Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-24 / 21. szám

hasábjain szólni akarva — nem érdekel. De igenis feltettem magamnak én is egy más szem­pontból azon kérdést, hogy vájjon az 1867-ik év­vel nyertünk-e vagy vesztettünk? S feleletem lőn hogy vesztettünk, sokat, nagyon sokat vesztettünk! Gondoljon vissza a tisztelt olvasó a közelebbi 20 — 30 év alatt mily sok derék, becsületes, kitűnő eszű s jellemű fia volt nemzetünknek! Athene, Spárta, Róma örök hírű hőseinek s patriótainak dicsősége meghomályo­sulni látszott honfitársaink nagysága s érdemei előtt. Ha a szomorú napok alatt bizalmas körben összeülénk honunknak hány jeles fiáról, politikai, katonai tekintélyéről tudott mindegyikünk ma­gasztaló beszédeket tartani, hírlapjaink még exis­tentiájukat is veszélyeztették sokszor, csakhogy kifejezhessék tiszteletüket egyik másik érdemdús hazánkfia iránt. Sőt csaknem szenteinkként tisztel­tük némely hősünket, titkon bezárkozánk belső kamaránkba, és imádkozánk boldogságukért, másrészt, hogy a távolból is árasszák reánk s az utánnunk jövő nemzedékekre szellemüket. S hová lőnek nagy embereink? A 49-iki kegyetlen vérengzések, a 19 éves száműzetés hosszú s keserves korszaka nem tudta őket meg­semmisíteni, s im most egy év alatt mind elvesz­tettük őket, meggyilkoltuk őket önmagunk! Hir­detjük önmagunk, hogy az, kit még kevéssel előbb az isteni gondviselés küldöttének, nemzetünk Mózesének magasztaltunk, eladta hazáját a né­metnek ; a másik, kit iljui lelkesültségünkben ha­zánk megváltójaként dicsőitettünk, kinek neve említésére feldobogott szivünk, s büszkébbeknek éreztük magunkat, hogy magyarok vagyunk, — ez eladta hazáját a muszkának. Es „si haec cura viridis, quid tunc cum aridis?" Ha nemzetünk fájának legvirulóbb hajtásait is ennyire besárgit­juk a szenvedélyek epéjével, mi történik akkor a kevésbé zöldelőkkel. Hol vannak hazám nagy fiaid? hol vannak ifjú korunk lelkesültségének bálványai? hol akiknek neve boldoggá tette a nyomorékká lett honvédet? hol akiknek nevére siettek a szülők dadogó gyermekeiket megtaní­tani ? Ha meg nem haltak, eltemettük őket egy év alatt. Egyik része hűtlen lett hazájához, 18 éves szenvedése, száműzetése hűn vallott elveihez, csak hogy valami hivatalt nyerjen; a másik rész kész habozás nélkül hazája boldogságát, lételét vakon kockára tenni, csak hogy ő léphessen hiva­talba. Óriási veszteségek ezek !! Tudom én, hogy a kép nem egészen oly se­tét, hogy az efféle párttusáknál elkerülhetlen, hogy némi szenvedély, el ferdítés is a vitába ne vegyüljön, s ha kelletinél nagyobb tűzzel folyik is a polémia, ez még az ezt folytatók között nem nagy bajt csinál, reggel jól megcibálják egymást a lapok hosábjain vagy a tanácstermekben a pár­tok bajnokai, és estve igen kedélyesen elmulat­nak együtt. De„ mégis mit gondol a t. olvasó, hogy midőn e küzdelmek hullámai a szellemi műveltség folyamának távol szélei felé ki verőd­nek, és pedig hova-tovább magokba több iszapot, szemetet felvéve, nem lesznek-e kártékony hatá­súak ? Ha a nép alsó rétegében, mely az ily fon­tos dolgok körül a tréfát, a párttaktikát nem is­meri, — általánossá lesz azon hit, hogy azok kik­ben ő bizalmát helyezé, kiket eszményképeiül te­kintett, eladták a hazát; ha többször hallja hogy nemzete nagyjai, tiszteltjei előtt nincs semmi szent, hogy ezek önzésüknek, hiúságoknak készek min­dent feláldozni, — vájjon nem gyakorol-e ez káros befolyást a népnek mind vallás-erkölcsi jellemére, mind hazafias érzelmére ? Dicsőséggel átszenved­tük a közelebbi 16 év nyomorait és kísértéseit, mert a nép országszerte habozás nélkül követte a nemzet fiainak jobbjait; aligha ismerte a nép a passiv ellentállás értelmét, de engedé nyakára vitetni az executiot, mert látta, hogy vezérei is igy tesznek; de ha ily iskolában képezendik a népet, minőbe most kezdik járatni, nem tudom lenne-e ujabb 16 év alatt jó és bal sorsban oly buzgó követője az intelligentiának? Ki számit­hatná ki azon szomorú eredményt, mi bekövet­keznék, ha a nép legszentebb hitében megrendit­tetnék? s azoktól, kikben legjobban bizott, ma­gát megcsalatva érezné? Vigyázzatok! mig a fo­lyam medrében van lehet korlátolni, ha egyszer kicsapott, ki állja útját? Ront, pusztít, nyomort szerencsétlenséget hagyva maga után. Es itt megint kinek lehetne szebb áldásosabb szerepe, mint a protestáns papnak? Ti kik a sze­retet nagy Apostolának szolgálatába állottatok, hozzátok illenék leginkább a béke, szelidség, tü­relem, keresztyénies szeretet szellemével a szen­vedélyek felkorbácsolt hullámainak csendesitése, a lázas kedélyek csillapitása. Kinek lehetne a

Next

/
Thumbnails
Contents