Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-10-06 / 40. szám

sika a leánytanulókat illeti. A tanszobák kivül számozvák, de a tanitó neve, s az, hogy fiu- vagy leányosztály van-e benne, nincs kiirva. Belül e szobák rendkívül világosak, a faiak halvány lila vagy igen világos szürke szinre vannak befestve, alul pedig mintegy 4— 5 lábnyi magasságban deszkával kibéllelve. E deszkázat és a gyermekek székei világos téglaszinnel vannak behúzva. A szék teteje, mely alatt polc van, vízszintes, s mintegy 10 hüvely széles, benne 2—2 gyermek számára van 1 — 1 fehér cserép tintatatartó bevésve, melyet könnyen kiemelhetni helyéből. Kathedra helyeit mintegy % lábnyi magas emelvényen asztal és szék áll. Mindenik szobában egy fali záros szekrény van, melyben az iskola tanszereit tartják. A székek koránt sincsenek annyi célszerűséggel készítve mint Zürichben láttuk. Igy péld. a legalsó osztályban a kis gyermekek hátukat nem támaszthatják meg, mert ha ezt tennék, rézsútosan hátra kellene dőlniök. Miután pedig a huzamosan egyenes deréktartást főleg ezen fejlőkorban a gyermek gerince nem bírja ki, a test vagy meggörbed vagy a két kéz, a széktetejéhez tétetvén, szolgál a mell megtámasztására; már pedig e két ülöhelyzet közül egyik épen oly ártalmas mint a másik. Az egyes székek mögött térkimélés tekintetéből itt nincs szabadtér hagyva a tanitó számára. A terem közepén hosszában rendszerint széles út vezet, melytől derékszögben nyúlnak jobbra és balra a padok, ugy azonban, hogy a székek vége és a fal között még üres hely marad s keskeny ut van hagyva. A mint megérkeztünk a főtanitót kerestük fel, kinek úrias lakása az iskolaépületben van, s ki Gauke urnák személyesen jó barátja. A főtanitó már tanitással volt elfoglalva, s épen azért csak iskolájában találkozhattunk vele. Mintegy 33—36 éves, közép termetű, széles vállú, kissé heves mozdulatu és modorú szőke férfi ez „a la Görgei" nyírott hajjal. Neve Dr. Huss. Ezen iskolában az elemi tanitók közt egy másik dr.-ral is találkoztam. Ily képzettségre mutató jelek mellett aztán nem csoda, ha a porosz népiskolai tanitók társadalmi állása egészen más, mint ott, hol az elemi tanító maga sem tud többet annál, a mit gyermekeinek tanít, s nemcsoda, hogy Poroszországban a népiskolai tanítókból az országgyűlési képviselők közt is rendszerint mindig találhatunk egynehányat. A leányosztályokban itt mindenütt tanítónők működnek. Gauke ur némi ideig velünk maradván, aztán visszaindult, midőn én felkértem Huss urat, hogy szíveskedjék engem bemutatni egynehány tanitó urnák és tanítónő kisasszonynak, kik előtt abbeli óhajtásoma-t fejezém ki , hogy iskoláikat holnap és a következő napokban meglátogathassam. Huss ur készségesen ajánlkozók s mondá hogy menjünk el mindenik tanszobába, hogy aztán oda térhessek ismét vissza hol legjobban megtetszik. Ekkor tehát egymásután sorra jártunk mintegy 14 iskolát. Huss ur fáradhatatlanul szaladt elől és mondta el pár szóból álló bevezetését, én a rövid stereotyp mondókát, s nem telt bele 15 perc, midőn már ismét Huss urnái voltunk. E gyorsaság csak ugy volt lehetséges, hogy itt valamint a többi berlini iskolákban mindenik szoba a szomszéd szobából mellékajtónál fogva összeköttetésben áll, s e mellékajtókon át rövid idő alatt és minden időveszteség nélkül össze lehet járni az egyemeleten lévő szomszédos szobákat. Miután még az épület némely részeit szorosabban szemügyre vettem, ezúttal bevégeztem látogatásomat, eljöttömkor fölkérvén a főtanitó urat hogy szíveskedjék velem közleni iskolája tantervét. Huss ur erre, miután én a lemásoltatási költséget is fölajánlanám vállalkozott. December harmadikán ismét a ,,dreiundzioanzigsle Gemeinde-Schuleu

ben voltam. Dr Hussnál, midőn hozzá érkeztem, épen egy szüle fizette a tandíjat. Ezt itt havonként kell teljesitni, s az iskolapénz a szülék vagyoni állásához képest 2 --25 Silbergroschenre megy. Az egészen szegény sorsuak azonban a fizetés alól föl vannak mentve. Ezúttal a legalsó fiúosztályban töltöttem el egy pár órát. A tanító ur egy fiatal 30-as nyúlánk férfi volt, (nevét mire hazaértem elfeledtem), ki mintegy 50 — 60 gyermekkel foglalkozók. Midőn oda mentem, napirenden az olvasás-tanítás volt, mire itt is olyan mozgó betűket' használnak mint a Rösenstrasseban. A tanitó e betűkből a szélek előtt levő asztalra, ugy hogy mindenik gyermek kényelmesen megláthatá, ezt a' szót rakta ki, hogy rose. Eleintén az egyes betűket tudakolá végig, aztán az első, majd a második szótagot, végre az egész szót. Kérdéseit, mint ez külföldön átalános szokás, mindig az egész osztályhoz intézé, s aki a felettel készen volt, némán föltartá az ujját. Ezek közül aztán egy, a tanitó felhívására fennhangon is kifejezte magát. A helyes feleletet a tanitó intésére az egész osztály fennhangon és lassú ütenyre egyszerre ismétlé, tisztán és elég nyometékkal ejtve ki minden betűt, s hangsúlyozva minden szótagot. Átalában, ott hol a tanításhoz kissé jobban értenek, ritkán van az, hogy a tanitó mindig sorba leckéztesse a gyermekeket, hanem ugyanazon egy időben legtöbbször az egész iskola foglalkoztatva van. Igy megy az ol vastatás is, mely alkalommal t. i. az egész iskola egyszerre, lassú ütenyszerint, fennszóval és a szótagok erős megnyomásával olvas. Természetes, hogy ekkép a tanitó a gyermeket némi részben saját erejére és becsületérzésére hagyja, de ez nem baj, mert a becsületérzés a gyermekben még elég élénk, s ha a tanitó figyel, a legtöbb gyermek becsületesen is dolgozik ez együttes működésben, mindenesetre sokkal kevesebb a dévajkodó és unatkozó, mint a sorra feleltetés rendszere mellett; ha pedig a gyermek nem lenne elég erős a munkára s támogatásra volna szüksége, ezt az egyiittmondás alkalmával tanulótársaitól ép oly sikerrel, sőt sokkal nagyobb buzdítással, nyeri meg, mintha a tanitó által kölönösen egy maga leckéztetnék. — Nagy kár, hogy a mi otthoni tanítóink, tisztelet a kevés kivételnek, még mindig csak a régi fel monda tási és sorra-leckéztetési schlendriánnál maradoztak el, s abban a nézetben fenekedtek meg, hogy tanitói kötelességöket csupán