Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-05 / 1. szám

TAR G A. A magyar tudományos Akadémia folyó január 7-én (kedden) tartandó első rendes heti ülésében Szilágyi Ferenc lev. tag fog ily cimü fölolvasást tartani: „A protestáns s róm. katholikus egyházak a párisi világtárlaton 1867-b." Az árvaház! karácsonest. (Pesten, 1867-ik évben.). Karácson előestéjén mi is ünnepet ültünk, örömünnepet a pesti egyesült prot. árvaházban. Az ünnepély a világos, barátságos iskolateremben tartaték. A hosszúdad termen egy asztal húzódott végig s párhuzamban vele a terem két oldalán lócák és székek. Az ülőhelyek résztvevő emberbarátok által elfoglalva, azonkívül még sokan állásra valának utalva. Az asztal közepén emelkedett a karácsonyfa, csillogó világok- és édes kalácsokkal szokásosan földíszítve; ettől mindkét irányban hosszant húzódtak végig a használatra szánt, részint iskolai, részint öltözéki stb., tárgyak; az asztal szélein pedig körül tányérok, süteményekkel és Írószerekkel, mintegy tanulságul, elegyesen terhelve. — A tányérok mindegyikéhöz egy szelet papiros mellékelve, melyet közelebbről ha ki megtekintett, egy nevet olvashatott le arról, azon gyermeknek nevét, kinek a tányér tar -talma vala szánva. Egy kis vártatva, a mig a vendégek folyton gyülekezének, belép egy szelíd arcú férfiú, apró figyenn ekek hosszú sora által kisérve. E férfiú az árvaház tanítója és e fiuk, kik mintha csak mind testvérek volnának, valamennyien egy öntetű ruhában, rendesen, tisztán, az árvák. — Alig foglalnak vala ezek az asztal egyik oldalán párosával sorban állást, im egy jó arcú asszony, kicsiny leánykák koszorúja által követve lép a terembe. — Ez asszony a közönségesen ugy nevezett „árvák anyja" és e leánykák, kik, mint a fiuk, valamennyien egyformán kifogástalan tisztasággal valának öltözve, az árvák. — Hogy az asztal más oldalán, a fiuk rendje szerint, ezek is sorakoztanak, a tanító intésére kezdetét venne általuk az ének, magyar nyelven. Oly hangzatosan, anynyi bensőséggel folyt az az árvák ajkairól, mintha csak a pásztoroknak Jézus születése éjjelén megjelent angyalok karját halotta volna az ember Isten dicsőítését zengedezni. Angyal és gyermek, az ártatlanság képzetében, különben is oly közel állanak egymáshoz. Az ének elhangzott, a gyermekek a terem egyik szögében elhelyezett, emelvény felé fordultak arccal s a jámbor résztvevő, ki az árvák vonásaiban tükröződő öröm és boldogság olvasásában vala elmerülve, csak ez által lön figyelmeztetve arra, hogy még ez irányból is várjon valamit. Valamit, hogyan lehet e szót kiejteni, midőn az ott föllépő férfiúban, hazánk ismerős derék költőjét, Sz ász Károlyt, pillantja . meg. Fényesen bebizonyította ő jelen alkalommal is, hogy rezgésbe tudja hozni a szivek húrjait, mert mig a legtöbb szem, magyarul tartott beszéde egyes részletein, a siró boldogság könyeit hullatta, nem maradt kebel addig meginditatlanul. Beszédét jellemezendő hasonlíthatnám talán a drága gyöngyökből fűzött koszorúhoz azt, melynek egyes szemeit vizsgálva, mindegyiket különbözőnek, de szépségre mégis annyira egynek találja az ember, hogy a legjobb akarat mellett sem képes közülök választani. Alig adta ö áldását a jelenlevőkre, már újra megindult az ének, német nyelven. — Majd föllépett az emelvényre a budai lelkész, Sztehlo Andor. — megvallom, hogy, amidőn ő Szász Károlyt követte, bár szakképzettségének mindenkor nagy tisztelője valék, attól tartottam, miszerint nem fogja immár annyira lekötni a figyelmet. De csalódtam örvendetesen. Németül tartott beszéde hatott határtalanul, hatott valláserkölcsi alapgondolata, egészben mint részeiben átgondoltsága, helyes kivitele, kerededsége által. Egyházi beszédeink sorában valóban egyike ez az alaposaknak. — Alig végezte beszédét áldásadással midőn hangzott „mindenki a maga nevét keresse" és az árvák kisded serege megindult. Rajzoljam-e az örömet, mely fürkészés és rátalálás közben mindegyik arcáról sugárzott ? Elmondjam-e, mint töltötte meg, a kedves Jézuska ajándékaival, kicsiny kötényét mindegyik s mint repültek aztán a jó kedv szárnyain a teremből lakszobáikba kifelé ? Ott volt azután még csak, képzelem, valódi kedv, fenszárnyaló öröm. Kimérhetlen lehet az az üdv, melyet Jézus az emberiségnek hozott, hogy az ő születése ünnepén még a szülétlen árvák is boldogok. Kiknek vala mindazonáltal ez alkalommal még az árvákénál is nagyobb örömük, ha nem azon nemeskeblü emberbarátoknak, kik által a mennyei édes atya oly csodálatos módon karolja föl a gondoskodó és szerető szülők nélkül elhagyatott árvák ügyét; — lia nem azoknak, kik legfőbb törekvésöket keresztyényhez méltó készséggel irányozzák oda, hogy a hajlék nélkülinek hajlékot, a ruhátlannak ruhát, az éhezőnek kenyeret, a még föl nem neveltnek nevelést adjanak; — azoknak, kik ezáltal annak dicsősége terjesztésén munkásak, kinek köszönhetik ők maguk is azt, amit az általok segélt szűkölködők nekik köszönhetnek. — Meg vagyok győződve, hogy e földön nincs tisztább, mélyebb, valódibb öröm, mint a vallásos kebelnek amaz öröme, melyet a másoknak készített öröm szűl. — Ezek aztán az igazi apostolok, kik nem szóval hanem tettel hirdetik, valósitják Isten országát e földön. Övék maradjon és boldogítsa őket az ez estén át érzett öröm mindvégig s méltó követés koszorúzza utegyengető fáradalmaikat.