Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-17 / 20. szám

sem részesültek; nem tisztán kegyes alapítványokból, minthogy gazdag pátronusokkal soha sem dicsekedhettek, 8 a mi kevés ilyetén alapítványuk az idők sokféle viszontagságai között még megmaradt, az is terhes közadó alá van vetve — hanem kapják a hívek folytonos áldozatkészségéből ; ekklézsiáik, belső embereik megadóztatásából ; kapják azon emberek véres verejtékéből, kiket a honfoglaló Árpád már itt talált, a székely néptől, mely szük határai miatt gyakran idegen földön kell hogy megkeresse kenyerét; mert az unitárius egyház — mondhatni — tisztán székely nemzetiségű egyház. Bizony, ha a magas kormány e helyzetet tekintetbe veszi vala, ha számbaveszi vala, hogy melyik egyház minő nevelési és oktatási alapokkal rendelkezik, melyiknek mennyi fejedelmi adományok vagy már előbb élvezett állami segélyök van; nem hagyta, nem hagyhatta volna ki az 1868-iki évre készített országos költségvetésből az unitáriusokat sem; hasonlóan az édes atyához, ki jó igyekezetü, de szerencsétlenebb gyermekei iránt még több szeretetet és gondoskodást tanusit, mint kedvezőbb állapotban levő gyermekei iránt, atyai szeretetének ilyetén nyilatkozatát adta volna az unitáriusokkal szemben. Ez elvből indult ki az erdélyi kir. kormányszék midőn az unitárius egyház részére 25 ezer o. é. frt évi államsegélyt hozott javaslatba, melyből a kultusminisztérium 3000 o. é. frtot felvett ugyan, de a miniszteri tanács azt is kitörölte; a 3000 o. é. frt évi segélyre pedig legyen szabad megjegyeznem, hogyha az erdélyi kir. kormányszék ajánlatára csak annyit épit a ministerium, ha azt hiszi, hogy az nem a körülmények és helyzet számbavételével, hanem Öuérdekből s az állam közvagyona megkárosítása széndékával tette javaslatát: akkor valóban nem látom át, miért fizeti azt tovább is; miért tart fenn oly alárendelt közegeket, melyekben nem bizik. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a minisztérium köteles lett volna az erd. kir. kormányszék javaslatát minden hiány nélkül elfogadni; mert igen természetes, hogy az állam jelen helyzetében nem fedezheti a szükségeket azon mérvben, amelyben fedeznie kellene, következőleg aránylagos levonásokat kell hogy tegyen a költségvetés minden nemeiben, de azt jó lélekkel elmerem mondani, hogyha az unitáriusokra nézve is aránylagos levonást tesz, az eredmény nem 3000 o, é. frt. lesz. Aztán végre is az országos költségvetésben a rendkívüli bevételekkel még felesleg is mutatkozik. Gyenge alap az igaz, de mint más hasonlóan rendkívüli bevételekre, erre is lehetett volna valamit épitni. Ott van továbbá az ázsiai expeditió 100,000, mondd egy százezer, o. é. frt költségvetéssel. Szép öszveg egy kéjutazásra, mert hogy ez mi egyéb, én — megvallom — nem tudom; kéjutazást pedig csak az tesz, akinek nincs, hova pénzét elköltse. Mi ezt nem mondhatjuk, mig a népnevelés ily siralmas lábon áll, mint hazánkban; nem addig, mig avagy-csak egyetlen egy iskola az államsegélyt várja Magyarország s a hozzátartozó tartományok területén. Még csak egyet. Legyen meggyőződve a szíves olvasó, hogy nem a felekezetiesség iratá velem e sorokat, e szenvedélyt én nem ismerem, s akkor nem kerestem volna fel a „Prot. Egyh. és Isk. Lap"ot, mely bár szabad szellemű, s ép ezért mindnyájunk által tisztelve van, mégis szorosabb értelemben véve csak az úgynevezett két evangelikus egyház organuma. Aztán nem is ringatom magam abban a csalódásban, mintha a felekezetiességgel épen az én vallásfelekezetem valami előnyt vívhatna ki magának. Nem is helyzetünk mostohasága miatti elkeseredés, a szegénység, az élet szükségeivel való küzdelem érzete indított arra, hogy e lapokban felszólaljak; mi tűrni tudunk: ugy mint talán senki más; mi megtanultuk, hogy aki a közügyet igazán szereti s annak előmozdítására szánja el magát, annak készen kell lennie a nélkülözésre; minket az iskolában figyelmeztetnek, hogy ha papok és tanítók akarunk lenni, mondjunk le a világi dicsőségről, fény és gazdagság utáni vágyról. És, valóban, talán ez az első eset, hogy unitáriusok a világ előtt felmutatják szűkös állapotukat; ez az első alkalom, hogy sérelmőknek ily nyilvános hangot adnak ; mert midőn uralkodó vallásokról szó lehetett, akkor tudtuk, hogy a kegyben nincsen számunkra hely, és nem vártunk semmit; mikor amaz 50-es években a kisértő megjelent s igy szólott: „Ime mindezt neked adom, ha leborulva tisztelendesz engemet," akkor igy gondolkoztunk magunkban Jézussal: „T ávozz el Sátán, mert meg vagyon irva csak a te uradat istenedet szolgáljad és csak neki engedelmeskedj" s nem mutattuk magunkat hajlandóknak, hogy lelkünk rovására valamit elfogadunk; de mikor az uralkodó vallások eszméjét a középkor fanaticus küzdelmei között elesni képzeltük, mikor egy alkotmányos kormánynak, annyi vajúdás után történt születését mindnyájan szivünkből üdvözöltük, s ingatag helyzetét ismerve, nem igyekeztünk az alapot, melyen áll, rázni; hanem annak támogatására, amennyire gyenge erőnk engedd, mi is befoly tunk és befolyunk; mikor megértük azt, hogy hazánk közjogi viszonyainak küzdelemteljes átalakulásával egy oly kormány került a nemzet élére, melytől segélyt várni méltányos, elfogadni nem bűn — valóban fájdalmasan esik mellőztetésünk, fájdalmasan esik, hogy az 1868-iki országos költségvetésben az unitárius egyház s ennek iskolái fel nem vétettek. S csak is e fájdalomérzet; a törvényesség-, igazság-, és méltányosságra helyezett bizalmunk megrendülése indított arra, hogy ez ügy állását e lap olvasóival, kik nem lehetnek mások, mint szabadszellemüek, ennélfogva minden hasonló gondolkozásuakkal rokonszenvezok, igazságosak és méltányosak, megismertessem. Azonban bizalmunk még nem semmisült meg teljesen. Mi hisszük, hogy a magyar országgyűlés e hiányt az országos költségvetésben felismeri s ahozképest ajánlatát megteszi; mi hisszük, hogy a magas kormány igazunkat belátva, nem késik az országgyűléssel egyetértve azt kipótolni s az unitáriusok számára is egyházi és is-