Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-27 / 4. szám

maga a választás módja kiáltó tanúság; — Azt hiszem nincs szükség értekeznem arról, hogy melyik a szabadabb szózatolás az élő szóvali, vagy a szavazat irásbani beadása, — az ugy nevezett titkos szózatolás — e tekintetben a viszszaesés — nem a haladás jelét — hordozza e törvény magán, melynek szavai igy hangzanak: „a szavazás nem Írásban esik, hanem szóval jelentik a biztosoknak titkosan" — (az 1863-ik zs. 28. sz. alatt, a mint itten a választó biztosok által kiadott hirdetményben a titkosan szó halkkal cseréltetett fel). — A m.-vásárhelyi egyházban minden választás eddig Írásban s igy valósággal titkosan történt — és e miatt soha semmi kellemetlenség nem fordult elö, ellenben a mostani papválasztásnál, hol a sokféle befolyás érvényre hozatni céloztatik, az egyház tagjai gátolva vannak a lelkiismeretes szavazásban, a szóvali lemondás által is igen sokan meg vannak botránkozva — a visszaélést a legnagyobb mértékben előmozdító szózatolás fennirt módján. — Hogy egy falusi kevésbé mívelt tagokból álló egyházban, hol még kevés az Írástudó — visszaélés történhetik » céduláni szavazással megengedem, — de hogy botrányosabb visszaélés történhetik midőn csak két egyén veszi be a szóbeli szavazást — talán meg is történt dolog egy mesterválasztás alkalmával — különösen sérelmes egy oly egyházban, melynek 5—6000 tagjai közül a 120 választott képviselő egytől egyig írástudó! Mennyire sérelmes a papválasztási törvény az előbbiekből is kitetszik — de hogy a t. Szász Gerö úr szavai szerint az abnormitas szót is kiérdemli, kitetszik abból, hogy a választási bizottmány két egyénből áll — kik ez alkalommal bírósági jogot is gyakorolhatnak, mint történt ez itten a dec. 19-én hirdetett papválasztás alkalmával, mikor is a jelöltek közül a legutolsó percben az egyik ellen a választási törvényekből kifolyólag alapos és méltó kifogás tétetvén, csak is a papválasztási gyűlés elnökének és a h. felügyelő gondnoknak kellett határozatot mondani — kik azt ezúttal elég tapintatosan egyértelmüleg mondották ki — és igy a papválasztás a püspöki határozatig elhalasztatott; —Kérdem mi történik, ha ketten egyet nem értenek ? Hol van oly bíróság, mely csak két egyénből álljon? — ez már magában is elég abnormitás ! Erdélyben van 9 vagy 10 (lásd Dósa E. jogtan 34. 53 §-ait) ugy nevezett püspöki vizsgálás alatti egyház, melyek a városi egyházak, s melyek némelyikében bizonyosan annyi értelmiség és lélekszám, mint némely egyházmegyében, mégis az ily egyházak valamely törvénynyé váló indítvány iránt nem kérdeztetnek meg, hanem azok reájok octroiáltalnak, mint a fentebbi a szabad választást korlátozó papválasztási törvény is ! Ezeknél a képviselet be van hozva, s kormányoztatik egy csak is határozatlanul körül irható testület által! Ennyit a papválasztási lörvénygyakorlatbani sérelme kimutatása érdekében szükségesnek tarték megemlíteni, — óhajtandó, hogy az avatottabb toll által tüzetesen vétessék boncolás alá. Egy hallgató. Tasnád, jan. 5. 1867. Valódi magasztos örömérzet szállja meg kebleinket mind annyiszor, valahányszor az evangyéliumi buzgóság, és áldozatkészség amaz éltető és melegítő tüzét, mely a dicső ősök által számos egyházakat és virágzó iskolákat teremtett, egyes méltó unokák keblében az egyház és népnevelés érdekében, jelen anyagias korunk és nyomasztó viszonyaink között is tenyésztőleg látjuk fellobogni; és ha méltó hálával emlegetjük azon buzgó lelkeket, kik a népnevelés — oly sokáig elhanyagolt — szent ügyét szellemi munkálataikkal törekesznek emelni és közérdekűvé tenni; szintén forró hálával kell megemlékeznünk azon kevesekről is, kik ezen nemes törekvéseket, a mostoha viszonyok dacára is, anyagi áldozattal támogatni és érvényesíteni sietnek. íme ily magasztos örömöt, ily forró hálát érzett felgyúlni kebelében a tasnádi ref. egyház egyeteme is, akkor midőn a folyó év 1-sö napján tartott képviseleti gyűlésében gymnasiuma érdekében két nagyszerű alapítvány tétetett. Az elsőt t. Kovács Mihály úr, ér-kávási földbirtokos tette, korán elhunyt felejthetetlen kedves Móric fia örök emlékére, „Kovács Móric örök alapítvány" cím alatt 1000 — ezer o. é. forint erejéig, oly móddal hogy a nevezett összeg 55 évig kamatok kamatjaival tökésittetvén, alapjául szolgáljon egy tanári széknek vagy az addig felállított, vagy az akkor felállítandó tasnádi magyar ref. gymnasiumban, a tanári fizetésből fenmaradó felesleg pedig négy szorgalmas szegény tanuló évenkinti ösztöndijazására fordíttassak. A második t. Fodor Mihály úr tasnádi ügyvéd, és a tasnádi ref. egyház ez idő szerinti fögondnoka tette, 1500 — ezer ötszáú forint erejéig, oly móddal, hogy az egész összeg kamatok kamatjaival 30 évig tökésittetvén alapjául szolgáljon egy tanári széknek, szintén a tasnádi ref. gymnasiumban. Igy tehát a tasnádi ref. gymnasiuin felett — mely a tudós Szegedi Kiss István által 1545-ben megalapittatva, 1848-ig, tehát három századon keresztül, többszöri megszakasztással ugyan de mégis fenállott, s mely 48 óta tökéletesen elenyészett, e két buzgó keresztyén áldozatkészsége kimondotta a feltámadás örvendetes szózatát, mely ha nem a közeljövőben is, de egykor minden esetre inegvalósuland. Hogy mily nagy szüksége van e vidéknek és városnak egy gymnasiumra azt csak azok tudják kik a távolban tanuló gyermekeik sorsa felett oly sok fájdalmas aggodalmakat voltak kénytelenek kiállani szerető sziveikben. E szükség eleven érzete teremté meg ezen két nevezetes alapítványt, mely a tasnádi egyházra örökké feledhetetlenné teszi az 1867-ik év első napját; e szükség eleven érzete kell hogy felbuzditsa a vidék többi közbirtokosait és magát a tasnádi egyházat is arra, hogy a szép példákat követve, az annyira óhajtott, oly szép történeti múlttal biró gymnasiumot, mielőbb feltámasztani, és visszaállítani igyekezzenek. Egyesített szilárd akarat, egy kevés áldozat csak, az illetők részéről és a Kovács Mihály és Fodor Mihály urak állal elvetett mag előbb gyümölcsözend, mint reménylhelnök.