Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-27 / 4. szám

ben enyhíteni akarni, azonban ne hidje hogy ezen roszszul leplezett, s enyhítésre szánt fordulattal sikerült port hinteni szemeinkbe, látjuk mi igen is nagyon jól az Ezsau kezeit, de halljuk egyszersmind a Jákob szavait is, s még ha szinte látásunkban korlátozva lettünk volna is, önmaga volt szives a legfőbb űr, az uraink s rabszolgák közti ellentétes fogalmak felállításával korlátolt látásunkat elősegíteni — contraria juxta seposita magis elucessant. S midőn épen ezen etlentétes fogalmak felállításánál azon felsóhajtást olvassuk, hogy önök uraik kegyelméből jelenhetnek meg a tanítói értekezleteken, bátor vagyok megkérdezni, hogy ezen értekezletek kor-, s célszerűségének kimondása s megállapításánál, melyik pap volt az, ki annak szükségét be ne látta, s életbeléptetését gátolni akarta volna, s ki 10 évi fennállása óta ez üdvös intézmény megszüntetésére s betiltására törekedett volna, ilyesmit kétségen kivül nehezen tudna ön bebizonyítani, s mégis a papok elleni félreismerhetlen ellenszenvből ön az értekezlet létezését, fennállását s működését, nem az idő s a korszellem követelménye kifolyásának, hanem a papok, az önök urai kegyelmének akarja erővel tulajdonítani. Ennyi rosz akaratot feltenni akarni a prot. lelkészi testületről, — melynek működésének bevallott iránya nem a stabilismus, hanem a progressiv haladás — kétségen kivül teszi, miként az elmélkedés iróját elmélkedésében nem tisztán ügyszeretet, hanem azon testület elleni mély gyűlölet, s kimagyarázhatlan ellenszenv vezérelték. Áttér ezután N. S. úr azon hét éles szurony taglalására, melyek közt mint mondja, nem mozoghat a tanitó a nélkül, hogy ezek valamelyikéhen szivét meg ne vérezze : a három első szurony szerinte a) a tanítvány, b) a tanítvány szülei, c) a jövö-menö közönség, s minthogy ezen szuronyok ártalmától mint látszik N. S. úr maga se nagyon remeg, három rövid ugrással tőlük menekülve, rá ront kivont karddal a negyedikre vagyis a papokra: de megbocsát nekem N. S. úr, ha kimondom, hogy én e három szurony felemlitésében sem láthatok egyebet, mint roszul leplezett ürügyöt az ellenszenv takarására, hogy a megül pártatlanság s részrehajlatlanság leplébe burkolva, annál bátrabban s vitézebbül intézhesse csapásait a papok ellen, (s hogy e gyölölet valósággal s mily mérvben dagasztja keblét N. S. úrnak arról később saját szavait fogom ellene tanuul idézni) beszél e szakaszban aztán a pap korlátlan hatalmáról, felsöségi jogáról, hasonlítja itt azt nem léc- hanem gólyakirályhoz; e szakaszban fordul elő azon hatásra számított passus is „meglehet, úgymond, hogy a pap által iskolába rendelt szegény iskolatanitó épen beteg felesége mellől szalad, vagy épen síró gyermekének akart kenyeret adni, de a papi parancsnak engedni kellu

mely hatásra szánt szavaknál aztán, a sí vis me flere, dolendum tibi ipsi-féle szabály szerint az elmélkedőnek könnyei is megeredtek : e kesergés helyett nem férfiasabb, s annyi bátorsághoz nem méltóbb lett volna-e indítványozni, — s minthogy az értekezlet jegyzökönyve jóváhagyás végeit az e.megyei gyűlés elébe terjesztetik, abba iktatni azon zsarnokpapok neveit, kik a szegény tanitók irányában kényúrilag gyakorolják felügyeleti jogaikat, s ha aztán a tapasztalás ugy bizonyította volna be, hogy N. S. úr szerint „a farkas csakugyan nem eszi meg a farkast" a nyilvánosság útján a közvélemény itélö széke elibe állítani az ilyetén zsarnokpapokat, hadd látta volna a világ, ki a hibás, miután azonban N. S. úr ezt nem tette, miután tudomásom szerint e.megyénkben ilyen zsarnokpap nincs, miután az utóbbi 10 év alatt, mióta a közügyek menetelét figyelemmel kisérem, a papi zsarnokság elleni egyetlen panasz sein merült fel, kénytelen vagyok minden vádat, mely efféle zsarnokság ellen felhozatott az e.megye részéről határozottan visszautasítani, s azt a nyilvánosság útján minden alap nélküli vádnak nyilvánítani. Az iskolalátogatásnak egyetlen N. S. űr által is megengedhető azon nemét illetőleg, hogy t. i. pap és tanitó vegyék elő egyik vagy másik tan és vezérkönyvet, s vitassák meg együtt a tanmódot, miként lehetne sikeresebben adni át a növendéknek a tantágyat, én is helyeslem, s óhajtanám vajha minden egyházban divatoznék a tanmódszer feletti e bizalmas s barátságos collegium, s talán nem csalódom ha azt mondom, hogy 42 egyházban az e.látogatás e nemével is találkozhatnánk, ha t. i. fáradságot vennénk magunknak annak keresésére, de másfelől ugy tartom, hogy az évenkinti tanítói értekezletek célja is épen e nemes foglalkozásban határozódnék, nem pedig ily vádaskodó elmélkedések olvasásában, miből gyűlöletet igen is meríthetni, de önképzési műveltséget minél kevesebbet: azonban az érintett, tárgy érdemét illetőleg talán épen N. S. úr volna az, ki képzettségénél, s az iránti önhitségénél fogva e bizalmas collegiumok állal becsérzetét sértve találná. Az ilyen iskolalátogatást is egyébbiránt két okból elmaradhatónak véleményezi N. S. úr, egyik a secessus nem léte, másik „ha a tanitó a vele értekezni kívánó lelkipásztort nem fogadná szívesen, sha az ilyen látogatást nagyobb zsarnokságnak tartaná az eddiginél" az előbb említett okot illetőleg, vájjon nem maradhatott volna-e a N. S. úr tollában ezen erőltetett, s üstökénél fogva elöhurcolt par force példára való hivatkozás, melyről épen önnek mint észlelni szerető s tudó főnek tudnia kellett vala, hogy annak a mult öszéni elő nem állitlathatása, nem az elöljárók indolentiáján, mint a viszonyok véletlen, s előre ki nem számithatott alakulásán szenvedett hajótörést, már pedig ad impossibilia nemo obligatiir; az elmélkedés e nélkül is egész, önálló jeremiád lett volna, mig ellenben ezen példa erőszakos belcillesztése sem az iró dicsőségét, sem a szerkezet becsét nem nevelte, s épen innen folyólag megkímélte volna önmagát saját egyháza elöljárói, s nép irányábani kétértelmű állásfoglalás, az érdekelteket pedig a félreértés s pellengérre állítás kellemetlenségeitől, na de ugy van az, minden ároni hatni akarás „ábrándos képzelgése, s motozka hemzsegésu ragadják meg az iró phantásiáját. Az utóbb emiitett okot illetőleg, ki ismeri, tudja, a magyar prot. egyháznak a tényleges államhatalomhozi viszonyát a múltban s jelenben, ki tudja, hogy szegény sorsú egyházainknak szintúgy mint a gazdagoknak negyedfél száz óta minden kül- vagy állami segély nélkül önerejükből kel-