Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-27 / 4. szám

növelésével, annyi tanulmány és tapasztalat után csak irtam valami jót is?. . De tegyük fel, hogy elfogult vagyok. Igen de a mű sajtó alá rendezése előtt, én az egészet közöltem hazámnak egyik igen practicus paedágogusával, (tr. G. úrral) ki helybenhagyólag nyilatkozott az egészről. végre 4-szer igazságtalan igen sok dolgot elferdítve terjeszt elé, az eredetiséget merőben megtagadja stb. stb. Vájjon az egyetlenegy prot. Lap bírálója miért igyekezik müvemet pellengérre állítni? miért vette üldözőbe a farizeusi particularismus egész dühével ? Senkitől sem kérem hibáim elhallgatását (errare humánum est) de mint ember követelem a szelid, mindenek felett igazságos birói eljárást. Napjainknak egyik betegsége, hogy még csak pelyhes emberek fognak birói tollat kezökbe, s nagy szemöldökkel, nagy törvényösmeret affectálásával, de egyszersmind nagy dolog-értetlenséggel, bárgyú tudatlansággal szeszélyes kényök szerint törnek birói pálcát, osztogatnak életet, vagy halált. Valóban a: „censor, castigatorque juvenum" — meg van fordítva időnkben. Az imberbis juvenis kezd komoly birói székbe ülni, mintha ez korcsomai pad volna, melyről pajzán kedvünkben egy s más léhaságot elfecseghetünk jámbor embertársunkról, ennek hírneve befeketitésére! Birói pálcát csak az vegyen kezébe, kinek helyt van szive, esze, ki érti s tudja a törvényeket, ki multum sudavit et arsit. Garda József s. k. B E L F Ö L l>. Igénytelen sorok az erdélyi papválasztási törvényt illetőleg Maros Vásárhelyről. Becses lapja m. évi 39-ik számában méltányló figyelemmel olvastam a t. Kovács Albert ur Maros széki levelét, különösen a pap választást illetőleg, mint a mely legújabban mozgásba hozta az egyház tagjait. — Csak hamar a 42-ik számban követte ezt a tiszteletes Szász Gerö ur „pro aris et focis" cimü sokat igérö felvilágosítása, melly valóban igen kimeztelenitette egyházi belügyeinket, s alig hiszem, hogy az illy védelemért az illetők köszönetet szavazhassanak a tiszteletes urnák: — én legalább ügyem illyetén védelmezését senkinek sem köszönném meg ! — mint ez a 43-ik számban t. Kovács Albert ur által meggyőződésig ki is mutattatott. — Végre ezen ügy jelenleg befejezetten áll nt. Péterli József esperes ur „egy kis köteles közbeszólásával." — Különösen óhajtottam volna, hogy a nt. esperes ur a pap választási törvényhez tüzetesen hozzá szól — na de azt hiszem, hogy e tárgyban még a törvény változtattatnék, sem a fentebb elmondottak — lesznek utolsó hangok. — Szabadjon azért nékem is, mint nem papnak azon törvényre nézve egy pár észrevételt kockáztatnom. Legelőbb is azt vagyok bátor megerösiteui, hogy ezen papválasztási s osztályozási törvény a maros széki egyházmegyei papokon kivül, más egyházmagyei papoknak sem igen birja tetszését, a mint ezt egy pár pap jó barátomtól értettem, mert az elmondottakon kivül, ha most rögtön nem is de idővel a rang- vagy ha ugy tetszik a jövedelmi fokozatokat behozza papjaink közé — mert minden osztályozásnak, ha előnnyel van egybe kötve — ez múlhatlan következménye, már pedig protestáns egyházunkban — eddig a püspök is csak, primus inter pares — volt s annak is kell hogy maradjon. Ha az akedémián járt fiatal papok — ottani tanulásaikról vagy a látogatott akadémián vagy itthon szigorlatot tennének le, még érteném a két semestor által nyert előnyöket, de igy pusztán csak a sors kedvezményének kell tekinteni ottan eltölthetett idejőket. Megvallom hogy azzal sem tudok kibékülni, hogy az eminentiával végzett tanulok a kül életben is elsőbbséggel bírjanak, mert a tapasztalás arról győzött ineg, hogy sok eminentia nem érdem hanem a természet és a tanárok adománya, s a kül életben talán nem hibázom, ha azt állítom — hogy több első osztályúból láttam a társadalomnak hasznos tagjait válni, mint a kevés szorgalmú ugy nevezett zsenikből — az emberi gyengeséget sem tagadhatjuk meg, mert hányszor nem nyert eminentiát az, ki nem érdemelte, s megforditva első osztályt, ki többet érdemelt í Osztán nem fér meg a protestantismus szellemével egy pár tanár kezibe adni, a leendő pap egész életsorsát! Ez eljárás bizonyosan a legnagyobb hierarchiát fejtené ki egyházunkban. — En azt tartom, hogy a ki nem bir képességgel a papi pályára, az ollyan még az oskola falai között rekesztessék el attól — ne pedig a kül életben bélyegeztessék meg azzal, hogy csak egy harmad rangú egyházba pályázhat, s igy az ily egyházban magok a hallgatók és hivek elbusittassanak, hogy nékik örökös fatumok mindég csak egy gyenge tehetseget nyerhetni papjokul — holott a természet adta jogaiknál és a protestáns szellemből kifolyólag — éppen oly igényök van a jó paphoz mint több más 'tehetősebb egyházakban lévő atyafiaknak. Eddig az egyházak korlátlan szabad választási, s ezt megelőzőleg a papjelöltek szabad pályázási joggal birtak, — nem igy az ujjabb időkben — jelenben a pályázók száma korlátolt — s egy kijelelő bizottmánytól függ hogy kiket bocsásson a képesítettek közül pályázásra, hogy e mekkora sérelem lehet a hason képességgel biró mellőzött papjelöltekre nézve arról hallgatok. De nem hallgatom el, hogy azon néhány kijelelő biztos — nem mondom szándékosan — de elnézésből, vagy figyelmetlenségből mekkora botlást követhet el, mint az meg is történt az itteni kijelölő bizottmánynyal, mely egy oly papjelöltet bocsátott az első osztályú egyházban pályázásra, kinek a választási szabályok értelmébe az oskolai év folyamokról szükséges bizonyítványát nem látta, — s csak egy különös czélra szóló okmánya alapján bocsátotta pályázásra, s most e díszes egyházban e miatt pártoskodás keletkezett, mellynek elenyésztetését a fő tiszteletű püspök ur tapintetos bölcs ítéletétől várjuk: — sokat lehetne e tárgyról írni — de még idő előttinek tartjuk. Hogy t. Szász Gerö úr elismerése szerint is — menynyire elsietve hozatott a papválasztási törvény egyedül