Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-19 / 16. szám

István lelkész előbbi határozata mellett ismét állhatatosan megmaradt, melynek — a panaszos rom. kat. Csomós Aronnő szerint, — azon szomorú következése lesz, hogy néhai férje, ki vallásához utolsó pillanatig oly hiven ragaszkodott, a római kath., vallás szertartása szerint me

ggyónt, s ugyancsak e szertartás szerint el is temettetett. Kéri azért a n. t. egyházmegyét, e minden emberi érzelmet felháborító büntettet Papp István lelkész részére beszámítani, s érette szigorúan megbüntetni. Ezzel kapcsolatban, két úri család panaszolja, hogy általuk Papp István lelkész felszólittatván, halottaiknak a háznál történendő elpredikálására, e tartozó kötelességet mindkét izben kereken megtagadta, ugy, hogy a szomorú felek kénytelenittettek a szomszéd lelkész hivalos eljárását igénybe venni. Kérik azért nevezett lelkésznek más egyházba való áttételét. — E fontos ügy megvizsgálására, mely még a mult hóban tartott börvelyi gyűlésen terjesztetett be, egy hat tagból álló vegyes küldöttség neveztetett ki , munkálata eredményét e gyűlésre beterjesztendő. A beterjesztett küldöttségi jelentés folytán kiderült, hogy Papp István lelkész nevezett néhai Csomós Árontól az Úrvacsorának kiszolgáltatását megtagadta. Megtagadta pedig azért, mert néhai Csomós Áron templomba sohasem járt, a lelkész emlékezete óta urvacsorával nem élt, az egyházi adót sohasem fizette, ha csak rajta karhatalommal be nem vétetett, a ref. hitüeket többször kutyahitüeknek nevezte, rom. kath. vallású nejével együtt rendesen a kath. isteni tiszteletet gyakorolta. Azonban, ha ref. vallású lett volna is, vádlott lelkész egyházában ez szokásban sohasem volt, az úri sz. vacsora beteghez ember emlékezete óta sohasem vitetett, s ha egyhez elviendi, visszaélés foghatott volna a 61-ik canon ellenére ebből történni, jövőre minden beteg ily kívánsággal állhatván elő; — de meg ugy tudja vádlott lelkész, hogy ez egy nagyobb városban sincs szokásban, sőt oly helyeken mint Debrecen stb. physicai lehetetlenség is. Edes atyjától ki az alföldön volt lelkipásztor sohasem látta, sem nem hallotta, hogy gyakorlatban lett volna, ő maga több évi segédlelkészkedése alatt sem gyakorolta soha. — Magok az egyházi törvények sem követelik ezt határozottan, hanem inkább csak megengedik. A helv. confessio XXV. r. 3. § ban, mely a betegek látogatásáról szól, az Ur vacsoráról nem is emlékezik, sőt a látogatást is csak ugy engedi meg, hogy az a pápások módja szerint ne történjék. — A 61-ik kánon rendkívüli körülmények közt megengedi ugyan, oly helyeken hol a reformátusok a pápistákkal vegyesen laknak; csakhogy a háznép több tagjai rokonok és szomszédok is jelen legyenek : úgyde, néhai Csomós Áron házánál ez sem történhetett, mivel neje s rokonai mind rom. kath. vallást követnek, a szomszédok pedig Mózes vallásúak voltak, az utcáról összeszedett emberekből pedig gyülekezetet alkotni annál kevésbé lehetett volna, mivel a lelkész hívei közt erősen gyökeret vert azon hit, hogy csak az élhet üdvösen a sz. Vacsorával, ki erre magát a bűnbánati hét napjaiban illőleg elkészíti, kárhozatot vévén ellenkező esetben bárki is magához, meg nem becsülvén az Űr testét és vérét. — Hivatkozik végre a 75 -— kánonra, mely egyenesen a betegek látogatásáról szól, s hol a beteg körül teendő lelkészi eljárás közt az Úrvacsora kiszolgáltatása nem is említtetik. A Fogarasi és Ruszka család által beterjesztett vádakat illetőleg azt a megjegyzést teszi vádlott lelkész, hogy az egyik eset ez előtt 9, másik két évvel történt, s mindkét eset február havában a legkeményebb télben, a midőn ő, mint éltes kopasz ember, életveszély nélkül hajadon fővel az udvaron e kötelességet nem teljesíthette volna. — Azonban, hiány e részben nem is volt, miután ő e kötelesség teljesítésére a szomszéd-egyház ifjú lelkipásztorát hívta meg, ki e kötelességet a leghívebben teljesítette is. Felmutatja bezárólag védiratában vádlott lelkész 35 éves összes, de különösen Máté-Szalkán töltött 26 éves hivatalos pályáját, mely idők alatt a törvényt, az egyházban a jó rendet folytonosan fentartani törekedett s fen is tartotta, s az idő folyama alatt panasz ellene fel nem merült soha, sőt hallgatóival ma is kivétel nélkül csendességben és békességben él, s most azok igyekeznek felzavarni az ő egyháza nyugalmát, kik erre, — mint más hitfelekezethez tartozók s igy nem az egyház hívei — törvényszerüleg jogosultak nem is lehetnek: kéri mind ezek folytán, az ellene személyes ellenszenvből támasztott vádat egyszerűen megszüntetni. Olvastatott ezzel egybefüggőleg a máté-szalkai ref. hívek egyetemes aláírásával ellátott folyamodványa, melyben érzékeny panaszt emelnek a miatt, hogy ők, kik lelkészüket mindenkor a legnagyobb tiszteletben tartották s szeretet és ragaszkodással csüggöttek rajta, s jelenben is általuk ilyen szeretet- és tisztelettől környeztetik, mély lelki fájdalmat éreznek amiatt, hogy e köztiszteletben álló lelkész, ki ellen lelkészi hosszú pályája alatt soha legkisebb panasz fel nem merült, ime most idegen hitfelekezetüek által üldözőbe vétetik, s méltatlan bántalmakkal illettetik épen oly állítólagos lelkészi kötelesség elmulasztása miatt, mely köztök soha szokásban nem volt, s melyet, ha lelkészök teljesített volna, ők magok Ítélték volna el érette: kérik lelkészöket a vád alul felmentetni, s a méltatlan bántalmazókat és versengőket illően megbüntetni. A komoly csendben feszült figyelemmel kisért okmányok felolvasása után, kezdetét vévén az érdekes vitatkozás, a megyeház egyik teremében nagy számmal egybesereglett egyházi és világi férfiak közül vádlott Papp István lelkész mellett Csanády János megyei törvényszéki elnök szállott ki síkra: előrebocsátván, hogy amit mondand, az nem egyedül az ő értelme és meggyőződése, hanem ez értelem egyszersmind oly férfiaké is, kik az egyházi tudományt már hivatásuknál fogva is mélyebb tanulmányozás tárgyaivá tevék. A vád alaptalanságát élesen bírálván, kimutatja, nemcsak a confessio XXV. részéből a 60, 61 és 75-ik