Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-29 / 13. szám

mely az üdvösségre vezet. Áin legyen nekik az ő hitök szerint, ha ugyan mai nap ily hit lehető! De vessünk vizsgáló pillanatot ama sötét korra következett utolsó századok szellemi fejle­ményeire. Már a XV. században a tudományok újjá­születésével, egyes nagy szellemek ki merték nyilvánítani kételyeiket az egyház által isteniek­nek állított némely oly képzelmek, melyek a természet tapasztalható törvényeivel homlokegye­nest ellenkeztek. Lassankint nagyszerű fölfedezé­sek mind nagyobb rést ütöttek az emberi szel­lem köré húzott cliinai falba; később egymást érő halhatatlan találmányok roppant csodái, me­lyek a társadalom egész rendét megváltoztatták, ama falat vég-ledöntéssel fenyegetni kezdék, és az emberi ész alkotta reális csodákkal homályba boriták a természetfölöttinek címzett gyermekes játékokat. Hogy korunkban napsugarakkal fes­tünk, villám-anyaggal irunk és beszélünk, gon­dolatainkat villámsebességgel közölve egyik vi­lágrészből a másikba; hogy vizet égetünk, lég­gel világítunk, hogy vízgőz segítségével nyilse­bességgel utazunk, s legnehezebb munkáinkat vé­geztetjük — ezek nemcsak közhasznubb, hanem sokszorta nagyobb csodák mindazoknál, melye­ket a kalendárium minden szentei, állítólag, va­laha véghezvittek. S valóban nagy erkölcsi okok is szólnak a mellett, hogy az emberiség az ész és szorgalom­szülte csodákban inkább bizzék, mint az egyház­nak amaz állítólagos természetfölötti csodáiban. A világnézet, mely az egyház természetfölötti csodáit eredményezte, a szellem lebilincselését, a tömegek elbutitását és elaljasodását s az em­beri kedély elvadulását eszközölte. Soha a szel­lemi szolgaság teljesebb, a legdurvább zsar­nokság kérlelhetlenebb nem volt, mint ama ko­rokban, midőn az egyház csodái napirenden vol­tak, s azokban nem hinni, bűnnek tekintetett. Az isten haragja, a pokol kinjai s az ördög fé­lelmes hatalma szakadatlanul rémitgették az em­bereket, s a papság hallatlan vallási terroris­must gyakorolt, hogy uralmát a megriasztott lelkek fölött fentartsa. Vérszomjas lévén, mint minden hatalom, mely igazságtalanságon alap­szik, kegyetlenségeiben határt nem ismert. Száz­meg százezerek ártatlan vérétől pirosló nyomo­kon jár a történetbuvár, midőn az emberiség e sö­tét szakát kutatja. Hajmeresztő torturák-fakasz­totta jajok hangzanak fülébe, s ezek nyomán ama máglyáknak ártatlan embereket emésztő lángjai vakítják szemeit, melyeket hizott papok s baromi butaságra nevelt nép ezrei állnak körül. Ilyenek voltak gyümölcsei az egyházi hitnek, melynek enyésztét mai nap annyian siratják. S jegyezzük meg jól, hogy ama csodák kora, mely sz. Antonius dicsőítésére azt költötte felőle, hogy a tenger halai a parthoz tódultak prédikációját meghallgatni, a telegraph feltalá­lóját minden bizonynyal megégette volna, mint ördöngöst, és művét nem engedte volna teljes ki­fejlődésre jutni. Az egyházi kegyességnek em­berei, kik annyi istencsodát láttak és a sok szen­tek, kik az ég lakosaival csak ugy pajtáskodtak, az emberiséget egyetlen egy közhasznú talál­mánynyal sem ajándékozták meg, ha csak a kü­lönbféle tortúrákhoz megkívántató eszközök vá­lasztékosságát nem rójjuk fel nekik feltalálói ér­demül. Mennyire más jelenségek azok, melyeket az egyházi kegyesség által istentelennek mondott ész uralma szült! A természetben uralkodó ama változhatatlan törvények észlelése, melyeket az erök kölcsönhatása, a természeti lényeknek átala­kulás utján történő folytonos és fokozatos fejlő­dése állit előnkbe, az embereket rávezette arra, hogy az erkölcsi világnak is örök érvényű szel­lemi törvényeit felkutassák, s azokat tegyék az emberi cselekvés irányadóivá. Azon mértékben, amint az ember mind job­ban uralkodni tanult a természeten, melytől testi léte függ, szabályozta mindinkább a társadalmi szervezetet, melynek hibás arányaiból erkölcsi bajainak legnagyobb része foly; s valóban, ha van mód és eszköz, a társadalmi nagy bajokon se­gíteni, az kétségkívül abban áll, hogy a törvényt tegyük az emberek helyébe, s hogy a közakara­tot oly hatalommal ruházzuk föl, mely az egyes ember túlkapásait korlátozni, szenvedélyeit féken tartani képes legyen. Azóta az erkölcsiség ereje nemzedékről nem­zedékre mindinkább növekedőben van, s bármi­lyen legyen is az egyesnek magán élete, annyi bizonyos, hogy a nyilvános intézkedéseket mai

Next

/
Thumbnails
Contents