Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-08 / 36. szám

irtódzott ártatlan férfiakat és nőket, sőt gyermekeket előbb kínpadra, azután máglyára hurcoltatni, erkölcsi érzete nem tartotta vissza attól, hogy eszközévé legyen egy oly intézménynek, mely az ártatlan gyermekeket és unokákat megrabolta a szülők állítólagos vétkéért, mely több ezer jómódú családot ínségbe és nyomorba taszitott, hogy vagyonukból a királyi kincstárt megtöltse, és még az irántok való részvétet is halálos bűnnek nyilvánította, mely számtalanokra nézve a löldi létezést pokollá változtatta. És mindezt oly módon és oly szabályok szerint tette, melyek az igazságosságnak és méltányosságnak az emberi kebelbenlévő eszméjét lábbal tapodják. A világtörténelem, s az élő emberiség ítélt ezen borzasztó intézmény fölött, s Ítélete a leghatározottabb kárhoztatás, a legmélyebb megvetés és utálat azok iránt, kik embertársaikat századokon át hohérolták, kik a hatalom legmagasabb polcáról kötelességévé tették a fiúnak, hogy apját a hóhér kezébe adja, akik felásták a halottak csontjait, s hamuvá égették, akik el tudták ölni keblökben az emberi nemesebb érzelmeket, akik városokat, országokat gyilkoltak ki a legszentebbnek nevében azért, hogy magoknak hatalmat és vagyont szerezzenek, hogy lakmározzanak, dobzódjanak, s istentelen orgiáikra előteremtsék a roppant pénzösszeget. Talán eszébe fog jutni valakinek a gondolat, hogy más idők voltak akkor, s most a római egyház sem fogná felállítani a hitnyomozó törvényszékeket! De fájdalom, nem ugy van! Régi mondás már az, hogy Róma semmit nem feledett, és semmit nem tanult! Nem égnek most — igaz — a máglyák lángjai, mert egy erősebb hatalom az öreg, haldokló oroszlánnak szájára tett egyet azon száj kosarak közül, melyekkel hajdan az inquisitio a máglyára vezette áldozatait; de az akarat most sem hiányzik a harapásra. Hiszen épen ezen cikk írására is az adott alkalmat, hogy Rómában a szentek közé készültek emelni egyet azon emberek közül, kik életökben az emberiség rémei és gyalázatai voltak, akik a nemes spanyol nemzet nevét kitörülték a jóravaló népek sorából; s mire cikkünk vége is napvilágot lát, már e lapokból is (29-ik szám) tudva van a közönség előtt, hogy Arbues Péter canonizáltatása ténynyé vált. — Benne nem egy embert, hanem az inquisitio eszméjét szentesitették. Az ünnepélyes körmenetben a szél kicsavarta a zászlót, melyre Arbues csudái voltak festve, s a földhez verte. A nép isten ujjának intését akarta látni az eseményben. — Nem rég (1862-ben) a toulousei érsek fényes innepet akart rendezni azon esemény emlékezetére, hogy 1562-ben ott 4000 protestánst gyilkoltak le álnokul, miután előbb azon ígéretre, hogy bántatlanul elmehetnek, fegyvereiket letették. A császári kormány bizonyára az egész mivelt emberiség tetszésével találkozott, midőn azon alávaló célú .innepet betiltotta, melynek eszméje csak egy ultramontan agyában születhetett meg. Rómában most is magasztalják Ferdinánd castiliai király hitbuzgalmát, a ki saját kezével hordott össze fát a máglyákhoz (Propriis ipse manibus ligna comburendis damnatis ad rogum advehebat.) — Nincs messze már a párizsi vérnász század éves fordulója, — még eddig e napot Rómában egyházi szertartásokkal és himnusok éneklésével szokták megülni ; de talán az előttünk álló öt év alatt olyan változás állhat be a pápaság életében, mely örökre 1 ehetienné teszi, hogy innepet szenteljenek annak, amiért porba és hamuba ülve kellene vezekelniük, a mi a keresztyénségen legnagyobb szégyenfolt, s az emberiségen legkiáltóbb gyalázat; mert a párisi vérnász volt eddig elé a legnagyobbszerü öldöklés a világtörténelemben. (Egy katholikus tudós jegyzetei után) Kovács Albert. IS K 0 L A (1 G Y. A pesti reform, fögymnabium rövid sfatistikája. Ott hol a tények leghangosabban szólanak, nem szükség, de nem is volna illő dicsérő vagy épen hizelgő szavakkal emlékezni a mult-és jelenről. Ezzel inkább ronthatnánk mint épitnénk; azért is elhagyva a cifra szavakat, egyszerüleg csak a megtörténtek, a multak előadásához fogok. Mind e mellett azonban, habár ez iskola nyolc éves fenállásának statistikai adatait kivánom csak is röviden a közönség elébe terjeszteni, nem mulaszthatom el, — mi talán hiba is lenne, — hogy meg ne emlitsem egy pár szóval azt, hogy kiknek köszönheti ez iskola létesülését és fenállását. Köszöni először is a mindenki által nagyra becsült és szeretett főtiszteletü Török Pál urnák, a dunamelléki ref. egyházkerület superintendensének, ki mély belátása ügyessége és hathatós befolyásával szerencsésen letudá győzni az akadályokat, melyek azon időben egész özön-