Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-08 / 36. szám

rületesség anyja és a caritas forrása, mely sokakat, kik nem érdemlik, megajándékoz életükkel." Egyébiránt Spanyolországban is mindvégig megmaradt azon képmutató szokás, hogy az inquisitorok a világi hivatalnokot, kinek a pápa által parancsolt kötelessége volt a halálos Ítéletet azonnal végrehajtani, az elitélt iránt szelid bánásra kérték; de azonban megeskették, hogy a kivégeztetéssel nem fog késni. Azoknak száma, kiknek csontjait Haláluk után kiásták, s megégették, ép oly nagy volt mint azoké, kik elevenen mentek a máglyára, — igy kivánta azt a királyi fiscus érdeke, akire szállott ezen esetben a halottnak hagyatéka a törvényes örökösök elmelló'zésével; s ha néha az inquisitio valakit bűntelennek nyilvánitott, a fiscus az inquisitioi főtanácshoz felebbezte az ügyet, nehogy zsákmányától elessék. — Es a vagyon elvesztésénél is rosszabb volt az utódokra nézve a nyilvános gyalázat, becstelenség és a hivatalviselésre képtelenség, mely részökre jutott. A nem halálra itélt bűnösöknek vörös kereszttel ellátott sárga felöltőt kelle viselni, melyet, hogy bűnök soha feledékenységbe ne menjen, halálok után az illetőnek nevével ellátva felakasztottak a templomban. Ekként volt kénytelen az unoka minden nap szemlélni, minő gyalázat érte ősszülőit. Bajos egész biztossággal meghatározni az inquisitio áldozatainak számát; de néhány azon korban élt egyén iratából, minők Garibay, Zurita, Mariana, Paramo, mégis meglehetősen hozza lehet vetni. Az utóbbi szerint, — ki mint inquisitor szabadon tekinthetett be a törvényszék irataiba, — Sevilla városában 40 év alatt (1480-tól 1520-ig) több mint 4000 embert égettek meg, több mint harminc ezeret Ítéltek kínpadra, börtönre s más büntetésekre. Minthogy a számos megszökötteket is mint „megátalkodottakat" Ítélték el, s vagyonukat lefoglalták a királyi kincstár számára, ezekkel együtt az elitéltek számát Sevilla kerületében bátran tehetjük százezerre; a mennyire teszi Párámon kivül Zurita is. — Paramo azt is említi, hogy Andalusiában rövid idő alatt 4000 ház maradt üresen, melyeknek lakói az inquisitio elől elmenekültek. Guadalupe városában, mely körülbelől 3,000 lakóval birt, — mint Paramo az eredeti jegyzőkönyvből közli, — 1485-ben két inuisitor 53 élő embert, 46 felásott halottat, s 25 megszökött embert képleg égettetett meg, 16-ot örök fogságra kegyelmezett, és még nagyon sokat vonatott kinzó padra, vagy itélt gyalázatruha (san-benito) viselésére. 1501-ben Toledóban egyetlen máglyán 67 no végezte életét állítólagos zsidóskodásért. Guadalupe-ot, melyben egy nagyon hires csudatévő kép is van, választotta ki az inquisitio azon helyül, hol csudákkal igazolta, hogy az intézmény isten eloit kedves. Spanyolország akkor a csudák hazája volt, — csak ugy termett a sok képtelenség, mint a gomba, meglehetett rendelni mint a ruhát, s attól ki épen látni akarta, nemigen tagadták meg. Il-ik János király ellen erős párt keletkezett, melynek élén épen a király fia Carlos herceg állott. Midőn ez 1459-ben meghalt, pártja csudatévő szentté akarta tenni, hogy Barcellonát annál biztosabban megtarthassa a király elleni ügy mellett; tehát 9 tagból álló küldöttséget nevezett ki, mely Cosme püspökkel élén vizsgálja meg a csudák mibenlétét. És csakhamar az uj szent herceg, dacára hogy igen feslett életet folytatott, s több törvénytelen gyermeket hagyott hátra, annyi csudát mivelt, mint száz közönséges szent. Midőn 1397-ben Valenciában a nagy zsidó öldöklés következtében egyszerre ll,000-en igyekeztek a keresztség felvétele által kikerülni a halált, sokkal több szentelt olajra volt szükség, mint a mennyi rendelkezés alatt állott, — akkor történt az a csuda, hogy a megürült olajtartó ismét megtölt magától. — Igy szentesitettek csuda által mindent, amit csak akartak. Az egyház régebb megtiltotta volt az erőszakos keresztelést, — most azt mondták rá a papok: „minden esetre gyalázatos dolog, de mégis valami különös isteni misztériummal van összekötve." Midőn később a jezsuiták Spanyolországot egy olyan egyháztörténelmi munkával akarták ellátni, mely a rend céljainak megfeleljen, Román de la Higuera nevű jezsuita több egészen költött krónikát adott ki soha nem létezett Íróktól. Azután ezen krónikásoknak siriratot készíttetett, s egy rakás csonttal együtt elásatta Granada környékére, és ismét megtaláltatta. Az újkor ezen legnagyobbszerü és legeredménydusabb csalását ismét csudákkal kelle szentesíteni; s csakhamar sikerültig a megtalált hamis ereklyék által mivelt csudákról egész hosszú listát küldeni Rómába, melyek nagyobb részét a nép is hitte.