Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-01 / 9. szám

uj választásnál csökken a nép eszméje, s a harmadik választásnál már maga a nép fogalma is semmivé leszen. De a püspöki javaslat még egy ily testület végzéseiben sem bizik feltétlenül, s oly idő bekövetkeztét sem tartja lehetetlennek, midőn még ezen át- még át- hierarchicus testület is korlátot vethetne határozata által a főpapi mindenhatóság elé, épen azért, hogy ennek még csak megkísértése is örökre lehetetlenitve legyen, a 79. §. p) pontja szerint „oly indítvány, mely az összes püspöki kar Ítélete szerint a róm. kath. anyaszentegyház tanaival, törvényeivel, szerkezetével, elidegenithetlen jogaival és szellemi vagy tulajdonjogi érdekeivel össze nem fér, a tanácskozás tárgya nem lehet.u

íme tehát az egyházi főtanácsban tisztán a püspöki kar intézkednék egészen korlátlanul, mintán amely tárgyat saját hatalmának fentartására veszélyesnek tartana, azt az idézett sorok szerint joga volna még tanácskozás alá sem bocsátani. Es ugyan mily hatáskört készit a püspöki javaslat ily testületnek? Óh igen csekélyet! megláthathatja ezt a t. olvasó a 79. §. c), d), e), f), g), h), i), pontjai alatt; mi csak azt emiitjük fel, hogy át venné az összes oktatás- és nevelésügyet minden kormánybefolyás nélkül, korlátlan hatalommal a kath. elemi tanodák, reáliskolák, gymnasiumok és a pesti egyetem anyagi és szellemi ügyei fölött. Ha mi fanatikus protestánsok volnánk, még örülnénk is ily kath. autonomia létrejöttének, miután annyi bizonyos, hogy a kath. nevelés a hierarchia ilyszerü vezetése alatt tönkre silányulna, a mienk pedig, amint a mindennapi tapasztalat mutatja, habár lassan, de folyton előhalad ; ha tehát mint fennebb mondottuk, mi fanatikus protestánsok volnánk, lehetetlen volna örömünket e sajátságos autonomiaszörnyeteg fölött eltitkolnunk; de mi legelső sorban hazafiak vagyunk s mint ilyenek szivünkből óhajtjuk, hogy necsak a protestáns, hanem a kath. magyar nép is folyton előre haladjon a művelődés terén; mert csak igy véljük biztosítottnak a magyar faj jövőjét annyi idegen elemek között. Amint t. olvasóink tudják, félév óta a „Független Lapokban" a római katholikus érdekeknek egy szabadabb irányú, hazafias érzelmű organuma is keletkezett, mely a kath. egyházba behozandó autonomia kérdését illetőleg, mult hó I5-ikei számában egy nevezetes nyilatkozatot hoz, mely megérdemli, hogy egész terjedelmében közöljük mint következik. Szervezkedés. Az autonomia behozatala a katholikus egyházba Magyarországon ugy látszik ma már mindenki száján forog, de, szerényen bocsánatot kérve, meg kell azon észlelésünket őszintén vallani, hogy annak horderejéről kevesen formáltak maguknak kimerítő nézetet. Ez szabja ránk a kötelességet, a kérdésben forgó munkálat elemzése közben erre is némi világot vetni, hogy amit ama munkálatról mondandók vagyunk, indokoltnak tűnjék ki. Kikerülnök örömest, de célunkra lényeges megem- • liteni azon többször emelt panaszokat, melyek a protestantismus hazánkbani nagy befolyása ellen felhozattak. Felemlitteték azon túlsúly, melyre emelkedtek 1861-ben a törvényhozásban, megyékben, akadémiában s isten tudja hol mindenütt az országban. Talán a túlnyomó számban vagy túlszárnyaló értelmiségben fekszik e jelenség magyarázata ? Az elsőre a statistika megfelel s megcáfol, a másikat állítni maguk a protestánsok is vakmerőségnek tartanák. S ha mégis ugy volna a dolog, mint ép ez oldalról hiszik, miben rejtenék ennek megfejtése ? Aligha nem az összetartásban, mely ismét egyedül egy ép és életképes egyházi organismusban áll elö. Azaz azon intézményből, melyet protestáns autonómiának nevezünk. Két dolgot senki el nem vitathat a felhozottakban. Egyik azon tény, hogy a túlsúly valóság, minek számokbani illustratióját a testvérfelekezetek iránti gyöngédség s a lehető félremagyarázás tiltja. Másik az, hogy ezen eredményt senki sem fogja tudni megfejteni másból, mint azon egyházi intézményből, mely náluk a szoros össze -tartás s együttműködés fenntartója. Ám tagadja valaki a tényt, hogy az egyházuk nem teljesen független, állítsa hogy az ő iskoláik hátrább állnak, hogy ők — papságuk és világiak — nem teljes öszszetartásban működnek, hogy legkisebb érdekeiket nem egyetemes buzgósággal védik s dolgaikat oda emelték, miszerint főpapjaik még a tekintet nélkül bőszült szigorral eljáró korszakban is a kímélet tárgyai voltak. Szoboszlai superintendens állását respectálta Bach hatalma is, mig Hám, Lonovich, Rudnyánszky, Bemer, Jekelfalusy stb. magyar hatalmas püspököket mibe sem vette, s ha fáj is talán a hasonlat e ténye, de elvitathatlan ebben a protestáns rendszer diadala a bőszült hatalom ellenében is. 17 *