Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-29 / 52. szám

j o s urak is, és aa egyetemes értekezlet ezen nézetet " «melé határozatra. A vegyes házasságok ügye folytattatván, tárgyalás alá vétetett a vegyes házasságból szárma­zott gyermekek nevelése. A t.túli e.kerület me­moranduma e tárgyat illetőleg a törvényhozás által ki­mondandónak véli, hogy a vegyes házasságból szárma­zott gyermekek nemi különbség nélkül az atya vallásá­éban neveltessenek. Aki azon, még a legközelebb mult időben is sok­szor előforduló zaklatásokra visszaemlékszik, melyeknek a kath. clerus részéről a mi felekezetünk nagy hátrá­nyára, épen e kérdéses tárgyat illetőleg, számtalan csa­lád ugy szólván zsákmányul volt engedve, aki visszaem­lékszik arra, hogy a kath. clerus a vele bensőleg barát­ságos absolut és félalkotmányos kormányok segélyével, hogy a vallásos nevelés terén kizárólagos alapelveit ér­vényesítse, még a családi körből s a szerető szülői karok közöl is kész volt erőszakosan kiragadni a család gyer­mekét, az nem fogja tagadhatni e tárgy miként való el­rendezésének kiváló fontosságát sem. Ha általános emberiségi szempontból tekintjük ez Ügyet, ha eltekintünk hazánkban létező, minden más pa­rancsoló kényszerűségtől, ha tisztán magának a kérdéses ügynek természeti minőségét vesszük szemügyre, kény­telenek vagyunk bevallani, hogy e tárgy, mint neve is mutatja, a gyermekek vallásos nevelése, lényegileg nem tartozhatik a polgári törvényhozás hatáskörébe. Itt nincs másról mint arról szó, hogy a szülök me­lyik felekezet hitelvei szerint óhajtják kiskorú gyerme­keiket neveltetni. Miután az 1848-iki törvények értelmé­ben Magyarországon nincs többé uralkodó vallás, mely­nek érdekeit az állam a többi felekezetek hátrányára is előmozdítani köteles volna, miután ugyanazon törvények­ben minden bevett felekezetre nézve a teljes egyenjogú­ság és viszonyosság kimondatott, a törvényhozás előtt teljesen közönyösnek kell annak lennie, hogy a gyerme­kek a bevett felekezetek közül melyiknek hitelvei sze­rint neveltessenek. Azt eldönteni, hogy a vegyes vallásfelekezetből származott gyermekek nemök szerint külön vagy pedig nemi különbség nélkül egy ugyanazon vallásban és me­lyik felekezet hitelvei szerint neveltessenek, a vegyes vallású szülök kizárólagos jogai közé tartozik. S a pol­gári törvényhozásnak csak azon esetre volna joga ez ügybe beavatkozni, ha az illető szülök gyermekeik vallá­sos nevelésére nézve egymás között békességes uton ki­egyezni nem tudnának, ekkor sem a vallásos neve­lés meghatározásának szempontjából, hanem egyedül csak azért, hogy az egyik egyén szülői joga, és jogos ki­vánata a másik egyén ellenében megóva legyen. Azonban ha a hazánkban létező politikai és hitfele­kezeti viszonyokat, a reformatio kora óta, tekintetbe vesszük, ezen ügy helyes megoldásának kérdése mind­járt más színben fog feltűnni. Az 1848 előtti magyar kormányok nemcsak jó akarattal, hanem kizárólag os kedveléssel is voltak a kath. clerus iránt; erre, ugy hisBzük, nem szükség bizonyító példákat felhoznunk, miután annyi kétségtelenül bizonyos, hogy az említett kormányok túlnyomó többsége kath. papokból, és clerua embereiből állott. E kormányok mindent elkövettek, hogy a kath. clerus érdekeit nemcsak a protestáns felekezetek erköl­csi és anyagi károsításával, hanem az egyéni jog légim -pertinensebb eltiprásával is előmozdítsák. Innen volt az, hogy a békekötések és a polgári törvények határozott rendelete ellenére, idöszakonkint nemcsak magok a pro­testánsok voltak csupán vallásos meggyőződésök miatt a leghallatlanabh üldözésnek és legkínosabb faggatásoknak kitéve, nemcsak templomaik és egyházi vagyonaik foglal­tattak el a legerőszakosabb és legtörvénytelenebb módon, hanem még a protestáns kisdedek is kiragadtattak szü­leik karjai közül, hogy a jezsuiták által az egyedül idve­zitő egyház kebelében neveltessenek ; — és mind erre az akkori „jóakaratú" kormányok nemcsak szemet huny­tak, hanem a clerusnak segélyt is nyújtottak. Azonban, hála a gondviselésnek, régebbi ország­gyűléseink, nagyon kevés kivétellel, nem akarták ma­gokénak elfogadni az illető kormányok kizárólagos ultra­montan nézeteit. A vallásos sérelmek csaknem minden régebbi or­szággyűlésünkön szerepelnek. A feliratok folytonosan és nagy erélylyel tiltakoznak minden vallásos üldözés éa a templomoknak s egyházi vagyonnak minden jogtalan, erőszakoskodó lefoglalása ellen. De miután a törvényhozás egyik tényezője, az or­szággyűlés meggyőződött arról is, hogy az ultramonta­nismus maga testülete érdekének előmozdítása végett a gyermekek vallásos nevelésére nézve, mint a fentebbi példa mutatja, még a legszentebb szülői jogok nyilvános és erőszakos megsértésétől sem riad vissza, s miután sok szomorú tapasztalatból meggyőződött arról is, hogy az ál­talánosságban hozott szabadelvű törvényeket, amilyen volt volna pl. az, hogy a gyermekek vallásos nevelésé­nek meghatározása a szülők jogkörébe tartozik. — az ul­tramontán egyház nemcsak, hogy meg nem fogja tartani, hanem azoknak kijátszására hatalmában álló segédeszkö­zöket felfogja használni; miután országgyűlésünk mind­ezekről meggyőződött, kénytelen volt nem csak általában több vallástársadalmi ügy, hanem különösen a gyermek vallásos nevelésének meghatározásában is az egyén jog­körébe belenyúlni, nem azért, hogy az egyén jogait csor­bítsa, hanem, hogy a szülők jogait a clerus erőszakosko­dásai ellen határozott és világos törvények által megóvja. Ha már most a törvényhozás csakugyan abban a kénytelen helyzetben van, hogy a vegyes házasságokból született gyermekek nevelését világos törvény által sza­bályozza, mi legelfogadhatóbbnak tartjuk a „sexus sexum sequatur"-íéle elv érvényre emelését, nemcsak azért, mert ezáltal mind a férj mind a nő szülői joga kellőleg meg­óva vagyon, hanem azért is, mert a leányoknak minden.

Next

/
Thumbnails
Contents