Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-16 / 7. szám

mely alapon egyedül egyesíthető a vallásos élet a szabad vizsgálódással, s az egyház iránti szeretet az egyházi hagyományoktól való menekvési törekvéssel; belátta, hogy a reformatio nem egy a 16 ik században bevégzett tény, ellenkezőleg minden századok gyermekeihez örökös „szózat" marad a nagy reformátorok jelszava: „reformamini !u

; belátta, hogy a reform nagy eszméjét meg kell különböztetnünk az akkori időkre és körülményekre való alkalmazásától. — Igen helyesen szokták a protestantismust s confessioit az angol alkotmányhoz s ennek „Magna chartájához^ hasonlítani (Reville.). A mai angol alkotmány nem sokat hasonlít az 1215-iki magna chartához, s Maculaynak még sem volt nehéz kimutatni, hogy ama bámult elöhaladás magvai a magna chartában már feltalálhatók. Ha e. hasonlatot megengedjük, még a kettő fejlődési processusában is nagyon analóg körülményekre találunk. Mindkettőben meg volt mindig a jobb- és baloldal, az ellenállás és fejlődés pártja, az első minden áron csak a régit kívánja fentartani, a második törekedett a megváltozott szükségekhez alkalmazkodva öszhangzásba hozni — bár módosítások árán is — a tudomány és ész kívánalmaival. E szerencsés antagonismus volt a védpaizs a bemohosodás és forradalom ellen, ez idézte elő a meglevő alapon a folytonos organicus fejlődést. — E fejlődés ugyan lassú volt, de azért a jobb és bal sohasem hiányzott, még a confessiok általános uralma idejében sem, s dacára a felfogás nagy hasonlóságának, mint ezt azonnal látni fogjuk. ACalvinista egyházban a dordrechti zsinat határozatai egy időre biztosították az orthodoxiát. A legkisebb eltérés a confessioktól eretnekség lett volna, s Dordrecht-r bői látszott mi vár az eretnekekre. A tanulók nagy buzgósággal tanulák, mit a tanárok még nagyobb buzgósággal adtak elő: az egyházi tant, mely mellett a theologia többi ágai csak annyiban szerepeltek, mennyiben a hitcikkek védelmezésére vagy bizonyítására segédkezet nyújthattak ; az akadémiai tanítás célja volt harcosokat képezni az egyházi tan mellé, nem pedig szabad tudományos fejlődésre vezetni. Thomasius írja: Egy theol. candidatus tanulta 2 évig Aristoteles philosophiáját, egy éven át a positiv; háromig a scholastica, négyig a polemica theologiát; tudott értekezni a metaphysika hasznáról az eretnekek legyőzésére, concordantia és dispositio segélyével még predicatiot is irni, cáfolni R. Simon ördögi iratait; de mit sem a praetica theologiából és morálból." Ily dogmatika és dogmatikusok kezében a Biblia nem volt egyéb mint bizonyító helyek (loci probantes) tárháza, melyeket önkénynyel s az összefüggésre nem ügyelve halmoztak fel. Összefüggő, az egészet átölelő Bibliatanulmányról szó sem lehetett, s hol a szabad vizsgálódás még egyedül volt megengedve; a tisztán nyelvészeti tanulmányt látjuk e korban felelevenedni (Amama, Rivet, Drusius, Le Dieu és az ismert harc Hellenisták és Puristák között.*) Ha meggondoljuk, hogy az akkori *) Amama a hires arab nyelvész Erpenius tanítványa, franekkeri tanár. Héber nyelvtana (1627) és szótára (16*28) sokáig nagy nyelv és történelmi ismerettel ugy is csaknem lehetetlen lett volna azon óriási munkához, Izráel vallásos fejlődésének s a keresztyénség előállásának történelmi hűséggel felfogásához kezdeni: ugy itt is, ámbár zúgolódunk a confesionalismus ellen, mindazáltal lehetetlen nem látnunk az isteni bölcs vezetést, mely mint mindenütt, ugy itt is organice vezeté az emberiség fejlődését annyira, hogy midőn azt gondolnók, hogy a fejlődés megszakadt, az alatt kettős erővel haladt előre a további fejlődésre elkerülhetlenül szükséges anyagok felvétele. Ezt meggondolva kibékülhetünk mindazon türelmetlenséggel, s a vallás lényege félreismerésével, melyek a kort jellemzik. A mysticismus, melyet a száraz scholastika még mindig szükségkép létrehozott, a Bibliatanulmányt újra a kegyesség hatályos eszközévé tette. Ennyi azonban koránt sem volt elég. A bibliatanulmány nem lehetett csak a scholastica dogmatika correctora, hanem ép ennek elnyomásával egy helyesb theologia alapjává kellett válnia, mely az Íráshoz való szorosb ragaszkodás által önként vallásosabb irányt kellett hogy vegyen. S ez egy más elönynyel is van egybekötve. Mihelyt a biblia az egyházitantól függetlenül tanulmányoztatik, rá kell jönni a vallásban is a történelmi fejlődés eszméjére, észre kell venni a különböztetéseket s eltéréseket a Bibliában, s ekkor nem lehet többé mindent mi abban találtatik feltétlenül helyes isteni kijelentésnek tartani, el kell ismerni a különböző bibliai fogalmak s képzetek viszonos becsét. De a theopneustia jobban gyökeret vert már, semhogy a kritika pusztításait azonnal ne igyekeztek volna jóvá tenni más utakon — p. allegoriai magyarázat által. Egyelőre azonban elég volt, hogy a kritika joga a Biblia iránt is kimondatott, s a vallásban is elismertetett a históriai fejlődés gyümölcsöző eszméje. Az első uttörés érdeme a Coccejnsé. használatnak örvendett. 1623-ban adá ki a holland bibliaforditá bírálatát; uj fordítást, jegyzetekkel ellátva; a Vulgata bírálatát. Nevezetes munkája még: „Dissertatio, qua ostenditur praecipuos, papismi errores ex ignorantia Hebraismi partim ortum, partim incrementum sumsisse ;" s paraenesise „ad synodos, Episcopos et Superintendentes Ecclesiarum Protestantium, de excitandis SS. lingvarum studiis" mely számtalan kiadást látott. (Némely országokban ma is kiadható lenne.). — Elvet „Psalmorum evang. explicatio." Drusius az állam megbízására — a készítendő Holland bibliafordításra tett előmunkálatokat—az 0. T. szövege körül;—legtöbb felett commentárt is írva, egészen nyelvészeti oldalról, be Dieu első, ki a héber nyelv megértésére a rokon dialectusokat is felhasználá, s nem kevés szerencsével alkalmazta is : „Animadversiones in V. T. libros omnes" Lugd. Bat. 1648. „Critica Sacra, seu animadversiones in loca (lifficiliora V. et N. T.u

L. B. 1693. A vita Hellenisták és Turisták között Hollandban nagy hévvel folyt; előbb Pforcher „Diatribe ubi et profa-nos auctores ita esse locutos ad oculum demonstratur." 1629,, ez ellen Heinsius „Exercitatio de lingva Hellenistica," ellene Salmasius. „Funus lingvae Hellenistica — sive confutatio Exercitationis." és „Ossilegium lingvae Hellenisticae" ; azután Vorstius „De Ebraismis N. T." 1654 stb. Ez érdekes vitákat összegyüjté Van der Honért: „Syntagma dissertationum, philologicotheologicarum." t