Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-29 / 13. szám

korban a humanitás szentesitett elvei, felebaráti szeretet, jog és méltányosság irányozzák. Igaz! A középkori hit elvei s az ezekből folyó dogmatikai systemák többé az események menetére befolyást nem gyakorolnak, s az emberek általában szégyenlnek már ma oly dolgok fölött vitatkozni, melyekhez egykoron annál több megátalkodottsággal ragaszkodtak, minél kevesebbet tudtak rólok; de másfelől jó formán vége szakadt a vallásháborúknak, az isten nevében folytatott emberüldözéseknek, s egy ravasz, önhasznát kereső kaszt az elméket többé ama képzelt világ rémképeivel nem ijesztgetheti. Mai nap az emberek legnagyobb része hit dolgában két végleten áll. Mig egyik rész, miután a régi hitnek alapja a fentebb elsorolt módon megingattatott, az egész egyházi alkotmányban keveset bizik, s minthogy az ember nagy csalódások alkalmával hajlandó, a gyermeket, mint a német mondj a, a fürdővel együtt kiönteni, az egyházi hit elvetésével pálcát tör a hit fölött általában is: az alatt a másik rész, magának az egyházi alkotmánynak alapját megingathatlannak tartván, melyen még a pokol kapui sem vehetnek erőt, az egyházi hivést minden tudás fölé helyezi és az egekig magasztalja. Aligha a felek a hit kérdésével ugy nincsenek, mint Széchenyi adomájában a két utazó Gibraltárral, kik közül az egyik erősen állította, hogy Gibraltár meredek kősziklán, a másik meg váltig erősítette, hogy szép síkságon fekszik. Nem foghatom meg ön állítását, mondja az egyik, mikor én Angolhonból Siciliába utazván, Gibraltár mellett hajóztam el, és saját szemeimmel láttam a magasan felnyúló sziklák fölött a hatalmas várat. De én sem vagyok vak, tüzeskedett a másik; én pedig nemcsak mellette mentem el, hanem midőn Spanyolhont beutaztam, Gibraltárt is meglátogattam és egyenes sikon mentem be a várba. Aki egy kevéssé jártas a geographiában, jól tudhatja, hogy mind a kettőnek igaza van, de meg nincs is igaza, a szerint amint Gibraltár fekvését egy-egy oldalról vagy általában tekintjük. A hasonlat találna, csakhogy a fentebb emiitett ellentétes nézetek közöl egyik sem valami erős Gibraltart tart szem előtt, mert az egyházi hit az, melynek egyik egy, a másik más oldalát nézi; holott sem az nem áll, hogy az egyházi hit, minden tudásnál becsesebb, sem azt nem lehet józan embertani szempontból aláirni, hogy a hit, mint elutasithatlan kelléke az emberi létnek, — általában is elvetendő; de ezt csak akkor fogjuk teljes joggal állithatni, ha a hit eredetét, mivoltát és tárgyát körvonalozván, annak igazi természetét és a tudáshoz való viszonyát kitanultuk. A tudás tárgyát képezi ami van, ennek külső és belső mivolta, azaz tüneménye és lényege szerint; minden tudományos kutatásnak tehát végelemzésben más célja nem lehet, mint hogy a létező dolgok és tények egymáshoz vagy egy kö- I zös középponthoz való viszonyát kipuhatolja és megállapitsa. Az ember, mondja Baco, mint a természet szolgája és magyarázója, csak annyit tud és tehet, amennyit a természet rendéből, tett kisérletek, vagy észlelés utján észrevesz, ezen felül semmit sem tud, semmit sem tehet. Ennek ellenében a hivés arra irányul a m i- fr nek lenni kell, és az ideált keresi, mely az emberi látkörön túl messze távolban feküdvén, észlelés, elméleti tudás tárgya nem lehet; hanem szeretetet, vágyat gerjesztvén lelkünkben, akaratunkat ösztönzi az utána való törekvésre. A hivés tehát nem alsóbb vagy felsőbb foka a tudásnak, hanem a lélek- , erőknek egészen más körébe tartozó munkásság, ' melynek valamint tárgya, ugy módszere is egészen különböző a tudás tárgyától és módszerétől. A tudás a létezőnek megértésére a lélek ismerőtehetségét veszi igénybe, mig az ideált kereső hivés inkább az érzelemből veszi eredetét, azaz azon lelkitehetségből, mely által a lélek saját állapotáról és arról értesül, mennyire felel meg lényegének ezen állapot, mennyire nem. A hivés, e természeténél fogva, némi tekintetben olyan mint az izlés, amelyről megmondatott, hogy de gustibus non est disputandum. Vannak dolgok, mondja Frobel, a fentebb idézett értekezésében, melyeknek igazsága abban áll, hogy tetszenek nekünk, de vannak dolgok, melyeknek nem szabad nekünk tetszeniök, ha csak be nem bizonyíthatók. Vannak dolgok, melyeket hinni kell; mert nem tudhatók, vannak ismét, melyeket tudni kell és nem szabad hinni. Azonban midőn azt mondjuk, hogy vannak dolgok, melyeket hinni kell, mert nem tudhatók; ne vélje senki, hogy azzal ama régi tant akarjuk ismételni, — mely az em-25 *