Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-27 / 4. szám

leg nemcsak hogy semmi reális hasznok nem lehet, hanem melyek a vitatkozó feleknek sem válnak dicsőségökre. Midőn épen ez értelemben akartunk nyilatkozni, jött az alább következő cikk, melyet méltányosságból kell közölnünk, minthogy az épen ez ügyben illetékes egyházmegyéből van küldve, mely N. S. úr felszólalása által testületileg compromittálva érzi magát. Egyszersmind visszavonhatlanul kinyilatkoztatjuk, hogy ez elmérgesedett ügyben, legalább a kedélyek lecsendesültéig, több cikket közölni nem fogunk. Egész tisztelettel kérjük az illető urakat, hozzanak a közügynek egy kis áldozatot, s tartsák vissza véleményeik nyilvánítását akkorra, midőn e téren higgadtabban és több haszonnal vitatkozhatunk. Szerk. Válasz gyntn. tanár IVagy Sándor úr elmélkedésére. A „Prot. Egyh. és Isk. Lapok" 46. s 47-ik számaiban N. S. úr által közzétett elmélkedésre, — az azon veres fonalként keresztül vonuló gunyoros modor, s egy egész testület, a prot. papság ellen szórt leplezetlen vád, szenvedély s gyűlölet szülte nézetnyilvánitásokért megvallom, nem szívesen nyúltam tollhoz, tudván, hogy minden célzatok s törekvések, melyek keresztülvitelénél nem annyira a higgadt s komoly megfontolás, mint gyűlölet s elfogultság mozgatják az ember szavai s tetteinek rugóit, nem csak hatásukat kockáztatják, de a józan s elfogulatlan közvélemény által is megbélyegeztetnek, s midőn még is tollat fogtam, s belebocsátkoztam egy ilyen gyűlölettől sugalmazott cikk taglalásába, tettem ezt 1. azért, mivel a talán még is több tiszteletet igénylő lelkészi testület elleni gunyoros elmélkedés a n.szalontai e.megye tanítói értekezletén olvastatván N. S. kebelbeli tanár által, a helyi viszonyokkal ismeretlen más vidéki olvasó könnyen jöhetne azon gondolatra, hogy ezen e.megyében a tanitó sorsa N. S. úr szerint valódi rabszolgaság, mely ferde s tévirányzat keltés ellen fel kell szólalnom azon tiszteletnél fogva, melylyel e megyénk kormányzóinak minden kasztszerü érdekeken felül emelkedett magas szellemi állásfoglalásuk s hivatalos müködésükbeni pártatlanságuk iránt az e.megyei közönség viseltetik, fel kellett szólalnom 2. azért, nehogy hallgatással a qui tacet consentire videtur féle elv alkalmazását e.megyénkre vonjam, s 3. hogy figyelmet keltsek azon téveszme, veszélyes irány s álláspont iránt, mely felé a N. S. féle törekvések be nem vallva bár, de okvetlenül gravitálnak. Előre bocsátom azonban, miként egyáltalában nem szándékom N. S. úrral az általa felvett, s használt fegyvernemhez hasonlóan sikra szállni, ildom és tapintat nem csupán a vérmérsékletnek, hanem a valódi műveltségnek is mindig hévméröje Ieend, ha mégis talán ottan-ottan erösebb kifejezéseket engednék meg magamnak, mentse ki ebbeli szabadságomat az ügy iránti érdekeltségem, melyet az ilyetén törekvések által veszélyeztetve látok, azonban legyen kinekkinek hite szerint, ha ö a fegyver e nemét látta célhozvezetönek, én öt felfogásában nem háborgatom, (annyival kevésbé szándékom pedig a n.szalontai e.megye tanítói testületét,— mely ezen hatásra számított, s többeknél nem is tévesztett elmélkedés tartalmát nagy applausussal magáévá tette, s annak közrebocsátását elrendelte — vádolni vagy gyanúsítani, egyesek elfogultsága s tévelygéseért egy testületet, melynek kitűzött iránya népnevelés s közműveltség terjesztése megbélyegezni s gyűlöletes színben akarni feltüntetni, a philantropia erkölcsi törvényétől minél távolabb esik). N. S. úr elöljáró beszédül szánt bevezetésében neki ront s megtámadja elsőben is az e.megye esperestjét, mint a tanítói értekezlet elnökét, nem doronggal ugyan, hanem éles metsző gúnynyal, ki bár betegsége miatt az értekezleten jelen nem lehetett, de minthogy már az ellene intézett gúny papiroson volt, hát csak fel kellett biz azt olvasni: de hogy megértessük, idézzük saját szavait „tehetik-e, úgymond, ezt, — t. i. a minden évben egyszeri összejövetel alkalmávali panaszolkodást, — másképen a rabszolgák, kik uraik kegyelméből a legfőbb úr felügyelete alatt, egy hoszszu, egy kínos év rabsága után kissé szabadabban ugyan, de még is aggódó félelmek kö^i szólhatnak egymáshoz, s félve mondhatják el egymásnak azt a mit tapasztaltak Tovább „Nem édes gyermekei vagyunk ugyan mi neki — t. i. az esperesnek, ilyenek csak a „papok lehetnek" s. N. S. úr ilyetén finom vágásokat épen azon esperest ellen intéz, kinek ha hivatali eljárását illetőleg valamit szemére vethetünk, az nem volna más, mint azon ugy a papok mint a tanítók iránti szerfeletti humánus modor, s inkább atyai, mint kormányzói bánásmód, mely szerint az, még feddés helyett is mindenkor int, rábeszél s meggyőz, ki sem papok, sem tanítókkal, sem magánkörben, sem hivatalos téren nem tudja, s nem akarja éreztetni hivatali állásából folyó tekintélyét, kiben papok s tanitók egyiránt legjobb tanácsadójukat, mondhatjuk atyjukat szemlélhetik, kinek modora s bánásmódja felöl bensöleg maga N. S. úr is hasonló meggyőződésben van, miért igyekszik mégis azt fentebb idézett gyanúsító szavaival mystifikálni, hivatalos eljárását kétes színben feltüntetni, hát mikor lettek az esperestek a tanítói értekézleteken egyházfejedelmi biztosok. Ha N. S. úr az esperest jelentését az összejövetel céljára nézve gátló akadálynak találta, mért nem lépett fel a maga helyén s idejében egy indokolt inditványnyal a baj elhárításának eszközlését sürgetendő, az az e.megyei hatóság, melynek egyik elnöke a határozott elvű s jellemű, s igazság iránti mély s tántorithatlan érzületéről hazaszerte ismert Tisza Kálmán, nem késik bizonyosan a jogos kívánalmat mielébb érvényre juttatni. De ugy látszik mintha talán N. S. úr maga is megsokalta volna az értekezlet elnöke ellen méltatlanul emelt gyanúsító phrasisok horderejét, a honnan nem is késik azok mérges fulánkjának hatását az alább következő kifejezések-