Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-10 / 6. szám

Tizedik évfolyam. í£ 6. v® fi/ Pest, febr. lO. 1867. PROTESTÁNS SZERKESZTŐ- ES KIADO-hivatal: A lipót és szerb-utca szögletén földszint ELŐFIZETÉSI DIJ: Helyben házhozhordással és Vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 trt. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. Tempi passati. H. (Vége.) Ha a helyzetek, ha a körülmények ugyanazok, az ily jogmegosztásba, vagy épen átruházásba a római pápa, vagy nyíltan vagy hallgatag, bele szokott egyezni, s nyilt szavával, vagy látván, mi történt, hallgatagságával, ami a megosztásnál, vagy a jogátruházásnál érvénytelen volt, érvényre szokta emelni. Ha tehát az 1848-iki törvényhozás, kimondva, hogy a kath. religio oly uralkodó lesz, mint volt 1848 előtt, a kath. egyház jogai az államban és a jus canonicum oly sértetlen lesz, mint 860 évig volt; az apostoli jogok megosztását a nemzettel, vagy épen azok gyakorlatának átruházását a szentszék szónélkül hagyva, a megosztást, az átruházást hallgatag megerősítette volna, s minden maradna, mint régen volt, nehézséget senki sem tenne. *) De az egyházi jogok megosztattak avval, aki az egyházat, mint egyedül igazat, szóval tettel tagadja; a jogok gyakorlata annak kezébe tétetett át, a ki nemcsak a kath. religióról, hanem, a zsidók emancipatiojában, vagy inkább, miután a zsidók eddig is nem szolgák, hanem urak voltak, a zsidó és ker. vallás foncsorolásában (amalgama) a ker. religio jellegéről is lemondott: erre ki kell mondanunk, hogy az 1848-iki törvényhozás oly jogokat tulajdonított magának, melyeket ö maga magának nem adhatott, melye*) A ,,R." szerkesztője eddigi vitatkozásunk folyamata alatt ismételve kijelentette, hogy bár az 1848-ki XX. tc. neki és elvbarátinak inyére nincsen, de utoljára is abba majd csak beletörődnének, s a vallásos egyenjogúságot, mint malum necessariumot eltűrni készek lennének, ellenben a Ili. t. c. 7-ik szakaszában megállapított püspökválasztási rendszabályt ultramontan lelkiismeretük semmiképen sem birja megemészteni, mert a püspökválasztás merő egyházi jog, melyet a pápa a magyar király személyére ruházott, s mint ilyet a fejedelem senkivel meg nem oszthat, s igy a miniszteri ellenjegyzésnek semmi helye. Keresve-kerestük mindeddig, mi vezethette a „R." szerkesztőjét arra, hogy oly pontban hátráljon, mely a római katholicismus előjogosultságát a hazában egyenesen megszünteti, és miért kapcáskodik bele oly pontba, a hol a 48 iki törvényhozás sajátképen semmit sem változtatott a régin, legfelebb az eljárás külsőségében tett ket, ha a királytól is adattak volna neki, a pápa közbelépése nélkül érvényesen át nem vehetett; intézkedett tisztán egyházi tárgyról, mely egészen az ö körén kivül esett. Minden törvény érvényének első feltétele, hogy a tárgy a törvényhozás illetőségéhez tartozzék. II. József császár is felmentette az egyetemi tanárokat a breviáriumtól, felmentése semmis volt, mert a császár e tárgyra illetéktelen törvényhozó volt. Igy van ez, csekély véleményünkkel, az apostoli jogok megosztásával, vagy átruházásával is: a király, ha akarta volna is, meg nem oszthatta, annál kevésbé átadhatta, mivel e jogok a koronának nem immanens jogai; a kamara pedig el nem fogadhatta érvényesen, akár politice, de leginkább, ha canonice tekintjük. 5. A szentszék szívesen ád a világiaknak némely egyházi jogokat, különösen a fejdelmeknek. Ez az ö bizodalmának, jó szándékának tanúsága a világiak, különösen a fejedelmek iránt; nem is bizonyíthatom be inkább bizalmamat senki iránt, mint mikor öt házamhoz felveszem, nyilt ajtót engedvén neki házamba. Mondják, hogy ezt az egyház uralkodási vágyból teszi. Ezt mondta Voltaire, D'Alembert után t. B. M. úr is. Különös uralkodási vágyam lehet nekem oly cselekvényben, mely által jogaimról részben lemondok, hatalmamat mással megosztom. Jogaim lemondásában, hatalmam átruházásában annyira különös uralkodási vágytól inditathatom, hogy eredménye hatalmam gyengülése, mert önkénytes kisebbítése. De legyen bármi, növeszsze az egyház az ö uralkodását, mikor magára másnak jogokat ád, némi módosítást. Yégre kibujt a szeg a zsákból. P. úr még annyira meg nem keményedett, hogy meg ne érezze, miszerint az egyenjogúságot egyenesen megtámadni annyi volna, mint az elvalahára érvényre jutott humanitási közérzületet, s erkölcsi tudatot arcul csapni. Egy kis manoeuvrehez kellett tehát folyamodnia, hogy a mit a réven elvesztett, a vámon visszanyerhesse. Beszélhettek ti a vallásos egyenjogúságról, (gondolja magában P. úr), ha nekünk sikerül a püspökkinevezést merőben Rómától függővé tenni s e püspökök a törvényhozás állandó tényezői maradnak, akkor a ti vallásegyenjoguságtok hadd álljon a papiroson tovább is, valósággal csak a réginél marad minden. Urak leszünk mi akkor ezentúl is, amint voltunk eddig, ti meg lássatok, hogy boldogultok ! ! Nagy baj, ha az ember nagyon okos akar lenni és ebbe való bizakodásában elfelejti, hogy másnak is van esze, más is átlát a szitán. B. M.