Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-08 / 49. szám

ják a többséget. A nemconfirmisták nem nyernek osztalékot; de nem azért, hogy ők ilyenek, henem, mert kisebbségben vannak. — Találtathatnak oly kerületek, hol ez eset megfordítva áll, — ott már a noneonfirmista iskolák emelkednek nem pedig főegyházaik; s ekkor azok részére jut az osztalék, a főegyháziak nem nyernek semmit sem. De hát, uraim , azt kell-e kérdésbe tennem önök előtt, hogy vájjon a fő egyházi nyér-e azáltal valamit, ha a noneonformista ezen rendszer által jó nevelésben részesül, viszont a nonconformistának van e abban valami nyeresége, ha ugyan csak e rendszer folytán a főegyházi jó nevelést élvezhet? Remélem nem vagyunk oly nyakas nonconformisták vagy conformisták, hogy ezért elfeledjük, hogy angoloknak s keresztyéneknek születtünk. Mindnyájan, főegyháziak, presbyteriánusok, baptisták methodisták érdekeltetünk az iránt, hogy a néptömeget valahára fölszabadítsuk a tudatlanságból s vadságból. Gordon Lord csőcselékjéről tettem már említést. Igaz, hogy e csőcselék a római katholikusokon kezdte garázdálkodásait, de nem volt Londonban egy nevezetesebb protestáns sem, ki a zavargás alatt ne remegett volna házáért, vagyonáért, életeért, kedveseinek életeért. Finsbury tisztelt képviselője azt állítja, hogy olyanokat is fizettetünk ezáltal a népnevelésért, a kik annak hasznát nem élvezik. Tagadom, hogy találkoznék ez országban oly becsületes és munkás egyén, a ki nem élvezné annak áldását, hogy nem lázzadók és kóborgók, hanem becsületes és munkás emberek szomszédságában, békében lakhatik. Epen oly közügy ez, mint a honi partok védelme. Epen olyan mintha azt mondanám : „Portsmouth eröditéseért miért adóztatnak meg engemet ? Ha a portsmouthiak azt hiszik, hogy nem lehetnek biztosságban védgátak nélkül, fizessék ők a mérnököket, s munkásokat, miért hordozzak én olyan terhet, amiből rám semmi haszon sem hárul ?" Méltán válaszolhatnák eme kérdésemre : „hogy nem találkozik egyén, akár ott, vagy a védgáton kivül lakjék, akire nézve az előnyös nem lenne." S mint mindenki, bármely részén tartózkodjék is szigetünknek köteles adózni a közbátorságra annyira szükséges hadszertartásra, ugy minden egyén, bármely hitfelekezet tagja légyen is, köteles járulni azon iskolák fentartásához, melyektől épen ugy, mint a hadszertártól, függ a közbiztonság. Most már a módositvány utolsó pontjához érkeztem. A képviselő urnák nehezére van, hogy tervjavaslatunk belevág ő Felsége alattvalóinak polgári jogkörébe. Ugyan hogy válhatik a polgárjog hátrányára az, haa tömeg olvasni, irni, számolni, földrajzra s történelemre taníttatik, nem tudom még csak elképzelni sem. — Egy dolog igen is világos, t. i. hogy a tudatlanságba sülyedt egyének, — kiknek számok pedig a közgyűlés állítása szerint jelentékeny, — csak névleg lehetnek szabadok. — Igazán fölösleges egy választmányt pusztán azért nevezni ki. hogy határozza meg, ha vájjon a tudomány a szabadságnak barátja vagy ellensége-e? Ki kell mondanom, hogy elvakult barátja az a köznépnek, ki azt rendkívül hatalmas előnyökkel óhajtaná fölruházni, de midamellett megvonná attól a neveltetést, mi nélkül átkává válik önmagának, átkára az államnak. Ebből áll uraim, az én védelmem. — Vádlóim panaszát bizalommal fölebbezem az országhoz, mely előtt nemsokára számot adunk sáfárságunkról. Még szilárdabb bizalommal fölebbezem ez ügyet a jövő nemzedékekhez, melyek élvezik majd a közoktatás pártatlan s hatályos rendszerének áldását, s alig fogják elhinni, hogy e javaslat szerzőinek, mily heves és konok ellenzékkel kelle harcolniok, s még kevésbé fogják eJhihetni azt, h°gy e

gy ilyen ellenzék a polgári s vallásszabadság zászlója alatt léphetett föl. *) Angolból: Maeaulay után, Könyves Tóth Kómán. Tapasztalati nézetek, a népiskolai mint községi könyvtár létesítése tárgyában. Nt. szerkesztő ur ! Egyházi lapunk ez évi 40. számában a müveiből ismert derék Molnár Aladár ur lellelkes indítványt tesz közzé, népiskolai s illetőleg községi könyvtárak érdekében. Szeretem hinni, miként nincs, hivatásának magasztos célját érző és értő néptanító, kinek keblében e nagy horderejű eszme viszhangra nem találna. Kétségtelenül nagy ideje már, hogy valahára kifejtsük népünkben az emberi, nemesebb természet igényeit, — lelki szükséggé fejlesztve parlagon hagyott kedélyükben, az anyagiság földhöz ragadó érdekein felülemelkedő míveltség eszközeinek önkéntes használatbavételét. — En, ki a nép körében élek, s annak tanítására szentelém életemet, s mívelődése szivemen fekszik, — már évekkel ezelőtt megkísérlem és pedig ismételtén, amaz indítvány szellemében, megkedveltetni híveimmel az erkölcsnemesitő olvasmányokat. De pirulva kell kimondanom, s pedig köznépünkre általánosságban a szégyenitő szentenciát — hogy a legbuzgóbb igyekezet mindannyiszor hajótörést szenvedett. — Nem célom hosszasan fejtegetni e sajnálandó tény indokolását, — mert ki köznépünk természetét ismeri, az előtt tisztán áll ama káros hatású közöny indoka is. Röviden hát, ott alapszik ez, hogy a miveltség alsó fokán álló emiitett néposztály legkevésbé érdeklődik oly javak iránt, melyek az értelmi s erkölcsi pallérozódás körébe tartoznak ; —- nála csak a közvetlenül anyagilag gyümölcsözőnek van értéke, s ebben található megfejtése annak is; miért mellőzhetlen sokhelyt a szüléket gyermekeik iskoláztatására szolgabírói karhatalommal kényszeríteni. Az anyagi ember csak anyagi erő által bírható a jóra ; erkölcsi alkalmazása, bölcs tanács, intés és dorgálás, rá nézve éppenséggel hatástalan. Szomorú dolog, hogy igy van, de elvitázhatla n. *) Örömmel tudatjuk t. olvasóinkkal, hogy e nagyszerű beszédet derék fordítója, aki jeles tehetségét az egyházirodalom terén is derekasan érvényesitni törekszik, jegyzetekkel ellátva, külön füzetben is ki fogja adni. Szerk. 98 *