Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-12 / 15. szám

Tizenegyedik évfolyam. Pest, apr. 12. 1868. PROTESTÁNS LAP SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓHIVATAL : A lipót és szerb-utca szögletén földszint. KLÓFIZETÉSI DIJ : Helyben házhozhordással és Vidékre'postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. Kik negyedévre fizettek elö, előfizetésük megújítására kéretnek fel. Szerk A lelkészek állása, fizetése, s az egyházi terhek viselésének módja a skót presbyteri egyházakban, A lelkipásztorok fizetésének rendezése égető kérdés egyházunkban. Az eddigi gyakorlat sem célszerű, sem igazságos. Egyházi nyomoruságaink egy tetemes részét azon bajok, súrlódások, panaszok, s nem ritkán egész a hivatal gyülöléseig menő kölcsönös elhidegülés képezik, melyek a fizetés kérdése körül állanak elö. S a baj nem találván egyebütt orvoslást, egy secta megalkotásában tört utat magának, amely hova tovább annál jobban terjedni fog mindaddig, mig gyökeres orvoslás (de a mely, mitől sincs oly távol mint az üldözéstől) e terjedést lehetlenné nem teszi. Mikor hozzá kezdtem a skót egyházi élet ez oldalának megvizsgálásához, azt azon hiszemben tevém, hogy találni fogok némi olyas eszközöket, melyek a mi viszonyaink közé is bele illenek, s ott sikeresen alkalmazhatók. A teljes átvizsgálás a mig egyfelől meggyőzött ennek lehetetlenségéről, másfelől ugyanaz csak erősebben össztönzött, hogy kutatgatásom rövid eredményét elmondjam, s a miértről számot adjak. — Hogy ezt tehessem, múlhatatlanul szükséges párszót szólanom a skót papokról. „Ha van hely a világon, hol a papi osztály igazi őszinte becsülésben és tiszteletben részesül, mely szinte megközelíti az ó testamentom papságaét, ugy Skótia bizonynyal az első ezen helyek között, s ha van tesület a világon, mely e tiszteletet valóban megérdemli, bizonynyal ilyen a skót protestáns papság. Az egyszerű miniszter név (szolgája az igének, a kötelességnek, vagy igen sok tekintetben az egész gyülekezetnek) elég arra hogy a legelőkelőbb társaságban megkülönböztetéssel fogadtassék, s e név viselője, jól ismert nyájas egyszerű modorával, ép ugy otthon van a fényes társalgó termekben, mint az alsóbb osztályok szegényes, sokszor elszomoritóan nyomorult hajlékaiban. Velők találkozunk minden téren, hol munkára vagy áldozatra van szükség. A legtöbb szem ö rajtok függ bizalommal, tisztelettel, sokszor a csodálatig menő elragadtatással; ők a társadalom vezetői, irányadói. A gyülekezetek tagjai nem hogy papjaiknak gyengeségeit kutatnák, vagy általában megengednék e gyengeségek létezését, hanem abban vetélkednek egymással, hogy amidőn egymás lelkészének minden jó tulajdonait elismerik, mégis mindenik csak annál marad meg, hogy az ő papja mindezeknek dacára különb valamivel a másikénál. Kivált az idegeneken, valóságos csábítást visznek véghez lelkészük részére, hogy csak azt halgassák. Nemrég egy uri emberrel beszélgetvén Edinburgh előnyeiről, tanulni vágyó fiatalemberre nézve, melyek a gazdag könyvtárakban s a még gazdagabb eleven társadalmi életben kínálkoznak, Ő mindezeket megengedve, mégis a legnagyobb fontosság odahelyező -sével s egész büszkeséggel tevé hozzá: hát még hallani a mi nagy papjainkat! Valóban fáj ez emberek közül haza gondolnom, hogy minő bánásmódban részesülnek otthon még jelesebb — a többiekhez képest kitűnő papjaink is, épen azok részéről, a kikért történnék egész életüknek fáradsága, munkálkodása, s akikre egyedül támaszkodhatnak; s még jobban fáj, hogy az okok után vizsgálódván, a vád nagy részét ö rájuk látom visszahullani. Meg van a maga része itt is a sokszor emlegett 19 éves absolut kormánynak, amelynek iszonyatos bűneit és rombolásait a társadalom minden terén, évszázadokon át ráhányt fátyol sem lesz képes elfedezni, hanem a felelősség egy része alól én részemről nem tudom jó lélekkel felmenteni papjainkat sem. Nem mintha ők a sötét napokban általán véve roszszabbak lettek volna a többi közönséges embernél, de mert igen kevés kivétellel jobbak sem voltak, s egy meglehetős számban csakugyan roszabbak. Nem akarok én a magam parányiságában vádat emelni bárki, vagy épen egy oly testület ellen, amelynek minden fogyatkozásai mellett is oly sokat köszönhet folyvást a társadalom; annyira nem, hogy a midőn az ok és okozati láncolat vjzs-