Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-20 / 51. szám

Dg más részről T i s z a Kálmán ur az autonomia elvét teljes tisztaságában kivánja minden hitfelekeze­tekre nézve egyformán kimondatni; de magától értetik, hogy amennyiben némely egyházak irányában az állam mint patrónus az egyház terheit vagy kizárólag vagy rész­ben viseli, azon igazságos elv szerint, hogy jog és köte­lesség együtt jár, az állam irányadó befolyása ki nem zárható, mi a dolog természete szerint az autonomia gya­korlatára módositólag hat. Szóltak még többen, kik Tisza K. ur nézetéhez csatlakozva az autonomia minden egyházakra egyformán történendő kiterjesztését sürgették, akik amiatt semmi veszélytől sem féltik hazánk önállóságát, s kik abban a véleményben vannak, hogy, ha netalán félthető volna, majd fog a törvényhozás módot találni, hazánk önállósá­gának megőrzésére, következőleg akik minden egyházat teljesen az önkormányzati joggal ohajtnak felruháztatni. E két ellentétes nézet kiegyeztetése céljából az ér­tekezlet Révész I. urat bizta meg az érintett tárgyban módosító szerkezet készítésével; s ezzel az ülés feloszlott. Dec. 11-én. Másnap délután 4 órakor a tanácskozmány ujolag összeült. Itt legelőször Révész Imre ur olvasta fel az általa kcszitett módosító szerkezetet, melyet az értekezlet magáévá tevén abban állapodott meg? hogy, miután ha­zánkban a jogegyenlőség és viszonosság elve, minden be­vett vallásfelekezetre nézve a törvényben határozottan kimondva és megállapitva van : s miután ezen jogegyen­lőség és viszonosság a különböző felekezeteknek nem­csak egymás irányában, hanem mindnyájunknak az ál­lammal szemben is közös tulajdonunk: ennélfogva, a dolog természete szerint, önként következik, hogy ha­zánkban többé egv hitfelekezettel sem lehet az állam oly különleges viszonyban, mely szerint az autonomia felál­dozásáért, az azt feláldozóknak, a többi felekezetek sé­relmével, bárminemű anyagi előnyök vagy polgári és po­litikai előjogok biztosittatnának. Ezután a t.tuli egyházkerület memorandumának sorrendje szerint azon előjogok és kiváltságok tárgyalása következett, amelyekkel egyik vagy má­sik hitfelekezet, annak egyházi hivatalnokai, lelkészei vagy püspökei, mint ilyenek, akár a törvényhozásban, akár törvényszékeken s általában világi hatóságokon birtak és még jelenleg is birnak. Az egész tanácskozmány alatt ezen pont volt egyike azoknak, melyekben a vélemények legjobban elágaztak, s melyek leghosszasabb discussióra szolgáltak alkalmul. Valóban ezen tárgy megoldása sokkal bonyolultabb, hogy­sem akár a jelen tanácskozmány véleményadásában könnyedén keresztül eshetett volna rajta, akár a tör­vényhozás azt az egyenjogúságnak megfelelőleg minden nehézség nélkül elintézhetné. A kérdés megoldásának nehézsége különösen a fel­sőház és legfelsőbb törvénykezés jelen szerkezetében rej­lik.,Ha csak rövid pillantást vetünk is felsőházunkra azon­nal szembeötlővé leszen, hogy annak tagjai vagy szüle­tési előjogaiknál, vagy kormánykinevezés által ülnek ott. A bárók, grófok, hercegek az első, a főispának, némely magasrangu hivatalnokok és a püspökök a második ka­tegóriába esnek. Ebből láthatni, hogy mig a felsőház je­len szerkezetében megmarad, addig a protestáns egyház képviselője, mint ilyen, annak tagja soha nem lehet; mert vagy a mi autonomiánk volna egyik leglényegesebb pontjában megsértve, vagy a mi kedvünkért sértetnék az egyenjogúság; ezek közöl pedig mi egyiket sem akar­hatjuk. A törvényhozás ugyanis a felsőház jelen szerke­zete mellett, a mi követelésünkre, hogy püspökeink vagy a ref. egyház képviselői, mint ilyenek, a felsőházban és a törvényszékeknél helyet nyernének, csak két féle ké­pen válaszolhatna: vagy azt mondaná, hogy az 1848-iki törvények által megállapított vallásos egyenjogúságnál fogva elismeri ugyan a mi kérelmünk jogosultságát; de egyszersmind, miután a fejedelem miniszteri ellenjegyzés mellett épen annál fogva foly be a katholikus, román és görög keleti püspökök megválasztásába, mivel ezek nemcsak fekvő vagyonnal birnak, hanem a törvényhozás és a legfelsőbb törvénykezés tagjai is, ö (t. i. a törvény­hozás) hogy a felekezetek közötti egyenjogúság ne csor­buljon, jogosan követelheti, hogy a magyar protestáns egyház is, ha az emiitett jogokat élvezni akarja, hasonló befolyást engedjen a püspökök vagy az általa kijelölt fér­fiak megválasztásába. Meg vagyunk győződve, hogy nincs igazi protestáns ember a két magyar hazában, aki auto­nómiánkat ily lényegesen sértő feltétel alatt óhajtaná egy­házunkat a felsőházban és a felső törvényszékeknél kép­viseltetni. Vagy meglehet, hogy a törvényhozás az előbbinél reánk nezve kedvezőbb választ fogna adni, s azt mon­daná: hogy igaz ugyan, miszerint mind a katholikus és görög keleti, mind a román püspökök kinevezésébe befo­lyást gyakorol a kormány, ezek tehát mind a felsőház­ban, mind a felső-törvényszékekben némileg kormány­kinevezésnél fogva foglalnak helyet, de megengedi, hogy e tekintetben a protestánsokra nézve kivétel történ­jék, s hogy a protestánsok által, minden kormánybefo­lyás nélkül megválasztott püspökök vagy más férfiak, már eo ipso mert a protestáns egyház választottai, helyet fog­lalhassanak mind a felsőházban mind a törvényszékek­nél. De mi ezen kivételes, kedvező feltételt épen azért nem fogadhatnók el, mert kivételes és a protestáns egyházat a többi felekezetek felett bizonyos tekintetben kiváltsá­gos helyzetbejuttatná, holott nekünk nem arra kell töre­kednünk, hogy felekezetünk kiváltságos helyzetet nyer­jen, hanem, hogy a modern társadalmi eszméket sértő min­den kiváltság és előjog lassanként megszűnjék. Mi tel­jes egyenjogúságot óhajtunk, s ennek legcsekélyebb meg­sértését következetlenség nélkül még saját egyházunk előnyére sem akarhatjuk. Sokan a tanácskozmány tagjai közöl azon véle­ményben voltak, hogy, mivel itt politikai előjogokról van szó, ezeknek megszüntetése és mikénti elrendezése nem

Next

/
Thumbnails
Contents