Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-27 / 4. szám

patriarchához fordniva ezt mondta: „köszönöm az elbeszélést, nagyon érdekes, de rám nézve nincs éle Nálunk főt. Palásthy úr viszi azt a Ciceroneféle szerepet a pápaság dicsőitésére s midőn aztán a modern világnak humanitási elvekből alakuló igazság-templomában a középkori papi kiváltságok hideg márványára rámutatván, nekünk a pápának idegen országok törvényhozásában gyakorlandó jogairól kezd mesélni, Önkénytelenül eszünkbe ötlik a ré galantuomo szava a velencei patriarchához: „Tempi passati !;

t

Igen ! Elmultak az idők, a midőn a hierarchia, mint minden szellemi javak kizárólagos birtokosa méltán igényelhetett magának döntő szót az országok vezetésébe, elmultak az idők, midőn az állam első jogi elvéül volt oda állitva, hogy a jus canonicum ellen törvényt hozni nem szabad. Fentebbi fejtegetéseinkben kimutattuk, hogy a tridenti zsinat óta a római hierarchia távol attól, hogy a szellemi javak terén előhaladott volna, messze elmaradt a kor haladó szellemétől, ugy hogy mai nap egészen megfordult a viszony: az emberiség az ő nagyszerű előhaladásában mind jobbaii-jobban megközeliti a humanitás szent feladatainak magaslatát, mig a római hierarchia, mint petrificált múmia, legfölebb azoknak vonja magára bámuló figyelmét. kik a régiség maradványaiban gyönyörködnek. De most nem célunk Palásthy úrhoz tisztán a humanitás és .ésszerűség szempontjából szólni; mert ez P. úr szerint akadémikus felolvasás volna ; hanem követjük őt azon térre, melyről egy német iró elmésen azt mondá: hogyha valamely igazságtalanságról be tudják bizonyitani, hogy százszor gyakoroltatott, százegyedikszer azt szent igazságnak keresztelik. Szóval követni fogjuk őt a históriai positiv jog terére, és be fogjuk bizonyitani, hogy P, úr itt is hamis nyomon jár és okoskodása nem egyéb a történelmi jog elferditésénél. De hogy abba a hibába ne essünk, melyet a „R." t. szerkesztője ellenünk folytatott polémiájában annyiszor elkövet, hogy állitásainkat öszszefüggésökből kiszakgatva mást mondat velünk mint mondani akartunk, sőt olyanokat is ad tollúnk alá, minőket borzalommal nála olvastunk legelőször, még pedig idézet jel között mint s^ tunkat;*j kisértsük meg P. úrnak a szőnyegen levő kérdésre tett észrevételeit kivonatilag, de saját szavaival és összefüggőleg előadni. Palásthy úr cáfolata több mint négy garmond ivre terjed. Mindenki beláthatja, hogy ezt még kivonatilag sem közölhetjük lapunkban; minthogy azonban a „R." szerkesztője maga is bevallja, hogy a kérdés legfontosabb részét a mult évi 46. számában fejtegeté, s a többi mind csak előzményül szolgál, mi is ellencáfolatunkkal csak e számra szorítkozunk, s a többieket, ha szükség leend, csak ugy mellékesen érintendjük; nehogy azonban P. úr szavait kétszer is kelljen idéznünk, jónak láttuk a „R." hasábjairól átvett szöveget előlegesen rövid jegyzetekkel kisérni, s majd csak a végén fogjuk azokra elmondani általános észrevételeinket. A „Religio" említett számában ezeket olvassuk : Az 1848-i alkotmányozók a kath. egyháznak akartak az egyháziakban törvényt szabni, az egyházba tisztán politikai ágenst behozni. Mi inkább egyházi, mint a püspökök kineveztetése, s e kineveztetésnek módja ? Erről intézkedett az 1848-i törvényhozó. Politikai körén tűi kapott tehát, oly tárgyról, oly érdekről hozván törvényt, mely az állami törvényhozáshoz épen nem tartozik. És ezt épen akkor tette, mikor legtöbb szó van az egyház és az állam kölcsönös elválásáról, mikor az 1848-i törvényhozás ez elválást kimondta s tettleg megkezdte. Távozni látszott az egyháztól, s mégis az egyház terére lépett, mondva: egyház ! én nem ismerlek, de püspökeidet én választom. Az egyház dogmája az: a megváltási rend önmagában független maradjon, Krisztusnak jegyese, az 6 természetfölötti körében, királyi függetlenségben legyen és működjék. E dogmát az egyház váltig védelmezte, nem adhatván fel azt soha és soha, mert különben saját jegyesét, Krisztus Jézust tagadná meg. Non estis de hoc mundo, regnum meum non est de hoc mundo, azaz : az én egyházamban világi joghatóság nem rendelkezhetik, amely hatalom rendelkezik, az tőlem van, s én azt nektek adom. **) *) Fejtegetéseink azon részét, melyben mi a kath. egyháznak az államhatalomtól való függetlenségét csak ugy vallottuk lehetőnek, ha a klérus lemond terjedelmes földbirtokairól és politikai hatalmáról, P. úr ugy variálja, mintha mi a liberalismussal szövetkezve azt mondtuk volna a kath. egyháznak: „add meg magad, vagy dögölj meg, te csak szolgaságban élhetsz énnálam." (Rel. 40. sz. 316. 1.). Mi a neve az ily elferditésnek ? Feleljen magának P. úr. B. M. **) Olvasóink eddigi fejtegetéseinkből váltig meggyőződhettek, miszerint nekünk is leghőbb óhajtásaink közé tartozik, hogy legyen mielőbb szabad egyház, szabad államban. Mi tehát teljes szívből aláírhatjuk P. úrnak azon követelését, hogy az egyház „az ö természetfölötti körében," azaz tagjainak lelkiismereti szabadságára nézve semmiféle földi hatalomtól függő ne legyen ; ámde a ítMniáiai1E!NlI(

)

ge

n

le

v

ő kérdésre nézve ezen elv épenséggel nem alkal-