Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-05-24 / 21. szám
hasábjain szólni akarva — nem érdekel. De igenis feltettem magamnak én is egy más szempontból azon kérdést, hogy vájjon az 1867-ik évvel nyertünk-e vagy vesztettünk? S feleletem lőn hogy vesztettünk, sokat, nagyon sokat vesztettünk! Gondoljon vissza a tisztelt olvasó a közelebbi 20 — 30 év alatt mily sok derék, becsületes, kitűnő eszű s jellemű fia volt nemzetünknek! Athene, Spárta, Róma örök hírű hőseinek s patriótainak dicsősége meghomályosulni látszott honfitársaink nagysága s érdemei előtt. Ha a szomorú napok alatt bizalmas körben összeülénk honunknak hány jeles fiáról, politikai, katonai tekintélyéről tudott mindegyikünk magasztaló beszédeket tartani, hírlapjaink még existentiájukat is veszélyeztették sokszor, csakhogy kifejezhessék tiszteletüket egyik másik érdemdús hazánkfia iránt. Sőt csaknem szenteinkként tiszteltük némely hősünket, titkon bezárkozánk belső kamaránkba, és imádkozánk boldogságukért, másrészt, hogy a távolból is árasszák reánk s az utánnunk jövő nemzedékekre szellemüket. S hová lőnek nagy embereink? A 49-iki kegyetlen vérengzések, a 19 éves száműzetés hosszú s keserves korszaka nem tudta őket megsemmisíteni, s im most egy év alatt mind elvesztettük őket, meggyilkoltuk őket önmagunk! Hirdetjük önmagunk, hogy az, kit még kevéssel előbb az isteni gondviselés küldöttének, nemzetünk Mózesének magasztaltunk, eladta hazáját a németnek ; a másik, kit iljui lelkesültségünkben hazánk megváltójaként dicsőitettünk, kinek neve említésére feldobogott szivünk, s büszkébbeknek éreztük magunkat, hogy magyarok vagyunk, — ez eladta hazáját a muszkának. Es „si haec cura viridis, quid tunc cum aridis?" Ha nemzetünk fájának legvirulóbb hajtásait is ennyire besárgitjuk a szenvedélyek epéjével, mi történik akkor a kevésbé zöldelőkkel. Hol vannak hazám nagy fiaid? hol vannak ifjú korunk lelkesültségének bálványai? hol akiknek neve boldoggá tette a nyomorékká lett honvédet? hol akiknek nevére siettek a szülők dadogó gyermekeiket megtanítani ? Ha meg nem haltak, eltemettük őket egy év alatt. Egyik része hűtlen lett hazájához, 18 éves szenvedése, száműzetése hűn vallott elveihez, csak hogy valami hivatalt nyerjen; a másik rész kész habozás nélkül hazája boldogságát, lételét vakon kockára tenni, csak hogy ő léphessen hivatalba. Óriási veszteségek ezek !! Tudom én, hogy a kép nem egészen oly setét, hogy az efféle párttusáknál elkerülhetlen, hogy némi szenvedély, el ferdítés is a vitába ne vegyüljön, s ha kelletinél nagyobb tűzzel folyik is a polémia, ez még az ezt folytatók között nem nagy bajt csinál, reggel jól megcibálják egymást a lapok hosábjain vagy a tanácstermekben a pártok bajnokai, és estve igen kedélyesen elmulatnak együtt. De„ mégis mit gondol a t. olvasó, hogy midőn e küzdelmek hullámai a szellemi műveltség folyamának távol szélei felé ki verődnek, és pedig hova-tovább magokba több iszapot, szemetet felvéve, nem lesznek-e kártékony hatásúak ? Ha a nép alsó rétegében, mely az ily fontos dolgok körül a tréfát, a párttaktikát nem ismeri, — általánossá lesz azon hit, hogy azok kikben ő bizalmát helyezé, kiket eszményképeiül tekintett, eladták a hazát; ha többször hallja hogy nemzete nagyjai, tiszteltjei előtt nincs semmi szent, hogy ezek önzésüknek, hiúságoknak készek mindent feláldozni, — vájjon nem gyakorol-e ez káros befolyást a népnek mind vallás-erkölcsi jellemére, mind hazafias érzelmére ? Dicsőséggel átszenvedtük a közelebbi 16 év nyomorait és kísértéseit, mert a nép országszerte habozás nélkül követte a nemzet fiainak jobbjait; aligha ismerte a nép a passiv ellentállás értelmét, de engedé nyakára vitetni az executiot, mert látta, hogy vezérei is igy tesznek; de ha ily iskolában képezendik a népet, minőbe most kezdik járatni, nem tudom lenne-e ujabb 16 év alatt jó és bal sorsban oly buzgó követője az intelligentiának? Ki számithatná ki azon szomorú eredményt, mi bekövetkeznék, ha a nép legszentebb hitében megrendittetnék? s azoktól, kikben legjobban bizott, magát megcsalatva érezné? Vigyázzatok! mig a folyam medrében van lehet korlátolni, ha egyszer kicsapott, ki állja útját? Ront, pusztít, nyomort szerencsétlenséget hagyva maga után. Es itt megint kinek lehetne szebb áldásosabb szerepe, mint a protestáns papnak? Ti kik a szeretet nagy Apostolának szolgálatába állottatok, hozzátok illenék leginkább a béke, szelidség, türelem, keresztyénies szeretet szellemével a szenvedélyek felkorbácsolt hullámainak csendesitése, a lázas kedélyek csillapitása. Kinek lehetne a