Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-03 / 5. szám

álló költségvetéssel bíró egyház — egyetlen lelkészi fövezetés alatt áll! Nem csoda, ha ugy veszi ki magát, mintha épen monopolium, egyedáru volna összes egyházi és tanodai ügyünk. Más egyházaknál fő- és algondnoki hivatalok állanak a lelkipásztor segitségére; — a presbyteriumban együtt találjuk a gyülekezet értelmiségét, — a prot. önkormányzás elvének gyakorlása nem annyiból áll, mennyit elnökileg elönkbe és ránk diktálnak, de gondolkozik, szól, véleményez és határoz mindenki, ki a dologhoz ért, (nem levén az elnöknek tanácskozásokban joga addig határozott véleményt adni, mig az egyes tagok nem nyilatkoznak) — oda kell vala tennie: — és eljár, lesz, intézkedik a köréhez tartozókban teljesen függetlenül. Nálunk a legcsekélyebb dologban sem tud, nem akar és nem bátorkodik rendelkezni senki, mert minden „az elnök lelkipásztor" dolga. — Mindezen és több bajnak egyedüli kútfeje a rendszer, azon rendszer t. i. a mely szerint oly nagy gyülekezet nein két egész lelkipásztori hivatalt, hanem csak egyet tart, midőn pedig két egész lelkipásztori hivatalt fizet. Hagyományosság, a megszokott régihez vakon ragaszkodás, az örök fejlődés törvénye alatt álló ref. a sz. egyház elveitöli elmaradottság, vagy mi lehet az oka: nem vizsgálom — úgymond, — csak egyszerűen jelentem azt, hogy nálunk gyakorlatban csak egy „elnök lelkipásztor" — s pedig az, ki a hivatali idösbség előnyét birja, mondható csak egész papi hivatal viselőjének. Hát az iker-elnökséggel hogy vagyunk? A H.-M.Yásárhelyen 1864. nov. 16—19. tartott egyházmegyei közgyűlés j.könyvének a presbyterek választásáról szóló 123. sz. 9. pontja igy szól: „A népképviseleti presbyterium köréhez tartozik az egyházközségi gondnokokat választani mindig egy évre" — (az állandóan elnöklő lelkipásztorral szemközt.). A gondnokok mindenkor szavazattöbbséggel s ügyes tapintattal (s kié a tapintat ügyessége : elnöké vagy presbyteriumé ?) oly módon választassanak, hogy a mennyiben a lelkészelnök akadályoztatnék, az elnökséggel az egyik, úgynevezett fögondnok megbizathassék. (Azonkivül tehát semmi helye a főgondnoki vagy világi elnökségnek, kivált Békésen, hol az intelligens osztály teljes mellőzéseivel mindig a legközönségesebb — bocsánat a talán illetlen kifejezésért — paraszt ember szokta viselni a főgondnoki hivatalt.). Meltólag végzi a 13. pont: a presbyterek kötelessége (egyebek közt) az egyházközséget az elnök lelkipásztorral együtt (hát a fögondnok hol marad) kormányozni. Mindez — reményleni szabad — másképen Ieend; kell, hogy másképen legyen, az uj lelkipásztor beállitásával. De — bár sok szépet és igazai elmond még kéretlen szavazó e 1Y. szám alatt a kettős elnökségről s annak történelmi fejlődéséről — nem akarom tovább kisérni öt; ennek vitatása különben is csak távolról tartozik a békési papválasztás tárgyalása köréhez. — Lássuk az V. számot. E szám alatt előadja kéretlen szavazó, miszerint közönségesen háromféle módja van annak, hogy valamely gyülekezet léikészre szert tegyen, úgymint : néhol pályázat nyittalik csakúgy, mint bármely egyéb hivatalra ; — másutt jelöltek keresése végett küldöttség megyen ki, és meghallgatja, a ki vagy a kiket választásra kitűzni kiván; — végre a jelöltekül fellependök a gyülekezet színe előtt próbaszónoklatokat tartanak. — Csudálkozását fejezi ki a felett, hogy kivált itt a tiszántúli alföldön kiválóan nagy keletnek örvend a próbaszónokoltatás. Szebb volna — úgymond — itthonról válogatnunk, — az is rendi volna, ha a tiszántúli egyházkerületben máig is csak egyes egyházmegyékre szorított s.lelkész atyafiakra több figyelem fordíttatnék. Szól végezetre az ódon és uj iskola embereiről: amazokat erős színezettel s talán egy kissé durva árnyalattal jellemzi s ostromolja, és emezek közöl kívánja a leendő békési lelkipásztort választatni. Csak a próbaszónokoltatásra teszek rövid megjegysést. A mi istenitiszteletünknek legfőbb részlete levén az igehirdetés általi oktatás és hiterösbités: nagyon természetes , hogy elválasztandott lelkipásztorunktól — mint nép — nemcsak azt kívánhatjuk meg méltán, hogy bennünket oktatni s a hitben erősíteni képes, tehát, hogy tudományosan készült férfiú legyen : hanem egyszersmind azt is, hogy szavát az Isten házában — bármily terjedelmes legyen az — a legvégső zugban nyomorgó koldusasszony épen ugy hallhassa s megérthesse, mint a szószékkel átellenben ülő községi elöljáró; mert a lelki épülésre mind kettőnek egyformán szüksége van. — Lehet-e tehát rosz neven venni, midőn a nép hallani kívánja azt, kit lelkipásztorául elválasztani akar ? — Az üres hordó is kong — mond egy békési presbyter e tárgy vitatásánál. Igaz de hát az mit ér, hogy a telt hordó meg nem kong? Egyébiránt ez ugy van? hogy a kinek gyenge hangja van, mindenesetre ellensége a próba szónoltatásnak : a kinek pedig erős, férfias s talán szép hangja van, kétségen kivül pártolandja azt. Szabad legyen még az egész munkácskára visszatérnem. Érdekessé teszi ezt különösen azon körülmény, hogy itt egy kis gymn. ig. tanár, vagy ha ugy tetszik, egy gym. ig. kis tanár oly ügyesen bánik el a hatévi tapasztalás által kezei közé szolgáltatott villámokkal — melyeket alulról felfelé dobál — mint egy kis Jupiter. Vigyázz, ember, mert fejedre esik — gondolám. — Csudálatos nép is mai időben ezek a tanárkák. Nemcsak, hogy az egyetemes tanügynek a legközelebb lefolyt másfél évtized alatti vívmányait ott és ugy, a hol és a mint lehetséges, értékesíteni kívánják: de ezen kivül beleavatkoznak oly dolgokba is, melyekeddigélé reájok nézve a „ne nyúlj hozzám" virágok kertjében termettek, szólnak nemcsak növendékeikkez, hanem a néphez is, mely tőlük tanulni szívesen kiván; — söt van eset reá, hogy szavaznak kéretlenül is, mint a kéz alatti munkácska szerzője tevé. Végül csak annyit, hogy sokat nyert volna a mü érdekességben a választó közönség előtt, ha egy kissé népszerűbb nyelven lesz vala irva; — egygyel kevesebb indok lett volna az ócsárlásra, ha szerző saját személyét, ig. tanári hivatalát, a közügyekiöli elszorittatását nem emlegeti oly sokszor. — Félreisinerhetlenül kirí az „elnök lelkipásztor" s az „ódon iskola" emberei iránti mély bosszan-