Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-05-24 / 21. szám
W-. a kor szellemének? Vájjon azon ezer és ezer cikk, s gúnykép, melyek a közelebbi pár év alatt a bécsi és pesti sajtónak ugy komoly mint élces irányú szülöttei által széthordattak, ha majd a nép közé is leszivárognak — mert minden bizonynyal le fognak szivárogni, — nem ébresztenek-e majd oly szellemet, mely ugy általában a vallásos érzelemre, mint saját egyházunkra, s ennek szolgáira nézve keserű gyümölcsöket termend? Igaz hogy ama cikkek s gúnyképek csaknem kizárólag az ellentétes egyház főpapságának s szolgalelkü zsoldosainak szabadság- s haladásellenes törekvéseit igyekeznek meghiúsítani; az is igaz, hogy ezen újkori küzdelmek szempontjából tekintve is óriási különbség van a protestáns s katholikus papság között. Mert hiszen kiki tudja, hogy azon elveknek, melyekért a nemzet fiainak jobbjai lelkesülnek, a magyar protestánsok, ugy egyháziak mint világiak negyedfélszáz év alatt folytonosan kitartólag hű harcosai voltak; kiki tudja, hogy azon diadal dicsőségéből, melynek alapján hazánkra, alkotmányunkra, nemzetiségünkre ma már boldogabb jövőt jósolhatunk, a magyar prot. egyházat jelentékeny rész illeti. Mig ellenben a mai napság oly sokat emlegetett egyháznak legalább főpapsága, és egynémely szerzetrende nagyon nem bánná, ha ugy a régi mint a közelebb múltra fátyol vettetnék. De mégis kérdem, a szorosabb értelemben vett nép tud-e nagy különbséget tenni pap és pap között? ismeri-e híven egyik egyház papságának a másikéi felett érdemeit avagy hibáit ? Azon sok hol alapos, hol túlzott vádak, rágalmak nyilai, melyek a papság ellen löveltetnek, nem fognak-e a protestáns nép kebelében is mérges sebeket ejteni, nem fogják-e abban a vallásos közönbösség,az egyház iránti meghidegedés, lelkészei iránti megvetés, irigység, gyűlölet mérgét beszivárogtatni ? Anynyival is inkább, mert avagy a protest. lelkészi karnak is hűn teljesité-e minden tagja lelkipásztori tisztét, elmondhatja-e mindegyik magáról, hogy a mily hű fia volt nemzetének, hű polgára hazájának, ép oly hű szolgája is volt Krisztusának? Nincsenek-e e karnak is oly tagjai, kiket nem benső hivatottság vezetett, hanem a forradalmat követő szerencsétlen korszak kényszeritett e nemes ugyan, de nem kis lelkierőt, türelmet, ön-658 feláldozást igénylő lelkészi pályára ? Avagy a tiz éves absolutismus kárhozatos szelleme nem mételyezte-e meg az Ur egyik másik szolgájának lelkét? Távol legyen tőlem, hogy még én is követ hajigáljak ezen különben is igen sokak által zaklatott, s a háborúságokban, szenvedésekben különben is oly bo mértékben részesülő protest. lelkészikar fejére; de mégis valljuk meg őszintén, hogy midőn azon tükörben meg akartuk magunkat nézni, mely ezelőtt egy hóval, a skót s amerikai protest. papság s egyház állapotának rajzolása alkalmával előnkbe állíttatott, nagyon sok torzképet láttunk benne. Nem szeretem a vészmadarakat utánozni, sem az ördögöt a falra festeni, de mégis talán nincs helyén kiyül, ha röviden jelzem a veszélyt, mely még ugyan nincs jelen, s még gátolható, de amely néhol néhol — mint e lapok egynémelyik olvasója eléggé jól tudja — már mutatkozik, s ha eleje nem vétetik, bizonyosan bekövetkezendik. Hogy e bajnak mi módon volna eleje veendő, arra nézve adjanak tanácsot a nálamnál bölcsebbek s tapasztaltabbakon ez úttal csak e fenyegető veszélyekre kívántam az illetőket figyelmeztetni. És e veszélyek annál aggasztóbbaknak tűnnek fel előttem, mert ezeknek forrása nem csupán azon fentebb jelzett hierarchia- s jezsuita ellenes agitátiókból ered, de bő táplálékot nyernek azok hazánk politikai s társadalmi küzdelmei, vagy jobban mondva az ezen küzdelmek között lángra lobbant szenvedélyek által is. A közelebbi egy év alatt hazánknak ugy politikai komolv mint élclapjai sokat feszegették azon kérdést, hogy vájjon az 1867-iki év áldást hozott-e hazánkra, nemzetünkre, vagy átkot? nyertünk-e vagy vesztettünk-e közelebbi küzdelmeink által ? Tudjuk azt is, hogy a különböző politikai álláspontokhoz képest különbözők voltak az e kérdésre adott feleletek. Az egyik hazánk újjászületését, egy boldogabb jövő viradtát üdvözli az elmúlt év eseményeiben; mig a másik, talán épen a haza iránti hő szeretettől elfogulva, nagyon is sötét szemüvegen át látja az eseményeket, mindenütt jogeljátszás, árulás, vagy legalább is a gyáva félénkség sphaerájába átnyúló mérsékeltség ötli^ szeme elé, s Máriusként kesereg hazánk alkotmányának — szerinte már csak romjain. Engemet e kérdés ezen oldaláról — e lapok 41 *