Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-15 / 37. szám

Tizedik évfolyam-37. Pest, sept. 15- 1867. PROTESTÁNS ISKOLAI 1 , - . SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓHIVATAL : A lipőt és szerb-utca szögletén földszint. ELŐFIZETÉSI Dl J : Helyben házhozbordással és Vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. Kiknek előfizetése e negyed végével lejár, előfizetésük megújítására kéretnek fel. SZERK. Még egyszer Eötvös indítványa. ii. Félre bú és gyűlölet! Vagy bár gyűlöljünk szellemet, Azt , mely közöttünk lakozott, És egygyé lenni nem hagyott. Vörösmarty. Viszhangoztatni mult korok jelszavait minden tekintet nélkül a jelen változott viszonyaira és ezekből folyó szükségleteire, nem nagy bölcseség, de még csak nem is igazi elvszerüség. Szép dolog a szilárd elvhűség, lélekemelő a multak emlékéhez való ragaszkodás; de nem szép dolog egy még oly szent elvet kifejező jelszóval is visszaélni arra, hogy üdvös eredményt igérő törekvésnek általa gát vettessék. Aki egy nemzet közmiveltségi viszonyainak intézésében akar fáradozni, annak kissé mást is kell tudnia, mint örökké egy és ugyanazon nótát fúni, s alkalmas és alkalmatlan időben, ma Eduárd és Kunigundát, holnap Kunigunda és Eduárdot hangoztatni. Közmivelődésünk érdeke nem oly potomság, melyet csak ugy látatlanban egy roszul alkalmazott jelszónak feláldozni lehetne, sőt fennen követeli tőlünk a hazafiság, hogy azt oly közös nemzeti ügynek tekintsük, melyet előmozditani minden honpolgárnak egyformán kötelessége. Mint igazi hazafiaknak nem egy felekezet tulnyomóságát, nem egy osztály kizárólagos érdekét kell a közoktatás által előmozditani akarni; s aki e téren fáradozik,, csak akkor igényelhet törekvéseinek köztetszést, ha azok a felekezeti különbségeken túlemelkedve, általános nemzeti alapon nyugosznak; csak igy követelheti minden polgártársainak részvétét és munkás hozzájárulását. Hogy a közvélemény idáig tudott emelkedni, — ez minden nyomorúságunk mellett korunk egyik nagy vívmánya, melyet a megváltozott viszonyok és a tények logikája szültek. 1848-ig az egyházi viszonyok hazánkban ugy állottak, hogy rom. kath. testvéreinké volt a a hatalom és dicsőség, mienk az önkormányzati szabadság és szegénység; ott kizárólagosság, mert a hatalom nem szeret osztozkodni, itt féltékenység, mert tudtuk, hogy amit oly drága véren szereztünk, egyházunk autonomiája, nem csak az igazi vallásosságnak, hanem minden alkotmányos létnek is alapja, szegletköve. Az 1848-iki törvénynek, kimondván a vallásfelekezetek jogegyenlőségét, nem lehetett az az intentiója, hogy a nemzeti erőnek ama szegletkövét, melyet a magyar protestáns egyház törhetlen erélylyel századokon át megőrzött, szétzúzza, hanem hogy a közszabadságot és a nemzeti önállást arra fölépitse. Nem a mi hibánk, hogy a romai hierarchiának a szolgaság napjaiban hazánkba is belopódzott ultramontanismusa absolut szerkezeténél fogva e törekvést meghiusitni akarja. Mert jegyezzük meg jól, hogy autonomia az,^ ultramontan katholikus szájában toto cS'élo t más, mint amit az protestáns embernek jeleit.. •73 " V