Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-10-06 / 40. szám

sika a leánytanulókat illeti. A tanszobák kivül számoz­vák, de a tanitó neve, s az, hogy fiu- vagy leányosztály van-e benne, nincs kiirva. Belül e szobák rendkívül vilá­gosak, a faiak halvány lila vagy igen világos szürke szinre vannak befestve, alul pedig mintegy 4— 5 lábnyi ma­gasságban deszkával kibéllelve. E deszkázat és a gyerme­kek székei világos téglaszinnel vannak behúzva. A szék teteje, mely alatt polc van, vízszintes, s mintegy 10 hü­vely széles, benne 2—2 gyermek számára van 1 — 1 fe­hér cserép tintatatartó bevésve, melyet könnyen kiemel­hetni helyéből. Kathedra helyeit mintegy % lábnyi magas emelvényen asztal és szék áll. Mindenik szobában egy fali záros szekrény van, melyben az iskola tanszereit tart­ják. A székek koránt sincsenek annyi célszerűséggel ké­szítve mint Zürichben láttuk. Igy péld. a legalsó osztály­ban a kis gyermekek hátukat nem támaszthatják meg, mert ha ezt tennék, rézsútosan hátra kellene dőlniök. Mi­után pedig a huzamosan egyenes deréktartást főleg ezen fejlőkorban a gyermek gerince nem bírja ki, a test vagy meggörbed vagy a két kéz, a széktetejéhez tétetvén, szol­gál a mell megtámasztására; már pedig e két ülöhelyzet közül egyik épen oly ártalmas mint a másik. Az egyes székek mögött térkimélés tekintetéből itt nincs szabadtér hagyva a tanitó számára. A terem közepén hosszában rendszerint széles út vezet, melytől derékszögben nyúlnak jobbra és balra a padok, ugy azonban, hogy a székek vége és a fal között még üres hely marad s keskeny ut van hagyva. A mint megérkeztünk a főtanitót kerestük fel, ki­nek úrias lakása az iskolaépületben van, s ki Gauke ur­nák személyesen jó barátja. A főtanitó már tanitással volt elfoglalva, s épen azért csak iskolájában találkozhat­tunk vele. Mintegy 33—36 éves, közép termetű, széles vállú, kissé heves mozdulatu és modorú szőke férfi ez „a la Görgei" nyírott hajjal. Neve Dr. Huss. Ezen iskolában az elemi tanitók közt egy másik dr.-ral is találkoztam. Ily képzettségre mutató jelek mellett aztán nem csoda, ha a porosz népiskolai tanitók társadalmi állása egészen más, mint ott, hol az elemi tanító maga sem tud többet annál, a mit gyermekeinek tanít, s nemcsoda, hogy Po­roszországban a népiskolai tanítókból az országgyűlési képviselők közt is rendszerint mindig találhatunk egyne­hányat. A leányosztályokban itt mindenütt tanítónők működnek. Gauke ur némi ideig velünk maradván, aztán visszaindult, midőn én felkértem Huss urat, hogy szíves­kedjék engem bemutatni egynehány tanitó urnák és tanítónő kisasszonynak, kik előtt abbeli óhajtásoma-t fejezém ki , hogy iskoláikat holnap és a következő napokban meglátogathassam. Huss ur készségesen ajánl­kozók s mondá hogy menjünk el mindenik tanszo­bába, hogy aztán oda térhessek ismét vissza hol leg­jobban megtetszik. Ekkor tehát egymásután sorra jár­tunk mintegy 14 iskolát. Huss ur fáradhatatlanul szaladt elől és mondta el pár szóból álló bevezetését, én a rövid stereotyp mondókát, s nem telt bele 15 perc, midőn már ismét Huss urnái voltunk. E gyorsaság csak ugy volt le­hetséges, hogy itt valamint a többi berlini iskolákban mindenik szoba a szomszéd szobából mellékajtónál fogva összeköttetésben áll, s e mellékajtókon át rövid idő alatt és minden időveszteség nélkül össze lehet járni az egy­emeleten lévő szomszédos szobákat. Miután még az épü­let némely részeit szorosabban szemügyre vettem, ezúttal bevégeztem látogatásomat, eljöttömkor fölkérvén a főta­nitó urat hogy szíveskedjék velem közleni iskolája tan­tervét. Huss ur erre, miután én a lemásoltatási költséget is fölajánlanám vállalkozott. December harmadikán ismét a ,,dreiundzioanzigsle Gemeinde-Schuleu ben voltam. Dr Hussnál, midőn hozzá érkeztem, épen egy szüle fizette a tandíjat. Ezt itt havon­ként kell teljesitni, s az iskolapénz a szülék vagyoni ál­lásához képest 2 --25 Silbergroschenre megy. Az egé­szen szegény sorsuak azonban a fizetés alól föl vannak mentve. Ezúttal a legalsó fiúosztályban töltöttem el egy pár órát. A tanító ur egy fiatal 30-as nyúlánk férfi volt, (ne­vét mire hazaértem elfeledtem), ki mintegy 50 — 60 gyer­mekkel foglalkozók. Midőn oda mentem, napirenden az olvasás-tanítás volt, mire itt is olyan mozgó betűket' használnak mint a Rösenstrasseban. A tanitó e betűkből a szélek előtt levő asztalra, ugy hogy mindenik gyermek kényelmesen megláthatá, ezt a' szót rakta ki, hogy rose. Eleintén az egyes betűket tudakolá végig, aztán az első, majd a második szótagot, végre az egész szót. Kérdéseit, mint ez külföldön átalános szokás, mindig az egész osz­tályhoz intézé, s aki a felettel készen volt, némán föltartá az ujját. Ezek közül aztán egy, a tanitó felhívására fenn­hangon is kifejezte magát. A helyes feleletet a tanitó in­tésére az egész osztály fennhangon és lassú ütenyre egy­szerre ismétlé, tisztán és elég nyometékkal ejtve ki min­den betűt, s hangsúlyozva minden szótagot. Átalában, ott hol a tanításhoz kissé jobban értenek, ritkán van az, hogy a tanitó mindig sorba leckéztesse a gyermekeket, hanem ugyanazon egy időben legtöbbször az egész iskola foglal­koztatva van. Igy megy az ol vastatás is, mely alkalom­mal t. i. az egész iskola egyszerre, lassú ütenyszerint, fennszóval és a szótagok erős megnyomásával olvas. Természetes, hogy ekkép a tanitó a gyermeket némi részben saját erejére és becsületérzésére hagyja, de ez nem baj, mert a becsületérzés a gyermekben még elég élénk, s ha a tanitó figyel, a legtöbb gyermek becsülete­sen is dolgozik ez együttes működésben, mindenesetre sokkal kevesebb a dévajkodó és unatkozó, mint a sorra feleltetés rendszere mellett; ha pedig a gyermek nem lenne elég erős a munkára s támogatásra volna szüksége, ezt az egyiittmondás alkalmával tanulótársaitól ép oly si­kerrel, sőt sokkal nagyobb buzdítással, nyeri meg, mintha a tanitó által kölönösen egy maga leckéztetnék. — Nagy kár, hogy a mi otthoni tanítóink, tisztelet a kevés kivé­telnek, még mindig csak a régi fel monda tási és sorra-lec­kéztetési schlendriánnál maradoztak el, s abban a nézet­ben fenekedtek meg, hogy tanitói kötelességöket csupán

Next

/
Thumbnails
Contents