Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-10-13 / 41. szám

Gegenwart" cimü lelkészi folyóirat is, (többek közt érdekes az 1866. évf. V. füz.) Ujabban az egyletek kebelében fölmerült az az irodalmilag sokat vitatott nehéz kérdés, hogyan lehetne formulázni azt a vallástételt, melyet a modern miveltségü férfi is elfogadhat, s melynek alapján a szabad egyház is majdan szervezkedhetnék. Közkézen forog s nagy elismeréssel találkozott a derék Spath javaslata, melyet érdekességénél fogva végül ide csatolunk. E javaslat igy hangzik: „I. Valljuk, hogy szellemi életünk legfontosabb követelése Istent keresni, s legfőbb feladatunk vele a szeretetben legbensőbb egyességre jutni. Elvetünk tehát minden afféle gondolkodás- és cselekvésmódot, mely, az által, hogy az emberi szellem ezen legfőbb szükségleiének ellenszegül, a vallásosságot megsérti, s a keresztyénséggel összeegyeztethetlen. „II. Valljuk, hogy nekünk s az egész emberi nemzetségnek megváltásra van szükségünk, azaz a rosznak Istentől rendelt, természettől és történetileg közvetíthető, de általunk szabadakaratunkbeli elhatározás utján végrehajtandó legyőzésére. — Elvetünk tehát minden afféle gondolkodás- és cselekvésmódot, mely tagadja, hogy rossz van, a helyett, hogy azt leküzdené, mint szintén minden affélét, mely az erkölcsi küzdelmet ferde nézetek és eszközök által gyöngitni vagy kikerülni akarja. „III. Valljuk, hogy az emberi személyiségnek és emberiségnek, mint egésznek, minden oldalú érvényesítése (Vollendung) van kitűzve Isten által mi elénk erkölcsi és vallási célul, melyen működni a magunk életcéljának ismerjük, a mely felől egyszersmind azt véljük, hogy az a nagy s az egész világ forgását szabályozó és biztosan elérhető világcél. — Elvetünk tehát minden afféle gondolkodás- és cselekvésmódot, mely a minden oldalú fejlődéssel ellentétben az ember elnyomorítására vezet, vagg az emberiségnek, mint egésznek érvényesítésével (Vollendung) ellenkezik ? E javaslat, melynek semmiféle kőtelező ereje és törvényes jelentősége sem lenne, hanem a melyhez mindenki egészen szabadon csatlakoznék, mint most értesülök, midőn e jegyzeteket sajtó alá küldöm, irodalmi megvitatás következtében Spath legújabban annyiban módosított, hogy a II. pontban, oda, hol a megváltás közvetítéséről beszélt, világosan kiíratni kívánja, hogy a megváltás a Jézus Krisztusban van közvetítve. E módosítás szükségesnek látszott arra nézve, hogy a hitforma, keresztyén jellem még inkább kitűnjék. Szeremlei Samu. KÖNYVISMERTETÉS. „Egyházi beszédek. Robertson nyomain irta Révész Imre a debreceni ref. egyház egyik rendes lelkipásztora stb. Második füzet. Pest, 1867. Kiadja Osterlamm Károly." (Folytatás és vége.) Mindjárt az első prédikáció nem egyéb mint értekező magyarázat azon thémáról, hogy a vallás örök igazságait az ember alsóbb tehetségei felfogni nem képesek. Mint ilyen nagyon is magyarázó, a kedélyt alig érinti, az életre nincs alkalmazva, nem melegít fel; arra pedig hogy meggyőzzön, nem elég kimerítő és nyomós. Általában véve igaznak érezzük a beszédet, de van valami igen rövides, hirtelen átfutó az egészben; az ember még bele sem törődött, már a végéhez ér; inkább csak felmutat, de nem bizonyít eléggé. Egyes szép sorok ebben is, mint mindenikben találhatók, különben inkább száraz, egy helyt szinte naiv a komoly tudományos hanghoz képest (3. 1. Távol legyen tőlünk atyámfiai! hogy a teremtőnek bármely adományát, s bármely tehetséget is, a melylyel ő minket felruházott, mintegy kisebbíteni akarnók."). II. Folytatása, mintegy kiegészítője az előbbinek. Ugyan olyan szabású beszéd, csakhogy ebben több a szépség, több az élet. Az első rész szép, de csak elmélkedés, szinte sajnálja az ember az oly gazdagon kínálkozó életbeli példák hiányát. A második rész szinte szép és igazi egyedüli orvossága a kételynek, egyedüli, melyre az embert akár a lelki küzdésben, akár a nyomorgattatások idején utasitani lehet. Hát mikor épen a legerősebb szeretet kételkedik ? Jól esik bennünk, hogy ezáltal az csak erosebbé válik. Mégis hamar átmegy ez is a tárgyon, s a részek aránytálanok. A beszéd utolja egészen felemelkedik. III. és IV. Ismét kettős prédikáció, melynek elseje — a szerző felosztása szerint — szól a bűnök valódi keresztyén felfogásáról, második a bűnösök keresztyéni megtérítéséről. A kettős beszédeknek rendesen az a hiányuk van, hogy egyik-egyik önmagában csak fél, egyik a másikra utal, különösen akkor, ha — mint a jelen esetben is — a két rész nem kerekedik ki bezárt, külön egészszé. Pedig semmiféle beszédben nem szükséges annyira az egység, a teljes kiegészülés, mint a prédikációban, s épen ezért az ilyen beszédeket, — amennyire lehet, — mellőzendőknek tartjuk, nem számítva közéjük azt az esetet, midőn több anyagot magában foglaló hoszabb textus dolgoztatik fel (leginkább elbeszélő) két vagy több egymásután következő beszédben, de a hol mindenik pont egy kis bezárt egészet képez mind a szövegben mind a prédikációban, és csak az elbeszélés folytonossága tartja őket össze. A III-ik prédikáció érdekes bevezetéssel kezdődik; erős, kifejező vonásokkal van rajzolva a bűnnek különböző szempontból való tekintése, részint a különböző korok, — részint ugyanazon korban a bűnösök különböző állapota szerint; s általában az egész beszéd gazdag lélektani ismerettel van irva. Azonban a tárgyalás még sem elégíti ki egészen a bevezetésben költött érdeket, s nem felel meg a felosztásnak sem. Mind a főtétel mind a bevezetés után azt várná az ember, hogy elő fog adatni — ha részKépen is — hogy minő szempontból tekintsük- mi egy másik felebarátunkban a bűnt, s ebből folyólag minő bánásmóddal viseltessünk iránta. De erről sem az első sem a második beszédben nincs szó s amabban csak az fejtegettetik, hogy minő az a bűn az illetőben és az illetőre nézve. E hiányt leszámítva, a beszéd elég bőven és nyomósán fejti ki az apostol szavait, s kivált a második rész sok, szépen elmondott igazságot tartalmaz. Hogy