Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-03 / 5. szám

vánja, hogy az angol egyháznak jó és tágas lakhelye legyen. Az orvosságot azon példákban kell keresni, melyeket az ókori egyház hagyott számunkra, ugy szinte ön népének szellemében, modorában, szokásaiban és azon intézményekben, melyek amazokból származtak. A jelen korszaknak egyik kívánalma, hogy a világiak megnyerjék az ö jogosult befolyásukat az egyházban. Mind ekkorig a világiak ugy tekintettek mint kiskorúságban levők; az ö nagykorúságuk ideje megérkezett. Szükséges, hogy Angliának világi keresztyénei, a kik az egyház hitét vallják, maguk vagy képviselőik által megnyerjék a befolyást, melyhez eddig hozzá nem juthattak. A középkorban az egyház kormányzata egészen a clerus kezei közt volt. A reformatio óta a korona kezeibe jutott. Ily kizárólagos rendszer nem megfelelő a mi időnkben. Az egyház legfőbb kormányzata Isten után az angol egyház legértelmesebb, legkegyesebb, legbölcsebb főpapjainak, lelkészeinek és világi embereinek kezében legyen. Ilyen embereknek gyülekezete vallva egyiránt az egyház hitét, a mint az az egyháztörvénybe becikkelyeztetett, támogatva a közvélemény által, erős kezekkel távolitaná el a veszélyeket, a mik most az egyházat fenyegetik, s megifjult életet adna annak. A püspökök, támogatva s bátorítva ily testület által, s összeköttetésben azzal, képesítve volnának működni a folytonos perlekedésnek költsége és idővesztesége nélkül. A szabad elvek, melyek nagy részben okozzák az angol nemzetnek szerencséjét, beoltatnának az egyházba, s mint a napnak sugarai eloszlatnák a középkor egészségtelen ködét. Ezen elveket az előkori időkből vesszük örökségül. Az első végzés kelve az első gyűlésből az apostoli időkben, ezen szavakkal kezdődik, — „az apostolok, a vének és testvérek" (Csel. XV. 23.). Az utóbbi szó bizonyítja, hogy ezen első időkben a keresztyén világiaknak meg volt az ő részük az egyház kormányzatában. Több mint 20 év előtt egy ékes beszédű méltósága, most püspöke az egyháznak azt mondá nekem „a mi időnkben az egyháznak kormányzatát tagjainak közbejötte nélkül kívánni, annyit tesz mint egyházat kívánni befolyás és nagyság nélkül." A convocatiokban vannak magasabb tehetségű emberek, de nem ez a testület-e az rendszerint, mely a középkor maradványául tekinthető — bizonyára tiszteletre méltó, de a jelen időknek meg nem felelő. Ez az ó-ház, mit le kell dönteni, hogy adjon helyet azon épületnek, mely alkalmas oltalmat nyújtana az angol reformált egyház elveinek és szabadságainak* Egy rendszeresen és törvényesen megalkotott gyűlés — egy felsőház, melyben ülnének a püspökök és a különböző egyházkerületekben megválasztott világi képviselők ; egy alsóház a lelkészek és a gyülekezetek, vagy gyülekezet-csoportok világi képviselőinek számára; egy végrehajtó tanács életbeléptetésére a két ház határozatainak, — ily szervezés, véleményein szerint, megfelelne az egyház legsürgetőbb szükségeinek, s uj lökést adna cselekvőségének. A parliainenti tanácskozások napfényre hoznak sok visszaélést, megoldanak sok nehézséget. Hasonló módon tanácskozásai egy ilyen gyűlésnek, melyben a keresztyén protestáns elvek hozatnának az előtérbe, sokat tennének a közvélemény alakítására, s a nehéz napikérdések eldöntésére. Sürgető felhívások naponkint intéztetnek a világiakhoz. De mit tehetnek azok ? Csaknem semmit ? Hanem, ha az itten tett véleményezések elfogadtatnának, törvényesített cselekvési tér volna biztosítva nekik. A világiaknak hát kérelemmel kellene járulni a királynéhoz és parliamenthez az egyháznak jobb alkotmánya ügyében, s kérni kellene zsinatot vagy gyűlést, a hol az ö képviselőik is meghallgattathatnának. A királyné és parliament felhatalmazást adhatna az ilyen testületnek, mint rendkívüli felhatalmazást adtak az egyesitett irlandi állami kormányszéknek. Tudom, hogy ezen véleményezések, ha némi figyelemmel fogadtatnak, több ellenvetésekkel is találkoznának. Engedje nekem néhány szóval, felelnem a legfeltűnőbbekre. Mondhatják némelyek, hogy az ily rendszer, nem egyez meg a történelmi előzményekkel és az egyház fejlődésével. Erre azt kell felelnem, hogy a convocatio, az egyedüli képviseleti testület az egyházban már szintén számos és nevezetes változásokon ment át. A 13-ik században a convocatio megalakittatott, hogy pénzt szerezzen az állam számára. A 14 és lo-ik században feladata volt üldözni az eretnekeket és törvényeket csinálni. A 16-ik században uj változatok tétettek szerkezetében, a 18-ikban pedig (1717.) megsemmisíttetett. A mi időnkben a convocatio feltámadt halottaiból, de csak mint árnyék. Nekünk élő valóságok kellenek; az ujabbi változtatás szükségessé lett. Kevésbé legyünk-e bátrak mint őseink ? Lehet, mondani, hogy a szerkezetnek jelen állapotjában semmi sincs, a mi az ilyen változtatást szükségessé teszi ; de ne feledjük el, hogy a jelen század folyama alatt különböző újítási cselekvények hajtattak végre javára a római katholikusoknak, a protestáns dissentereknek, és a zsidóknak. Nem lenne-e különös, ha csak az angol egyház szükségei felejtenének el? Az ily mulasztás annyival inkább lenne feltűnő, minthogy ama különböző nevezetű felekezetek bevitele Brittannia parliamentjébe sürgősen követelné, hogy az egyház kizárólag saját tagjainak testülete által kormányoztassák. De azt is lehetne ellenvetni, hogy az ilyen változtatás ellenkeznék szellemével és betűivel az egyház azon törvényeinek, melyek a reformatio idejében megállapíttattak. Én azt felelem, hogy inkább összhangzó lenne ezekkel. A londoni püspök 1866 decemberi beszédében szives volt nagy kitüntetéssel idézni „a reformatio történelme Európá-ban" című munkám negyedik kötetének élőbeszédéből két paragraphust, melyben beszélvén azon nagy fontosságú rendeletről, melyben VIII. Henrik magát az egyház fejévé kikiáltotta, én hivatkoztam a hitvallás 37-ik cikkére, annak begyőzésére. hogy vannak kérdések, melyekben a fejedelem határozhat, és vannak mások, melyekben azt nem teheti (We give not to our princes etc. — 37-th art.) Más hivatalos és ugyanazon korbeli okmányok még világosabbak. Cranmer a Brokes elölt lefolyt vizsgálatnak