Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-03 / 5. szám

és pedig mindkét ízben hasonlithatlan viharban, feltartóztat­hatlanul dühöngött tűzvész által, lakház és melléképületek, s néhány kivételével, ruha- és élelmi készlet nélkül maradt 110 kesergő család hulló könnyeit felszárítani szívesen siettek. E nagylelkű adakozók névsorába gróf Károlyi Ede ö mlgát, ki a tüzeset alkalmával a közeleső Radvány helységből átlovagolván a vész színhelyére — hol egy égő ház faláról még az oltást is megkísértette — s így szemé­lyesen győződvén meg a tűztenger nyomában támadt pusz­tulásról, azon Senecai és Cicerói szólamok igazságával egye­zőleg : „kétszeresen becses a segítség, ha önként és hamar jö," azonnal 150 frtot tett le kiosztás véget egyik alólirt kezébe; ugyanakkor erdejéből 80 házra szarufát és lécet, majd később midőn a végzet ismét felvonta gyászát felettünk 30 házra szinte szarufát és lécet, aZ eddig hozzáfolyamo­dóknak pedig az uradalmában lévő illető rakhelyekröl ké­mény építéshez szükséges meszet és téglát rendelt meg ke­gycsen tisztjei által ajándékképen kiadatni, mely az épít­kezni szándékozó jelentkezők kívánságára pontosan és híven teljesíttetik is. S mig egy részről — a hozzánk semmi egyéb, mint csupán 20 évi jóismeretség és bé­kés szomszédság által köttetett — nemes gróf, a meg­levő s mind fenyegetőbbé váló nehéz viszonyok közt, ily módon s ily alig fölülmúlható mértékben hozza áldoza­tait a szenvedő emberiség oltárára, s fűz hazafiúi érdemei­hez soha nem enyésző ujabb érdemeket: addig bájos és nűvelt lelkű neje K o r n i z s Klára grófnő ö mlga másrész­ről, ama krisztusi szavak által is: „Valaki egy ily gyer­meknek gondját felveszi az én nevemben, nekem veszi fel gondomat" (Mát. 18, 5), buzdittatva, de főkép saját szive sugallásait követve, amaz uj szövetségbeli joppei keresz­tyén nő Tábithához hasonló szenvedelemmel — ki „gazdag vala jó cselekedetekkel és alamizsnákkal" (Csel. 9, 36), — a szegény gyermekek ügyét vette pártfogása alá oly mó­don, hogy 12 éves és ezen alul levő, 23 fiúnak öt-öt frtos gubát és egyéb felső ruhát, 32 lánynak szinte egész felső kész öltözéket adott át a megindult szülék előtt karácson ünnepét előzőleg. Nemde nem megragadó gyönyörű pél­dája—e ez a felebaráti munkás szeretetnek ? Ezenkívül egy nála zörgetőt sem bocsátott még el maga elől anélkül, hogy 1, vagy 5 frttal meg ne örvendeztette volna; — söt hogy kimerithetlen jóságának annál többoldalúságát mutassa ki— melyben ismét az az anya szép értelmének hív felfogása oly szépen tükröződik — szekéren kenyeret, lisztet stb. is kül­dött a romok és hamu alól sok esztendei keresményökből csak egy falatot vagy annyit éröt is összekeresgélni nem tudó családanyák s más égettek számára. — Valóban egy ily erényekben is oly gazdag úrhölgyre büszke lehet neme és az egész testvér haza, melynek légkörében szü­letett és növekedett, s mi nem szűnünk meg kérni a gond­viselést,hogy drága életének napjait és esztendeit, fér­jééivel együtt, kellem- s tehetségdús gyermekeik boldogi­tására, magas irányú hírneves rokonaiknak örömére, az ügyefogyottak gyámolitására s a haza javára, teljes meg­elégedésben az emberkor legkésőbb határáig terjeszsze. Az érkezett küldemény szerint második helyre leheljük me­gyénk igazságszeretö bölcs kormányzóját gróf Péciti Manó ö mlgát, ki 50 frtot juttatott rendelkezésünk alá. — Har­madik helyre jön hg Breczenheim Ferdinándné született föméltóságú Schwarzenberg Karolina hgnö, ki fényes kör­nyezete gondűző zajában s megszokott jóléte s kényelmei kö­zepette e hon határán túlról is megemlékezvén az elhidegült tűzhelyek lakóira is, utasitá kedvelt jószág igazgatóságát, hogy részünkre, tőlünk nem messze fekvő erdőségéből ge­rendának való fákat fél becsárért az illető erdészeti tisztek által utalványoztasson. Ily elözetek után, — midőn a r.ka­tholika egyháznak buzgó ugyan, de minden felekezetessé­gen felül emelkedett hívei oly önzetlen készséggel munkál­nak oda, hogy egy azelőtt virágzó ev. ref. községet a vég­elenyészéstöl megmentsenek, — legyen szabad reményle­nünk, hogy egyházmegyénk s egyházkerületünk sem fogja — a tornyunk bádogozásaért fizetni kellő tetemes összeg pótlásául egyházunk által kért fél papfizetésnek megadását, oly s általunk nem tudott okból berendelt lelkész elfogadá­sához kötni, kitől szivünk lelkünk egészen idegen. Itt meg kellene már neveznünk azokat, kik 14 frt 90 krt. t. Kaposi Mihály lelkészünkhöz küldöttek, de fájdalom ! becses nevei­ket, miután a mull év utolsó napjainak egyikén élni meg­szűnt jó emlékű h. lelkészünk által azok velünk nem közöl­tettek, a nyilvánosságnak át nem adhatjuk. — Gönc városa küldött 8 frt 36 krt, t. Péczeli János úr, a szántói járás fö­szolgabirája gyűjtött 40 frt 68 krt, mely összeghez a kö­vetkező helységek járultak : Erdőhorváti 3 fát 31 kr. B.­K.-Várallja 4 frt 30 kr. Baskó 4 frt. Szántó 13 frt 13 kr. Szína 3 frt 81 kr. H.-Büd 2 frt 44 kr. Golop 3 frt 88 kr. Gibárt 1 frt 70 kr. Perc 2 frt 11 kr. Arka 2 frttal. Ezeken kivül nem felejtkezhetünk meg a közel és távolabb vidékbeli falvakról sem, melyek közt Bozsva, Pálháza, Radvány, Vilv lakosai minden tekintetben utánzandó jeleit adák a tiszta keresztyéni szeretetnek. Mely soknemü jótékonyságaért az egyeseknek és köz­ségeknek, midőn szivünk mélyéből eredő forró hálánkat és meleg köszönetünket nyilvánítjuk; egyszersmind helyze­tünk borzasztó elgondolása, mely a tél sanyaruságai mellett a hosszan tartott esőzések által még súlyosabbá tétetett, és a jövőbe minden kilátás nélkül való kitekintés kényszeríte­nek, hogy segélykiáltásunkkal ismét hozzátok forduljunk minden rendű, rangú mélyen tisztelt honfiak és honleányok kiken az úrnak hasonló vagy más csapása illetetlenül által­ment : ne zárjátok be sziveiteket és kezeiteket szűkölködő testvéreitek ínsége előtt, söt tekintsetek reánk a könyörülő Jézus szemeivel, reánk, kik a kétségbeesés örvénye előtt állunk; „kiki a mint elgondolta szivében ugy cselekedjék, nem szomorúságból vagy kényszerítésből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten, ki az ö hatalmassága szerint meg­cselekedheti, hogy a ti jó kedvetekből való adakozástoknak haszna reátok térjen" (2 kor. 9, 7. 8). — Az adományok utasíttathatnak alulírottakhoz Abaujmegyébe. UtópóstaFilke­háza. A község nevében Bodnár István és Bodnár Miklós.

Next

/
Thumbnails
Contents