Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-05 / 1. szám

aminőknek mutatják magokat, vagy ők is egy húron pendülnek külországi elvbarátaikkal, s most azért nem izgatnak a szabad institutiók ellen, hogy falba ne üssék fejőket, mint a Leithántúliak. Mindenesetre legalább is meggondolásra ad alkalmat, hogy, mig harmad éve, sőt • még tavai is folytonosan concordatumról, mint egyedüli jogos álláspontról beszéltek, s cultusminiszterünk minden befolyása ellen tiltakoztak a papi méltóságok kinevezésébe, sőt a cultusminiszternek, mint ilyennek, már lételét is a kath. autonomia megsértésének nyilvánították, most egyszerre lecsendesültek; nem könyörögnek többé concordatumért, a főpapok kinevezése szépen foly a cultUBminiszteri ellenjegyzés mellett, s csak nagy ritkán történik, hogy a kath. ifjaknak protestáns iskolákba járása ellen tiltakoznak, s a tiltakozás is épen olyan, mintha csak megszokott szavok járása volna, s nem gondolnának komolyan a dologgal. Ez azt is jelentheti, hogy qui tacet consentit, de egyszersmind mást is, amitől mi jobban félhetünk, mint a nyilt támadástól. Nagyon szájunkban van ize a hat-heti censura és areversalisok korának! Vájjon nem ilyes törvénykijátszási terv lappang-e most is e visszavonulási manoeuvre külszine alatt ? KÜLFÖLDI IRODALOM. Unterauchungen über die evangelische Geschichte, ihre Quellen und den Gang ihrer Entwickelung", von Carl Weizsacker. Gotha, 1865 (580 1.) Ara 5 frt. A legujabbkori u. n. közvetítő, német hittudósok a bibliai történetek fölötti vizsgálódásukban történelmi álláspontra helyezkednek ugyan, s a dogmák között ez álláspontról némi pusztítást is visznek véghez, "de csak azért, hogy a századok előtt megállapított bitelvek némi maradványát annál biztosabban megmenthessék. Ezen legújabb közvetítő theologiának egyik classicus példánya az előttünk fekvő raü. Eleitől végig minden pontja bizonyos történelmi kritika productumaul tűnik fel, mely kritika azonban sokkal sántikálóbb, mintsem a dogmák mankójától egészen megválni képes volna; ami pedig a támasztékul szolgáló dogmákat illeti, ezek sokkal inkább reducálva vannak e műben, hogy sem legalább némi látszólagos kritika által biztosított történetet nélkülözni képesek volnának. A dogmatika szerző kezei között sokkal többet veszített mindent lenéző büszkeségéből, hogysem a kritikára, csak mint alázatos szolgálójára tekinthetne. Szerző ingatag nézetéről nagyon jellcmzőleg tanúskodnak ama megjegyzések, melyeket Jézus életének az evangéliumokon kivül eső forrásaira, kivált az apostoli kornak s e kor főképviselőjének Pál apostolnak bizonyítékaira tett. Mellőzzük szerző egyoldalúságát e megjegyzéseknél, csak a végkövetkeztetést említjük fel, melyet azon körülményből von, hogy Pál apostol tana semmi befolyással sem volt az ős keresztyéneknél Jézus személyiségének felfogására nézve.— Habár, mint szerző mondja, nem kövétkezhetjük is, hogy Pál apostol tanát Jézus személyéről, a többi tanítványok hirdették, de mindenesetre föl kell tennünk az ős keresztyénekről, hogy ők Jézus személyét az uj vallásban legfenségesebb polcra emelték; „az uj vallás központjául már nekik is Jézus személyiségét és munkáit kellett tekinteniök. Ebből nagyon fontos következtetést vonhatni, hogy t. i. a benne, mint Messiásban való hit Jézustól magától indult ki, s általa oly szilárdul lőn megállapítva, hogy ez az uj társadalom alapjává lett. Hn ez állítást az apostoli kor bizonyítékaiból alig lehet megtámadni, akkor Jézus személyiségének mivolta az evangéliumok nélkül is megvan állapítva " Jogosan mondhatnók tehát, hogy „sem az, miszerint Jézus személyesen alapította a keresztyéneéget, sem pedig, miszerint Jézus ugyanaz volt akinek öt a keresztyének elejétől fogva tartották, nem oly kérdések, melyekre csak az evangéliumokból, melyek Jézus után későbben Írattak, lehetne feleletet adni." — Elfogulatlan itélő alig képes belátni, mit kereshetnek e reflexiók itt az evangeliumi történetek nem egészen skep tikus előadásának élén. Miután nekünk Jézus személyiségére nézve nemcsak Pál tanúsága szolgál zsinórmértékül, hanem a sokkal élénkebb és részletesebb evangéliumoké is, hogyan jöhet valaki arra a gondolatra, hogy a dolog lényegét illetőleg az evangéliumok bizonyítékai tulajdonképen fölöslegesek. A történeti ténynyel merőben ellenkező, ezen mesterkelt előfeltétel azonnal felfoghatóvá leszen, ha megfontoljuk aggodalmait egy oly theologiának, mely ama nézetet, hogy az egyház tana Jézus személyére nézve csak félig téves, axióma gyanánt elfogadta. Természetesen ezen theologia nem hiszi, hogy dogmatikai birtokát a történettudomány segélye nélkül képes volna megtartani, s ezért még a Jézus személyiségéről való felfogását is történelmileg akarja megállapítani; de érzi e végzetteljes lépés jelentőségét és gyanitja, hogy ez neki többe kerülne, mint amennyiről az egyháztanokból egyelőre lemondani szándékozik ; ez az oka a közvetítő theologusok, különösen szerzőnk ingatagságának. E műnek legnagyobb részét szerzőnek az evangéliumok fölötti nézetei töltik be, melyeket azonban nem csak tér szűke miatt, hanem azért is mellözhetőknek tartunk, mivel nekünk csak szerző ingatagságát kimutatni szándékunk ; ezt pedig a fenebbiekkel is eléggé elértük ; még csak azt említjük meg, hogy e munka második része, mint azt szerző maga is bevallja, nem tekinthető Jézus életirásának, hanem csak theologiai értekezésnek Jézus története felvilágitására.