Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-12 / 2. szám

lovici béke 1699-ben ismét a nemzet tudta nélkül köttetett meg. A német zsoldosok tatárcsordaként pusztítottak a felső megyékben. — Jászkunság a német rendeknek eladatott, — törvénytelen adó szedetett, s igy nemzetünk alkotmányos élete alapjaiban támadtatott meg. Ez az miért feljajdult II. Rákócy Ferenc, de csak feljajdult, mert elébb, mintsem a cselekvés terére léphetett, elfogatván, rémes sejtelmek közt a bécsújhelyi börtön épen azon zugában töprenkedett ügye s jövője felett, honnan nem rég Zrinyi Péter oly férfias lelkülettel a kínpadra lépett. Ily lázas izgatottság, s fanyar elégületlenség hervasztá a protestáns egyház életét is. A megszilárdult hatalom védpaizsa alatt titkos szellemek működtek, érvényre juttatandók ama keresztyéntelen elvet: a kié az ország, azé a vallás is, — s megsemmisítendők a protestáns egyház testületi cimét és jogait, hogy igy a vallásügy az országgyűlés termeiből kiküszöböltetvén, a kérvényező egyház, mint magános egyén kényszerüljön folyamodni a trón zsámolyához kegyelem s jóakaratért, de többé nem jogért vagy jogelvezetért. S a kormány elnézvén, sőt belenyugodván a titkos szellemek csel- s ármányszerü intézkedésében : egyházaink jogtalan megtámadások- s méltatlan bántalmaknak estek sokszor áldozatul. Miután pedig az 1723-iki országgyűlés XCVII. törvénycikkjében a magyar királyi helytartótanács felállítása elhatároztatott; s e kizárólag római katholikus tagokból állott testület hivatalos működéseit megkezdette, s működéseiből a pártfelekezetesség botrányosan kitűnt: a jogsérelem s törvénytapodás nyilvánosan követtetett el. 1724-ben Kontor Isván győrmegyei püspökhelyettes, a reform, lelkészt belvárosi betegei látogatásában, s halottjai szertartásos eltemetésében karhatalom alkalmazásával jogtalanul gátolta. — Az egyház százados joggyakorlatához ragaszkodva, pártfogásért a kormányhoz folyamodott, s kedvező választ nyert, meghagyatván abban a városi hatóságnak, hogy folyamodó egyház azon állapotba helyeztessék vissza, melyben volt, mielőtt a pesti bizottmány, a protestansügy szabályozása végett, üléseit megkezdette. De a legmagasb pártfogás mellett sem sokáig élvezhette legalább békében e szép jogot egyházunk, mert már nevezett év közepén a hely szinére kormányilag menesztett királyi táblai jegyző, Zahorák István előtt hiteles tanúvallomással kellett igazolnia, hogy lelkészei a vallásos foglalkozást a betegek s halottak körül, már hosszabb idő folytán gyakorolták. 1744-ben Preig János zámolyi plébános a megye által tiltatta le a győri protestáns lelkészeket Sziget, Révfalu s Pataháza helységekben egyházi cselekvények gyakorlatáról, azon sajátszerű indokból, mert ez neki tetemes anyagi kárt okoz, mivel a nevezett helységek egyházilag az ő felügyelete alatt állanak. 1746-ban pedig Szommer Ferenc kanonok s belvárosi plébános, Naszvady Mátyás megyei főbiró segélyével kiutasittatá protestáns lelkészeinket a belvárosból, s igy a betegek lelki vigaszban s a halottak szertartásos temetésben nem részesültek. Sőt az 1746-iki december 22-én ama közbotránynak lőn városunk szemtanuja, hogy, midőn egy jelentékeny gyászkiséret néhai Lekner Mihály koporsójával az újvárosi temető felé közeledett, egyszerre a vámház melletti sorompó leeresztetvén, az egész tömegnek sárban vizben mellék uton kellett haladnia, hogy céljához juthasson. f Általánosan elismert igazság, hogy a protestáns nevelésügy legalább egykor rendszere a célszerűsége által túlszárnyalta a többi felekezetekét, — szálka lőn hát ez is a féltékenyek szemében. Innen magyarázható meg azon föllépése gróf Zichy Ferenc győri megyés püspöknek, midőn a győrvárosi protestánsok felsőbb iskoláinak bezáratását minden áron kieszközölni akará, azon indokot használva, hogy ezek létezésének alapja országos törvényeinkben föl nem fedezhető. Résen állt egyházunk s hivatkozva a joggyakorlatra, s az 1681-iki XXVI. törvénycikkre, mely a vallásgyakorlatot a templomok s iskolák használatára is kiterjeszti, kétségbevonhatlan jogai védelmeért legelőszer is a trónhoz; majd a plébánosok jogtalan föllépése ellen a megyei s városi hatósághoz intézett panaszszózatot. De a kormánytól rendesen kitérő válaszszal, vagy legfölebb az illetők rendreutasitása reményével távolittatott el, — s az első bíróságok! a legjogosabb kérelemre vagy vállvonítással, vagy azon üres nyilatkozattal feleltek, hogy az elkövetett jogbitorlás tudtok s beleegyezésök nélkül történt. De mit is reménylhetett e korban protestáns egyházunk a kormánytól, hol a klérus mindenható erővel birt, s mit a városi hatóságtól ?! mely önállósága s birói függetlensége rovására a papság uszályhordozójává aljasult, s mint ilyen a protestantismus nyílt ellenségeül lépett fel, hol csak erre alkalom kínálkozott. Igy 1748-ban minden felsőbb utasítás nélkül, puszta önkényből, a reformált egyház templomát, iskoláit fölmérette, megbecsültette, s összes birtokát az 1647-ik VII. törvénycikk világos tilalma ellenére, mint egyes polgár vagyonát, különnemű adóval terhelte. Még ez sem volt elég, s mintha romlásunkra szövetkeztek volna az elemek, csapás után csapás látogatá egyházunkat. A város e részében dühöngött tüzár tőle is három izhen követelt áldozatot. S mindannyiszor néhány óra alatt, temploma, iskolái s középületei romjáin az enyészet mutogatá romboló hatalmát, s a veszteség fájdalma e keserű szavakban hangzott fel a szenvedők ajkiról: sionunk puszta, szentségünk s ékességünk háza, melyben az urat dicsértük, tűzzel megégettetett, s minden drágalatos dolgaink elpusztultak. Be az ur szemei az igazakon, s az ő fülei azoknak kiálltásaikon, — s ime a gondviselés a sujtolt hívek lelkét annyira fölgerjeszté, hogy a most negyedszer fölépített imaházban, már 1735. év első reggelén, melyen azt Komáromy Pál, a gyülekezet egyik lelkésze, ünnepélyes szertartással felavatá, vallásos ihlettséggel zengheték a