Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-01 / 48. szám

házban láncravert szerencsétleneknek felénél jóval nagyobb része boldogul élhetne, s a börtönökben sinlők nagyobb része élvezhetné s üdvösen használhatná szabadságát, hogy nem lett volna a norfolki sziget földi poklára szükség, ha becsületes emberek nevelésére fordítják a gazemberek vadászatára, s kínzására kiszórt összegnek csak egy jelentéktelen arányát. Igen óhajtanám, ha önök figyelmesen átnéznék az egylet bizottsága munkálatának elsö kötete függeléke mellé kapcsolt tudósitványt, Fremenheare Seymour ur által a mommouthi kerület állásáról beterjesztett tudósitványt értem. Ezen kerületet nagyobb részint bányászattal foglalkozó munkások lakják. Utánjárt, hogy itt 1839-ik év végén tizenegyezer iskolaképes gyermek közül nyolcezer sohasem járt iskolába; a többi háromezer pedig akár az iskolának felé sem ment volna, mintsem oly szurtos gunyhókba, hol magokat tanitóknak hazudott egyének másokkal azt hitették el, hogy tanitanak. Valóban mesterségükön kivül nem is értettek egyébhez. — Munkaképtelen bányászok, vagy elbetegesedett kufarók voltak. Iskolájukban fojtó szag terjedt el, lárma és zavar uralkodott. Néha a mester dühös rivallására lecsillapult a zsibaj, de hogy újból erősebben kitörjék. A tanmód a leghitványabb volt. Tiz közül egy iskolában alig lehetett látni egy elrongyolt térképet. S eltürik-e azt, hogy egy nagy népesség elméje ily módon fejlesztessék ? Most már térjünk át az elhanyagolás következményeire. E táj vad lakyi örült lázadásban törnek ki a kormány ellen. Özönlenek newporti völgyeiken. Tüzelnek a katonaságra. Megsebesitnek egy hivatalnokot. A katonák sortűzzel felelnek, s a nyomorultak közül sokan életükkel lakolnak bünükért. De hát egyedül csak azok-e a bűnösök ? hát föl lehet-e nekik róvni, hogy a velők közlött első tanításra figyelnek ? Ha neveltetésükről nem gondoskodunk, lehet e őket kárhoztatnunk, ha hallgatnak a jöttment izgatóra, ki nem restelte azokat elámítani. — Lelövik őket, természetes, mert nincs más mód. A rendet fenn kell tartani; a rendzavarókat megbüntetni, a vagyont köteles védeni a kormány; ha elmulasztottuk e nép nyugtontartására a legjobb eszközt, kénytelenittetünk azt csöndességre erőszakolni a kard és kötél rettegtetése által. De vájjon lehet-e ennél kegyetlenebb kénytelenség ? S ki merné közülünk magára vállalni, hogy még valamikor ily kénytelenség élére álljon ? Ehezképest, ismétlem, a népnevelés nemcsak egyszerűen eszköz, hanem a legjobb eszköz, mely által a kormány mindenki által helyeselt célját elérheti, s ha ez áll, valóban nem foghatom meg, mikép találkozhatnak olyanok, a kik komolyan vitatják, hogy az államnak nincs semmi köze a népneveléshez. Szilárdabbá érleli véleményemet azon tudat, hogy ily nézetben voltak egytől-egyig minden nemzet és korszak hirneves törvényhozói, államférfiai, s politikai bölcsészei, a polgári s erkölcsi szabadság bajnokai, s különösen azon férfiak, kiknek neveihez az angol protestáns dissenter egyházban kegyeletes emlék van fűzve. Idézhetném az ókor több tiszteletre méltó tudósait, de inkább azon tartomány példáját hozom föl, melyet itt a szabad tanitás támogatói mintakép gyanánt ajánlgatnak. Menjünk vissza csak azon időre, midőn az a kis társaság, mely a massachusseti bövölködő s fölvilágosodott állammá nőtte ki magát, keletkező félben volt. Azt hiszem, hogy a mai dissenterek nem bátorkodnak lenézőleg beszélni ama puritánokról, kiknek erejét Laud s annak főtörvényszéke sem tudta megtörni, ama puritánokról, a kik inkább ott hagyták lakhelyeiket, családjaikat, a polgárisult élet minden kényelmeit, s előnyeit; készebbek voltak tengerre szállani, vadállatok s emberek közt az erdőben ütni föl tanyájukat, hogy sem istenházában végrehajtsanak csak egy kézmozdulatot, taglejtést, melyről azt tartották, hogy istennek az nincs kedvére. S ezen derék menekültek összeférhetlennek tartották e a polgári s vallásos szabadsággal, hogy az állam gondoskodjék a nevelésről ? Nem, uraim, a puritán gyarmatosok által alkotott egyik törvény rendeli, hogy minden község, mihelyt isten kegyelméből ötven házra szaporodott, szemeljen ki egy oly egyént, ki minden gyermeket megtanítson irni s olvasni; hol pedig a község már száz házból áll: ott elemi iskola nyittassék. S ezen törvényhozók utódai nem is vonták soha kétségbe, hogy a közoktatás eszközeiről a polgári hatóság gondoskodni tartozik. S ez elv nem szoritkozik pusztán uj Angliára. — „Neveljéték a népet" igy hangzott Penn első tanácsa az általa telepitett gyarmaton. „Neveljétek a népet" intette Washington végrendeletileg a népet, melynek szabadságát kivívta, „Neveljétek a népet" sürgette Jefferson, s örülök, hogy őt is idézhetem, mert minden élők közt, még Smith Ádámot sem véve ki, Jefferson iszonyodott leginkább a^ állami beavatkozástól. S mégis későbbi éveit arra szentelte, hogy Virginiában jól szervezett polgári (állam) népnevelést létesíthessen. S ily döntő tekintély ellenében mit hozhat föl az elle nzék ? Hivatkozhatik-e csak egyetlen nagy bölcsészre; a szabadság, emberiség s igazság szent ügye melletti küzdésért kitüntetett egyetlen férfire a világ kezdetétől föl a mai parliamentig, a ki ama párt elvét osztotta volna? Minden időszak s a két földrész összes bölcseinek, nemeslelkü férfiainak összehangzó véleményeik ellenében ama pártvezérek nem hivatkozhatnak egyébre, csak azon néhány hó óta zsibongó zajra; a miben, ha gyönyörködnek, nemcsak azokat ítélik el, kiknek emlékezetét ők is kegyeletesen őrzik, hanem megtagadják előbbi lényüket is. Azonban, van ez országlászati elméletnek mégis valami érdeme. Az eredetiség jellegét viseli magán. Ilyenformán körvonalozhatjuk. Eddig az emberek nem voltak tisztában a polgári hatóság természetével, s annak jogkörével, A nemzedékekről eddig elrejtett nagyszerű igazság végre 1846-ban a dissenteri gyűlések papjainak s véneinek ilyenformán jelentetett ki; A kormány csak egy hatalmas hóhér. Csak erőszakos s nemtelen