Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-03-29 / 13. szám
liumoktól, a keresztyénség tény, mely létezett az írott evangéliumok előtt; keresztyének voltak, mielőtt az evangéliumokat olvasták volna;" megszüntette a keresztyénség azon egyoldalú felfogását, mely azt csak tannak nézte ; legelső életjele is az volt: „a hit nem abban áll, hogy valamit igaznak tartsunk, hanem abban, hogy átadjuk magunkat egészen Krisztusnak, értelmünk, szivünk és kedélyünkkel benne éljünk." A „kijelentés" fogalmát is igyekezett kiemelni azon általános bizonytalanságból s zavarból, melyben addig- volt, ugy fogván azt fel, mint „az emberiség nevelését isten által ;" s elesni segité a bibliai könyvek irói csalhatlanságáról való nézetet. Szóval praktikai irányában keresendő ez iskola főérdeme. Ez iskolából kerültek ki Hollandia legkitűnőbb lelkészei, kik egész országban nagy befolyással működtek helyesb vallásos nézetek terjesetésére, s — mi ezzel szoros összeköttetésben áll — vallás-erkölcsi élet uj és hatalmas virágzására. Mily gyorsan alakitá át egész Holland vallásos nézetét, látható az általános synodus 1841-iki határozatából. A dordrechti 1619-iki határozat szerint a pap kötelezve volt egy „minden hitcikk és tantételre" lekötő formulát aláirni. Ezen 1816-ban változtattak ugyan, de oly határozatlanul, hogy azóta folytonos Eris almája maradt az egyházban, ha „quia" vagy „quatenus" kötelez-e a változtatott formula? Hasztalan sürgették a következő zsinatokat, hogy magyarázzák a törvényt, mig az 1841-iki, mely elé pedig sokan azon reménynyel néztek, hogy a gröningaiakat kirekeszti az egyházból, mind a quiat, mind a quatenmt, nyugalomba tevé, s kimondá, hogy nem azt kívánja az egyházi tanítótól, hogy kivétel nélkül minden, a formulákban előjövő hitcikket elfogadjon, de nem is elégszik meg azzal, hogy szabad tetszése szerint némelyiket elfogadja, másikat ne, hanem megkívánja, hogy „„azo» tant fogadja elmely természete és szelleme szerint a ref. egyház vallomása lényegét alkotja."" 1843 és 54 ben e formula újra megerősíttetett; s ugy hiszem leghelyesben fejezi ki — a viszonyt, melyben ma a ref. egyház confessioji iránt áll. Ebben a vallomás lényegéről, a fődologról van szó. A kérdésre, miben áll ez ? azt feleli: abban, miben az egyházi tan természete és szelleme nyilvánul, más szóval, mi sajátságos jelleme és alapelve. A synodus tehát azon meggyőződését fejezé ki, hogy nem minden, mi a confessiókban előjön, nevezhető eo ipso reformaltnak, hanem csak az, miben a ref, egyház szelleme és alapelve van kifejezve; s e szerint nem a jellemző tantételekben, hanem a jellemző alapelvekben keresendő a ref. vallomás lényege. Ebben egyszersmind kimondatott a tudo -mány joga és kötelessége utánvizsgálni az egyházi tan alapelveinek. A tudomány ezen joga és kötelességének elismertetése tagaclhatlanul ez iskola hatásának érdeme. Igénybe vette-e e jogot, teljesítette-e kötelességét maga ? ? Ettől ugyhiszem már csak azáltal is elzárta magát, hogy a confessiókon, s ezzel a ref. állásponton teljesen túladott; s különben is sokkal kevesebb dicséret illeti ez iskola tudományos mint gyakorlati érzékét. Mindkettőre nézve igen jellemző jelszava: „Igazság a szeretetben/" (Eph. 4.1 5 ) ; a gyakorlati életre viszonyítva igen szép, keresztyén elv ez, de a tudományra vive, absolute nincs értelme, s ha mégis megkísértjük alkalmazni azon értelemben, melyben a gyakorlati életben alkalmazható — t. i. „ne legyünk szerfelett igazságosok, a szeretet miatt," ez által megszűnik a tudomány-tudomány maradni. — Ez iskola pedig ilyet kísérlett meg, annyira hogy p. m ég jelmondatában is eltakarta az igazságot a szeretetért, — azaz, annyira szerelmes lett a kifejezésbe „Igazsága szeretetben" Éphez. 4.1 5 alapján, hogy e szerelméért elnézte, miszerint helyes exegesis után azon helynek más értelme van *), már pedig a szeretet elve, — bár mennyire respectáljuk is — nem gyakorolhat hatalmat a hermeneutika felett is. Nem kevésbé jellemző s káros befolyású volt ez elv az iskola egész tudományára. Az olvasónak módjában van, hogy maga Ítéljen; én főbb hiányait következőkben látnám rejleni: l-o nem tesz eléggé különbséget „Bibliai theologia" mint teljesen históriai — és keresztyén dogmatika — mint philosophiai tudomány között-, 2-o kiindulási pontja egyoldalú, önkényes, határozatlan (a Krisztologia; — holott józan kiindulási pont vagy a „Theologia" szűkebb értelmében, vagy az „Anthropologia" lehet); 3-0 Krisztus képe dokétai; 4-o isten fogalma tökéletlen (a mindenhatóságot és mindentudóságot —szóval — isten független uralma elvét korlátolja, hogy az emberi szabad akaratot megmentse s 5-o végül, — miből tán az előbbiek is mind ki magyarázhatók — a philosophiától való idegenkedés. Ezért nem volt képes kiállani ez iskola a tűzpróbát, midőn egy határozottabb bölcseimi és kritikai irány lépett életbe; melylyel egyesülni vonakodott, sőt nemsokára sikra is szállt ellene, s a küzdelem hevében hova-tovább mind inkább megtagadá saját elveit is, mig visszaszerzé azt, mit előbb elvetett, a „tekintély hit" elvét, s most, mint a modernek mondják „a gröningaiak útban vannak — vagy tán már meg is érkeztek — Dortrechtbe !" Hogy egy ismeretes hasonlattal éljek : ez iskola Mózes volt, ki Nebo hegyéről benézett az igéret földére, de — minthogy maga is az Egyiptomból kiindnlók kö:áé tartozott — be nem mehetett. Azonban hogy az *) Eph. 4.i5 a magyar fordításban : „az igazságot követvén a szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, a ki fŐ " görögül pedig ^aX^d-sőovreg őé év ayánTj aü^T/oaiusv — XTÁ.U —De a^SeüSiV nem teszi „igazságot követni," hanem „szavakban igaz lenni," azaz : igazságot szólani: kérdés már, £V áyánTJ a megelőző vagy a következő szóval kötendő-e öszsze ? a megelőzővel összekötve lenne ; „igazat beszélvén szeretetben, de igy értelme sincs, s azon előzményekkel sem pászol, hol nem a tulajdonképi szeretetlenség ellen feddőzik, — hanem a hazugság ós csalás, tehát az igazsággal ellenkező dolgok ellen (vs, 14); a következővel kötve össze lesz : igazat beszélvén növekedjünk a szeretetben." Igy pedig igen jó értelme van, teljesen oda is talál, nyelvtanilag is helyesb. E szerint nem azt tanítja az apostol, hogy az igazságot a szeretetbe helyezzük, hanem szinte az ellenkezőt, azaz, hogy igazság által növekedjünk a szeretetben : nem Igazság a szeretetben, hanem „szeretet az igazságban.'1 Okosabb is ez.
