Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-15 / 50. szám

TÁR G-A. Néhai képviselő Dósa Klek llaros-Vásárhelyre szállítása és eltemetése. Nov. 22-ik napján megtartatván Pesten a halotti tisztelet, azon éjjelre a reformátusok sírboltjába helyeztetett a halott; másnap reggel kivitetvén, a nagyváradi vonattal megindittatott Erdély felé. Szállításával a képviselőház egyik hivatalnokát, Ottlik Grézát, bízta meg; vele indult egy képviselőházi szolga. A család részéről az elhunytnak fia, egy barátjával, képezé a kíséretet. 23-án esti hat órakor érkezett a vonat Nagy Váradra ; ott az indóházban a város küldöttje, a jog akadémi a tanárai, növendékei közül sokan és néhány polgár várakozott, tisztességet tenni az ország halottja porainak. Váradról csak a következő nap reggelén indult tovább a gyászos menet s estére hálni erdélyi földre, Grucsáig érkezett. A halottat szállító kocsi gondosan be volt csomagolva; legkevésbé sem árulá el, hogy mit szállít, mindamellett az egész vonalon tudták, hogy épen az időtájban szállittathatik át a nagy halott földi maradványa. Mindenütt arról beszéltek. hogyr

Erdélynek eme vesztesége nem egyhamar lesz kipótolva. 25-én este 7 órakor érkezett a halott Kolozsvárra. Kolozsvárhoz közeledve, egyre élénkült az izgalom, lovas emberek száguldottak ki hírt vinni, ha érkezik e már ; kocsin barátok, rokonok jöttek messze elébe. Kolozsvárhoz közeledve, a veszteség érzete egyre élénkült, e városhoz már sok emléke van kötve az elhunyt jóltevő munkásságának. — A harangok megkondultak az oláh Monostor helységben és viszhangoztak rá Kolozsvár mindenik tornyából. Két hosszú sor fáklya világitá meg a nagy veszteség tudatát élénken tükröző arcokat, kivont karddal, gyászöltözetben környezé a jogász ifjúság a társzekeret; elől sötét lobogók, egyiken az elhunyt neve és évei száma eztist betűkkel. Igy indult a menet be a városba, melynek apraja nagyja megjelent, részt venni a közgyászban. Minden felekezet iskolái, jogakadémia, városi communitás, valamennyi testületileg, és ezenkívül az öszszes lakosság. Nem tudok hozzá vetni a kiséret számához, annyi igaz, hogy Kolozsvár széles utcái hosszú sorban zsúfolva voltak emberrel. — Éjjel a szállodában fegyveres drabantok állottak őrt; reggel tovább ment agyászmenet. 26-án délben értek Tordára; ott a megyei és városi hivatalnokok s a város összes lakossága, a főispán vezetése mellett, ment a halott elébe, egyik ref. lelkész beszéddel tolmácsolá a veszteség feletti fájdalmat. Azon nap éjjelén Kutyfalváig értek. 27-én délben vonultak be Maros-Vásárhelyre. A városi küldöttség kiment a határszélre; ott voltak az elhunytnak családtagjai is. Az országgyűlési biztos csinos beszéddel adta át az ország halottját szülővárosának, hogy nyugodjék ott, ahol élt, ahol oly sokat, áldásosán munkált, levették a koporsót, kibontották, s a városi halottas kocsira helyezték. A város végén föl voltak állva már a testületek, kigyült a város minden lakosa, megjelentek nagyon sokan Marosszékről, Torda és küküllő megyékből. Középületeken és magánházakon gyászlobogó mindenfelé. Látszott jól, mennyire érzi Vásárhely, hogy az ország vesztesége legnagyobb, legközvetlenebb veszteség rá nézve. A várhelyi teplomba bevonuláskor a katonaság helyőrsége is kiállott és tisztelkedett, valamint a kijövetelkor is. Ember hátán ember, a közönségnek harmadrésze sem fért be a tágas templomba. Megzendültek az orgona gyászhangjai s a gyászos karének mellett megindult a szivek lekötött fájdalma s eltelt a templom hangos zokogással. Esperes Péterfy József imája után Szász Béla ref. tanár tartott jeles beszédet. Mindenkit elragadott, mindenkit megvigasztalt, mert arra emlékeztető a fajdalomtól gyötört sziveket, hogy olyan élet után a minő a Dósa Eleké volt. nem megsemmisülés a halál. Az az élet sok jeles magot vetett el, melyeknek áldásos gyümölcsei soká. nagyon soká fognak még másoknak használni, másokat rá emlékeztetni. Künn, a temető cintermében, Szentgyörgyi Imre itélő mester intézett bucsuhasgokat az elköltözött nemes szelleméhez, azzal letették porlani, pihenni, nője mellé, szülői körébe. Igy fejezte ki országunk tisztelőiét e férfiú iránt halálában, kit szerencsétlen politikai viszonyaink sokkal szűkebb körű munkatérre szorítottak, mint nagy tehetségei a minőre képesítők. Egy ország előtt tündökölhetett volna, a viszonyok holtig a város területére szoriták, ott, igaz, hogy tündökletes volt. De munkásságának gyümölcse köz birtokává lett az egész országnak, az ország meglátta fényét, gyászolja letűntét. Abban a sírban Maros-Vásárhelytt Erdély codifikalója nyugszik, a legnagyobb prot. jogtudós, mély bölcseségü és gyermekileg derült, nemes kedélyű férfi, justus ac tenax vir. Nyugodjék csendesen. Réthy Lajos* GYÁSZHÍR. Szászy Lajos, az irsai ev. egyház tanítója nincs többé, a nemeskeblü emberbarát, jó családapa és szorgalmas tanitó nov. 27-én délelőtt, két heti betegség után, életének 46-ík évében, örök álomba szenderült. VégtiszteBségtétele'n, mely nov. 29-én délelőtt tartatott, szép