Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-03 / 5. szám

Tökéletes igazsága van, véleményem szerint, kéretlen szavazónak az ezen két szám alatt elmondottakban; de szép szavak azok csak és elmélet, melyet jelen körülménye­ink között legtöbb esetben ki szokott játszani a gyakorlat. Mennyi külömböző érdek vív élet- és halálharcot egymással minden egyes papválasztás alkalmával, s mily csudásan ki­gondolt mesterséges uton és módon igyekszik előnyt vívni ki magának egyik a másik felett Gyulán épen ugy mint Dobo­zon, Dobozon épen ugy mint Békésen. Szerző maga is bölcsen tudja, hogy ez utóbbi helyen még alig kezdettek meg a pap­választási előmunkálatok s ime már tátong a zsíros marta­lékra a mesebeli hétfejű sárkány. Nem jutottunk még s talán soha sem is fogunk azon tökéletességre eljutni, hogy saját érdekeinket — választók ugy, mint választandók — igényte­len érdemünk, illetőleg valódi szükségletünk önzés nélküli helyes felfogásaival a közjónak alárendelni képesek lennének. Ha egy Ballagi, Filó, Révész, Heiszler stb. forogna szóban Békésen, — kik közöl, vagy hozzájok hasonló országos te­kintélyek közöl ha egyet megnyerhetnénk, valóban dicsősé­günkre szolgálna s egyházi községünk felvirágzását bizton reménylhetnénk, — hiszem, hogy a most fellépett vagy szóba hozott egyén önkicsinységét érezve, tisztelettel hát­rálni erkölcsi kötelességének tartaná : most azonban, midőn a tudományosság s gyakorlati képesség lépcsőzetén ugyan­azon fokon érzi magát mindenik, hátrálni természetesen nem fog egyik sem, mindaddig, mig közölök egy, szép vagy nem szép, helyes vagy nem helyes uton, méltán vagy érdemet­lenül , felemelkedik az általános szavazattöbbség boldog menyországába. III. szám: mely törvényes szabályok szerint lehet és kell megtörténnie nálunk a lelkipásztor választásának ? — Elő van itt adva teljes terjedelemben a tiszántúli főtiszt, egyházkerületnek 2862. aug. 7—14. tartott közgyűlési j.könyve 25. sz. alatt megállapított lelkészválasztási sza­bályzat — minden további megjegyzés nélkül. — Szabad legyen megjegyeznem a következőket: Jelen körülmények között különösen érdekelheti a békési ref. egyház választó közönségét a 8. §. mely igy szól: „A választás ott, hol két vagy több lelkész van, a lel­kész és mellé a segédgondnok által kinevezendő világi egyén elnöksége alatt; a hol pedig lel/cész nincs, ott egy, az es­perest állal megbízandó papi, és egy, a segédgondnok által kiküldendö világi egyén elnöklete alatt történik; azonban sem egyik, sem másik elnök a választást nem vezeti, hanem csak a fenálló szabályok megtartása felett őrködik.— Az nincs megmondva, hogy: hát azon esetben mi tör­ténik, ha a lelkész — történetesen épen az esperes? E §. szavaiból és szelleméből elvitázhallanul következik, hogy valamint a segédgondnoknak, ugy az es­peresnek sem szabad a választási munkálatokba személyesen beleavatkozni; ök csak kinevezhetnek — az első egy világi, utóbbi egy papi egyént s ezeket is nem a választás vezeté­sére, hanem csak a fenálló szabályok megtartása feletti őr­ködés végett. Igaz, hogy a békési ref. egyház életben levő egyik lelkipásztorának elnökszereplési joga van a választás­nál ; de nincs ám mint esperesnek — söt, mint ilyennek, távol kell magát tartani nem csak a szoros értelembe vett vá­lasztástól, söt az egész választási ügytől, különösen jrediga választási mozgalmak egy vagy más irányba való terelésé­től. Különben pedig a presbyterium elnöke egyszersmind vá­lasztási elnök, a választási elnök pedig nem más, mint maga az esperes leend. Eszembe jut a sz.háromság. Hogy ily, egy személyben Öszponlositott hármas elnökség nyomást ne gya­koroljon akaratlanul is: higyje, a ki tudja, — én hinni nem tudom. Pedig ez Békésen igy van. Érdekes a békési ref. egyházra nézve a 7. is, mely igy hangzik: „A választás azon egyházakban, melyek lel­készeiket eddig közvetlen szavazat utján választolták, to­vábbra is ezen gyakorlat szerint történik; a hol pedig ily széles körű választás gyakorlatban nem volt, ott a presbyte­rium számához aránylag, négyannyi számú választó állittas­sék elő a nép közvetlen szavazata áttal, s a lelkészt ezek választják a presbyterekkel együtt." — Az nincs meg­mondva, hogy micsoda alapon kell a választásnak történni oly helyen, hol a múltban semmiféle állandó gyakorlatra nem találunk. Békésen például — egész bátorsággal kimerem mondani — rendszeres papvá­lasztásról a történetírás nem tanúskodik, ember emlékezetére pedig nem történt. Az ily kifejezések: választatott, (kik által és hogy?) — rendeltetett, — ajánl tá­tott, felkér e t e 11 lelkipásztorul, — hivatalát foly­tatni elkezdette, véleményem szerint sem a közvet­len sem a közvetett választási gyakorlat mellett nem szóla­nak. Es épen e fontos kérdést veszi tárgyalás alá a „kéret­len szavazat." IV. s z á m. Ki nem tudja — úgymond — az evan­gyéliomból, hogy a törvény csak betű: a gyakorlati alkal­mazás adja belé az elevenítő lelket ? Nem kételkedhetünk, hogy egyházmegyei hatóságunk szigorúan fog őrködni a felett, hogy az előirt szabályokat megtartsa a lelkészvá­lasztó gyülekezet: azonban a viszonyosság ugy kívánja, hogy az illető gyülekezet is minél teljesebb mérvben fel­használni igyekezzék s valóban élvezze a törvény által nyúj­tott kedvezményt. A miről az általános érvényű törvény kü­lön szabálylyal nem rendelkezik, azt a törvény alatt álló közönség lelki érettsége fokozatához képest — szabadon megvitatandó nyilt kérdésnek lehet és kell tekinteni. Már pedig nálunk ily esel forog fen stb. — Itt történeti adatok­kal kimutatja kéretlen szavazó, miszerint a békési egyház a folyó században most először fog élni törvényesen szabályo­zott lelkészválasztási jogával. Nincs itt hagyomá­nyosság nyoma, melybe lépni kellene, vagy tanácsos volna; egyházunknak eddigelé többnyire más választott; rajta áll tehát, ha nagykorúnak érzi magát, hogy e jogával éljen, vagy azt most is feladva hagyja örök­ségül az utódokra, kik azt, meglehet, csak ujabb per és vita utján nyerendik meg. Ezekután jónak találja szerző — de még mindig ugyanezen ÍV. szám alatt — a lelkészi hivatal fogalmát is tisztázni. Jellemzi a hazában alkalmasint harmadik népes­ségű békési ref. egyház anyagi és szellemi állapotát: ily roppant ügyvezetéssel s aboz aránylag sok ezernyi forintból

Next

/
Thumbnails
Contents