; a 3-ik foktól egynegyeddel több, a 2-ik foktól pedig az első ki­szabott díj kétszerese fizettessék. 1839-ik évben 1547. szám alatt kiadott kormányszéki rendelet a mai díjsza­bályt állapította meg, mely szerint a rokonsági első fok­tól a föld népe 100 ezüst forintot, a polgárok vagy váro­siak 200-at, a 2-ik foktól az alsó néposztály 50 forintot, a városiak 100 forintot, és ezenkívül a superintendentia­lis irodának kiállítási díjul 8 ezüst forintot fizessenek. Ezen fölmentvényi díjak az 1769-ben kiadott kormány­rendeletnél fogva a camarai alaphoz folytak be, és az er­délyi ág. ev. egyház érdekeivel ellenkezőleg a kath. pro­paganda szellemében alapított szebeni cs. k. Teréziárva­intézet részleges gyámolitására fordíttattak. Midőn te­hát Binder György Pál superintendens 1849-ik évben a fölmentvényi jogot a superintendentia részére igénybe vette, kiadta azon rendeletét is, hogy a felügyelete alatti lelkészek csak olyan egyéneket ajánljanak a díjfizetéstől való fölmentésre, „kik hiteles jegyzőkönyvi kivonattal és szegénységi bizonyitványnyal fizetési képtelenségüket ki­mutathatják, mivel a fizetendő taxák a zsinat rendelke­zése alá bocsáttatnak, hogy azokból körülmény szerint a szegény egyházak vagy lelkészek se gitt essenek.1 1 Sze­gény házasulandóknak a fölmentvényi díjazások elejétől fogva el voltak engedve. Ezen, most már az erdélyi ev. egyház segélyalapját szaporító felmentvényi taxák ösz­szege nem csekély. A tartományi ev. egyházi consisto­rium tudósítása szerint 1862—1864 2300 frt, tehát egy évre 766 frt 66 kr. esik. Vegyünk kerekszám 800 forin­tot ; tehát az első rokonsági foktól 4 — 8, a másodiktól pedig 8—16 pár dispensáltatott évenkint. 1863-ik év foly­tán az erdélyi ág. hitv. egyházban 2054 pár kelt egybe, tehát aránylag nem valami sok fölmentvény adatott ki. A bécsi cs. k. vallásminiszterium 1860-ik év dec. 4-én jegy alatt kelt rendelete, mely az erdélyi ev. egyház ideiglenes képviseltetéséről és kormányzatáról in­tézkedik, a 116. §. 8. c. pontjában meghagyja, hogy min­den fölmentvényi díj oly tanulók gyámolitása végett ala­pítandó segélyalaphoz csatoltassék, akik az egyház vagy iskola" szolgálatára, s a németországi vagy más külföldi hittudományi facultások valamelyikének látogatására kö­telezik magokat. Az 1861-ik évben tartott erdélyi ev. egyetemes gyűlés által kiküldött bizottmány a fenebb emiitett ideiglenes érvényű rendeletet különösen azért ajánlotta elfogadandónak, mivel az a Leopoldféle diploma 13. pontjának az előbbi kormányok által elkövetett meg­sértését megszüntette. Az imént emiitett kormányrendelet életbeléptetése után az erdélyi ev. consistorium is elkezdé működését. De nemcsak a házassági fölmentésekből befolyó összege­ket csatolta a tanulók segélyalapjához, hanem, bécsi nagy befolyású jó barátokban bizván, egy lépéssel to­vább ment, és a tiltott rokonsági fokozatoktól való föl­mentvényt is adott ki, anélkül hogy döntvényeinek ér­vényét bármelyik világi hatóság elfogadásától tette volna

Next

/
Thumbnails
Contents