Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-06-07 / 23. szám

Pál theologiája ismeretére is nagyon fontosak ; pl. a következő tételek kifejetését: Tiiaziq, non fidei doctrina, sed ipsa fides, et quidem in Deo posita, itioziq, Itaou Xpiazoo — fides, auctore 2. Christo, in Deo posita; d.ixoxazaazáoecoq nulla ratio in Pauli Epistolis; Jézus Christus in N. T. Dei nomine non insignitur; imputationis placitum a Paulo alienum ; praedestinatio, in electionem et rejectionem divisa tam hic, quam alibi, frustra quaeritur; Spiritum Dei Paulus ubique omnibus, Christi sectatoribus vocat communem stb de e tárgyak közül mindenik egyegy kis értekezés helyét foglalná el, már is hoszura nyúlt értekezésemben. Aztán tudom, hogy a kit e részletek érdekelnének, az érdekelni fogja az egész munka (ára 15 frt!). Különben is célom V. Hengel és jeles tanítványai nyomán később egy tanulmányt közölni Pál theologiája legfontosb részéről: a megigazulásról; ott szerves egészszé foglalva e részletek legjobb helyöken lesznek. Alig jutott valaha exegeseos tanárnak részül oly sok kitűnő exegetát képezni, mint V. Hengelnek, kezet fogva Scholtennel, ki maga is kitűnő exegeta és kritikus, de par excellence dogmatikus. Az exegeta vizsgálódásai eredményét a degmatikus ritka adománynyal használá fel anyagul nagyszerű dogmatikai rendszere felépítésére. A mily igaz, hogy az exegetának csak előnyére válik, ha a Dogmatikát egészen ki hagyja számításából, ép oly igaz, hogy a dogmatikus az exegeta által szolgáltatott anyag nélkül lakható épületet nem emelhet sem maga sem tanítványai számára. Ha Scholten, a dogmatikus, nincs, ugy valószínűleg sokkal kevesebben nyertek volna ösztönt követni az exegetát szokszor száraz és fárasztó kutatása útjában, de ha van Hengel az exegeta nincs, ki a dogmatikus előtt megtörje az utat s a tanítványoknak anyagot szolgáltasson, melyből az építő mester segélyével építhessenek, ugy lett volna bár Scholten még egyszer oly nagy dogmatikus, mégis kiáltó szó maradt volna a pusztában, vakokkal és siketekkel lett volna dolga, fövényre építette volna fel házát. „V. Hengel Dogmatikával és hist. kritikával nem sokat foglalkozik, de sokkal inkább szereti az igazi tudományt mint, hogy ellene állana az ujabb theologia vívmányainak, s hogy követné azon mogorva öregek példáját, kik kárhoztatják az ifjabb nemzedék haladását azon uton, melyre ők maguk vezeték rá koruk ifjúságát. Folyton lépést tudott tartani a mai tudománynyal, melyre nagy mértékben ő törte meg az utat" (Reville.). Hosszú névsor telnék ki ez uj nemzedék jeleseinek neveiből! Ezek között van Niermeyer, V. Hengel segéde a tanárságban, kinek előbb említett művei igazolják a fájdalmat, melyet kora halála a tudós világnak okozott; tanári székét a nem kevésbé jeles Prius foglalá el; ugyancsak Leidában működik mint tanár Rauwenhoff; Amsterdamban Hoekstra ; a papok közül: Blom, Berlage, Werning, Bakhuizen, Van Bell stb. A dogmatikai magyarázat feltételezi általában a bibliai (uj testamentomi) Theologia alapos ismeretét; természetesen ezen ismerethez sem juthatunk másként, mint az uj t. iratai alapos tanulmánya által, hol szüntelen mint exegeták kell hogy működjünk. A holland theologusok az uj t.-i theologia önálló mivelése által is sok érdemet szereztek. A sok becses monográfiák közt, melyek e téren majd minden fontosb kérdés felett megjelentek, különösen kiemelendő Blom-tól „A Messiás országának tana az első keresztyéneknél" 2. k. 1863, melytől még a legultrább orthodoxok sem tagadják meg a szigorú objectivitást. Az egészet felölelő mű Oosterzee emiitett müvén kivül (Theol. des N. T.) még caak Scholtentől jelent meg egy igen tartalomdus compendium. „A ker. Theol. története az uj szöv. iratai korszaka alatt" 2-ik kiadás 1858. ; az iró véleményének változása, némely uj t -i irat eredete felöl kilátásba helyez egy nemsokára megjelenendő uj, változtatott kiadást. Miután az exegetikai vizsgálódás végét érte, és az eredeti szöveg magyarázatára s felvilágosítására minden lehetőt megtettünk: áttérhetünk a fordításra. Tökéletes fordítást csak azután várhatunk, ha a magyarázó már teljesen elvégezte munkáját, midőn az értelem oly világos, hogy további magyarázat már nem szükséges. Jó fordítást csak jó exegetától várhatni: (Bár ebből nem következik hogy a jó exegeta szükségképen jó fordító is lenne ). Többször olvastam azon hasonlatot, hogy „a bibliafordítás hévrnérője valamely nemzet exegetikai haladásának." A hasonlat szépen hangzik, de rendkívül sántít. A hévmérő megérzi és mutatja a hévfok legkisebb változását is, emelkedését vagy szállását. Megvan-e ezen tulajdonsága a hévmérőül állított Bibliaforditásnak is? A reformatio korszaka után az exegesis tagadhatatlanul nevezetes változásokon ment át, azért közhasználatban mégis szakadatlan csak azon fordítások forognak-, melyeket a reformatio után csakhamar készítettek Luther, Károlyi, Martin stb. E tekintetben Holland sem szerencsésebb. Hogy a Dordti zsinat által elfogadott „Állam fordítás" (Staten-vertaling) készülése korában igen kitűnő volt, ezt ma ép ugy elismeri mindenki, mint azt hogy korunk igényeinek már sok tekintetben nem felel meg. Már az 1783-iki Harderwijki zsinaton Scheidius mint ki az átvizsgálásra előlegesen megbízatott volt, kijelenté, hogy „az államforditásban több mint sajtóhibák találhatók, azért — a legmélyebb tisztelet mellett a különben jeles fordítás iránt — tanácsolja hogy gondoskodjanak, miszerint a Dordti zsinat óta tett nevezetes exegetikai felfedezések egy újonnan rendezett fordítás által az egész egyház kincsévé tétessenek." Igy nyilatkozik Weiland is (Teyler Godg. Genolt.), ép azon időben midőn egyszerre három uj bibliafordítás jelent meg, magán vállalatok folytán (Klinkenberg, Van Hamelsveld és Van Vletentől); a három közül azonban egy sem mehetett közhasználatba, a mértéket sem igen ütötték meg, s az állam fordítást nem vévén tekintetbe, attól sokkal inkább eltértek, semhogy a közhasználatból kiszoríthatták volna. Van der Palm fordításáról, illetőleg az államforditás javításáról már szólottunk; a fentebbi háromnál sokkal jelesb, nagyobb használatnak is örvend, de a tudós közönség sem textus