Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-01 / 48. szám

katrészeibe, szabályozhatja a kereskedelmet, versenydíjjak, vagy a kivitel letiltása által; korlátozhatja a pazarlást, fényűzési cikkekre vetett adónemek által; megszoríthatja a sajtót sajtóhatóság erejével, kormányozhat az egyház fölött hitnyomozó törvényszék befolyásával, Mások megint más szélsőségbe esnek, a kormánynak nagyon is szük működési tért jelölvén ki. De nem ismerek oly politikai iskolát, mely oly szük hatáskörbe szoríthatná a kormányt, hogy véleményemnek ott is tág mezeje ne nyilnék, mert egy pontban mindnyájan összhangzók egymással. Egyhangúlag beismerik, hogy az államnak kötelessége gondoskodnia a társadalmi tagok személy- és vagyon biztosságáról. Ha ezt megengedjük, kétségbe vonható-e, hogy személyünk s vagyonunk biztosításának leghatályosabb eszköze a népnevelés. — De hadd feleljen helyettem Smith Ádám. Az ő különben elismert tekintélye most annál döntőbb lehet, mert tudjuk, hogy egyáltalában nem szívelte a mindenbe avatkozó, más ügyével bajával töprenkedő kormányt. Azt állitá, engedjék maga lábán járni az irodalmat, művészetet, tudományt. — Nem tudott kibékülni az egyházi intézményekkel. — Nézete szerint az állam ne törődjék a gazdagok nevelésével. De világosan kifejezte : megkülönböztetendö az iparos és uri osztály; a vagyonos és szegény neveltetése. A szegénysorsuak neveltetése szerinte, mély befolyással van a közjóllétre. Ha a hatóságnak kötelességében áll,elkövetni mindent,hogy valami járvány a nép közt el ne terjedjen : akkor szintén föl kell használnia minden módot a tudatlansággal egyenlépésttartó erkölcsi hanyatlás meggátlására. Ezt elmellőzve : veszélyezteti a közbiztonságot. Ha a néptömeget továbbra is bárdolatlan együgyűségében hagyjuk sinleni, félő, hogy a vallásos bolygatások a legiszonyúbb zavart idézhetnék elő. — Igy szólt Smith Ádám, s jövendölése beteljesedett. Mert alig hangzottak el ajkairól ez igék • jóslata örökké emlékezetes módon valósult meg ; az 1780-ki „NoPopery" (nem kell pápaság) lázzadást értem. — A történelemben alig lehetne szembeötlőbb példával igazolni azon tételt, hogy a köznép tudatlansága a társadalmi osztályok vagyonát, életét veszélyezteti. A legkisebb ok nélkül csupán egy vad rajongó izgatása folytán százezer ember lázzad föl. Európa legnagyobb, s gazdagabb városában egy héten át féktelenség dúl. A parlamentet ostromolják. — Elődeink reszketnek székeiken, várhatták minden percben, hogy a fölbőszült lázadók, kiknek zúgásától viszhangzott a környék, betörik a ház ajtaját. A peereket hintójaikból rángatták ki. — Az ünnepi diszbe öltözött püspökök háztetőkön keresztül menekültek. A külföldi követségek kápolnáit, a nemzetközi törvény által szentesitett épületeket lerombolták. A fötörvényszéki palotát szétdúlták. Az ügyérelnök kicsiny gyermekeit ágyaikból vonszolták ki, s háló ruhájukban a testőrök asztalára teszik le. Csak a testőrkaszárnya volt a csőcselék dühe ellen menhely. A börtönöket feltörték. Útonállók tolvajok, gyilkosok szabadultak ki, s izgatták a csőcseléket, mely visszaadá szabadságukat. A tűz harminchat helyen egyszerre gyúlt ki Londonban. Ezután következett a visszatorlás órája. Számítsák össze , hogy hány nyomorultat lőttek agyon, akasztottak föl, törettek kerékbe, hányan fujtották magokat a Holborn Hill alatt folyó csatornákba, s meggyőződhetnek arról, mikép ütközetet nyertek már meg, s veszítettek el csekélyebb emberáldozattal. S mi idézte elő ezen iszonyatosságot, mely London történelmében egy lapra van följegyezve a dögvésszel , a nagy tűzzel ? A tudatlanság, tudatlansága azon népnek, melyet a kastélyok szomszédságában elnéztek, hogy ugy növekedjék föl, mint uj Seeland táttowirozott kanibálja (emberevő vademberek), mondhatnám mind a shmitfieldi vásáron ácsorgó barom falka. Az általam fölhozott példa megdöbbentő, de a maga nemében nem páratlan. Ugyan ezen ok eredményezte a nottinghami zendülést, Bristol kirablását, Ludd, Swing és a Rebekások pusztításait; Yorkshire-ban a szép és drága gyárak szétrombolását; Kentben a csűrök fölgyujtását, Walesben a vámházak szétszakgatását. Történhettek volna e ily események egy oly országban, hol a munkások értelme a nevelés által megtisztult, hol ezen osztály oktatva volt arra, hogy értelmi tehetségének fejlesztésében gyönyörködjék ; félje teremtőjét, tisztelje a törvényhatóságot ; megtaníttatott egyszersmind arra is, hogy tettleges sérelmeiért békés és alkotmányos úton keressen magának orvoslást. E szerint az én elvem az: a kormánynak kötelessége védelmezni minden veszély ellenében személyünket, vagyonunkat. S hogy személyünk és vagyonunk nincs bátorságban: annak egyik főoka a köznép vastag tudatlansága. Ennélfogva a kormánynak kötelessége arról is gondoskodni, hogy a köznép ne legyen vastag tudatlanságba alámerülve. Nem is lehet ez másképen. Általánosan beismerjük, hogy a kormány bizonyos eszközök által köteles személyünket, vagyonunkat biztositni. Ha a nevelést elvesszük attól, micsoda eszköz marad rendelkezése alatt. Oly eszközök, melyeket csak a kénytelenség miatt engedhetünk meg, oly eszközök, melyek nyomasztólag terhelik nemcsak a bűnöst, hanem az ártatlant is, ki amazzal összeköttetésben áll. Csak a lőfegyvert, szuronyt, pálcát, szégyenpadot, magánbörtönt, fegygyarmatot, bitófát adjuk át annak eszközül ? S ekkor mi következik ? Az államnak, a min nem kételkedünk, egy kitűzött cél elérésére kell törekednie. S ezt csak két úton érheti el; ugy hogy az embereket, jobbakká, értelmesebbekké, boldogabbakká igyekezik képezni, vagy ugy hogy azokat elvetemültekké, nyomorultakká aljasitjuk. Nem is kérdem, hogy melyiknek adjuk az előnyt ? S most, nem különös, nem hallatlan-e, hogy találkoznak különben kegy»s, és jó érzésű egyének, kik komolyan állítják sőt terjesztik azon tant, hogy az államnak kötelessége a büntetés, de azért kötelességén túl fekszik a nevelési jog ? Szerintem tiszta igazság az, hogy a kinek jogában áll az akasztatás : föl van jogosítva egyúttal a tanításra is. Gondolhatunk e pirulás s önvád nélkül arra, hogy most a newgati fog-