Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-27 / 4. szám

1848-nak törvényhozói nem kértek az egyháztól jogot, hogy neki törvényeket szabjanak, magok léptek, világi törvényhozók, világi jellegökben, az egyház természetfölötti körébe (?), világi joghatóságukkal határozván, megszabván, — mit ? talán a vallásközötti érintkezési módot ? nem, hanem miképen fognak választatni az egyház püspökei, méltóságai, kik fognak ezen kinevezésekbe törvényesen befolyni, kik fogják azt okmányozni, kik fogják a püspököt az egyházba behozni, a híveknek a föpásztort bemutatni. Ily egyházi, tisztán vallási térre léptek ama törvényhozók, épen azon cselekedetben, melylyel a kath. egyháznak az elszakadást megizenték. Ne emlitse ezekre senki, hogy ezelőtt is igy történt. Igaz, de az előtti és mai állami helyzetek között olyan külömbség van, mint az ,igen' és ,nein' a ,tisztelem' és megvetem' között; elválás ezelőtt nem volt. mazható. Avagy lehet-e józanul állítni, hogy érsékeinknek és püspökeinknek felsőházi tagsága, főispáni méltósága „a megváltási rendhez" vagy „az egyház természetfölötti köréhez" tartozó dolgok? vagy lehet-e józanul állítni, hogy midőn a püspök, kinevezésekor terjedelmes birtokokba s ezzel tetemes polgári előjogok élvezetébe lép, akkor az Idvezitő ezen mondatához alkalmazkodik ; „Non estis de hoc mundo, Regnum meum non est de hoc mundo ?u

Mig a „R." szerkesztője be nem bizonyítja, hogy a „megváltási rendhez tartozik" az is, hogy a katholikus főpapok százezerekre menő évi jövedelmet húzzanak, melyeket saját személyökre nézve egyenesen az államhatalomtól kell nyerniök; mig ki nem mutatja, hogy a kath. egyház „természetfölötti köréhez" tartozik az is. miszerint minden magyar katholikus püspök, már eo ipso mert püspök, tagja a felsőháznak, s kettő közölök politikai feje, főispánja Magyarország két nagy megyéjének: addig ugyan senkii sem fog meggyőzni arról, hogy a magyar felelős miniszter, midőn ellenjegyzi a püspökkinevezéseket, a „sekrestyébe tolakodik" s az egyház természetfölötti körébe lép. Mit ért P. úr és bármelyik ultramontan elvbarátja az „egyház termeszetfölötti köre alatt?" Nemde azon működéseket és eszközöket, melyek az üdv elérésére nélkülözhetlenek ? Ez nagyon is katholikus szempontból vau mondva, de fejtegetéseink alatt a katholikusok álláspontját akarjuk elfoglalni, mert igy is fényesen kimutathatjuk a „R." szerkesztőjének tévedését. Vájjon az apostoli magyar király hatalm a kiterjed-e az egyház természetfölötti körére ? Felelet rá : Nem. Elég-e a fejedelmi kinevezés arra, hogy valaki püspöki hatalmat gyakorolhasson ? Maga P. úr azt fogja mondani, hogy nem. A magyar király adja-e a püspököknek a palliumot ? ő adja-e át ezeknek a püspökpálcát, a gyűrűt ? Megint mindenfelől csak az a felelet, hogy nem. Pedig ezek a dolgok tartoznak a kath. egyház természetfölötti köréhez ; s ha 0 Felsége mindezen tisztán egyházi jogokkal birt volna, s ha a 48-iki törvényhozás a felelős ministeri ellenjegyzést az elsorolt tárgyakra akarná kiterjeszteni, akkor jogosan mondhatná a „R." szerkesztője, hogy a felelős minister az egyház természetfölötti körébe lépett; de a püspökkinevezési jog, a kath. egyház olyatén szervezete mellett, minővel az jelenleg Magyarországon létezik, valóságos fejdelmi, tehát világi nem pedig apostoli jog. Mikor a felelős cultusminister ellenjegyzése csakis arra vonatkozik, hogy melyik katholikus pap legyen Heves- vagy Esztergom-megyei főispán, s az állam által föltételesen adott vagyonból, melyik katholikus pap birja ez vagy ama püspökség jövedelmeit, n mely katholikus papok legyenek felső-házi tagok, akkor senki sem mondhatja azt, hogy a 48-iki törvények „politikai ágenst küldöttek a kuth. egyház természetfölötti körébe." Ami a püspökségben egyházias van, azt már századok óta maga az egyház, a pápa tartja birtokában ; mig a pápa meg nem erősiti a fejedelem 2. Igaz, Magyarországban az apostoli királynak joga van püspököket és egyházi föméltóságokat nevezni. E joggal bir a magyar király nem amiatt, mert király, hanem mert a romai szentszék, mely minden egyházi jognak forrása, ezen előjoggal a magyar királyt felruházta. A királyi hatalomban nem foglaltatik bent, hogy ö kath. püspököket nevezzen, mert a fejedelmi hatalom Istentől a természeti rendbe a teremtéskor letett, és földi célokra hivatott hatalom — azon kinevezési jogot a pápa adja, — se jog külső disze marad a koronának, a korona immanens jogává soha át nem változik, — követi a koronát, de a koronával ugyanazonossá soha nem lesz. E jogot mindig mindenütt a pápa adományozta ; miután pedig a pápa politikai jogokat nem adományoz*) azon jog egyházi, —indoka, célja szinte egyházi, által kinevezett püspököt, addig ez a püspöki rend és a lelki ügyekbeni törvényhatóság jogait nem gyakorolhatja. Azonban nem mondjuk mi azt, hogy egyik-másik pápa mindazon nagyon is anyagi dolgokat is nem vonta volna az egyház természetfölötti körébe. Azt sem mondjuk, hogy egyik-másik nemzet féltében a pokol tüzétől s egyéb még veszedelmesebb tűztől, melylyel a pápai csalhatatlanság fenyegetőzött, ez absurd nézetet valóságnak nem tekintette volna ; csakhogy már ez nagyon régen volt, akkor mikor még a pápa saját teljhatalmából, a fejedelem minden megkérdezése nélkül ajándékozta el, egyik-másik ország papi javadalmait oly egyéneknek, akik abban az országban soha meg sem jelentek, hanem csak a jövedelmet húzták, s mikor a pápa legátusai Európaszerte szedték a pápai tizedet. Akkor még a mennydörgés és villámlás is az Isten haragját nyilvánító természetfölötti tünemény volt, nem csoda hát, ha a tudatlan hivő nép az egyházi vagyont és a politikai méltóságot is természetfölöttinek tekintette, kivált midőn a világ akorban legnagyobb szellemi hatalma átok alatt kényszerité, hogy e nézettől egy hajszálnyira se távozzék. De a mai korban mindezen dolgok a szokott légkörbe, a természetiességbe szállottak alá. És ha a »R." szerkesztője ezeket természetfölöttieknek s apostoliaknak tekinté, igen, igen helyesen cselekedett volna, ha kimutatja, melyik apostol osztogatott egyes papoknak dús földi vagyont és politikai méltóságot, mert nézetünk szerint az apostoli jogok csak valamelyik apostoltól származhatnak. JS. M. *) Egy ismeretes tábornok, mint mondják, csataközben annyira tűzbe jött, hogy saját katonáit is ellenségnek nézte és lekartácsoltatta. Ugy látszik, a „R." szerkesztője e tábornok példáját követi, mert harci hevében annyira megszállja a buzgalom, hogy önnön szent tekintélyei világos szavaival merőben ellenkező tanokat hirdet, csakhogy bebizonyítsa, miszerint a magyar király püspökkinevezési joga tisztán egyházi. Egy másik helyen azt a kérdést teszi fel P. úr : „Adhat-e a pápa valakinek mást mint tisztán egyházi jogot ?" E kérdés első tekintetre igen ügyesnek látszik. Mert „nem"-mel kell ráfelelnünk ; de ekkor P. úr győzelemittasan kiált fel: „E jogot mindenütt a pápa adományozta, miután pedig a pápa politikai jogot nem adományoz, világos, hogy a politikai hatalomnak arra semmi befolyása sem lehet." — De ha a feltett kérdésre igy felelünk : „nem adhat ugyan a pápa, még római katholikus szempontból sem mást, mint tisztán egyházi jogot, de azért VII. Gergely és sok más pápa a politikai jogok osztogatására is kiterjeszté hatalmát ha tehát igy felelnénk, akkor P. úr volna sarokba szorítva ; mert az általa tett kérdésre maga is azt felelte: „nem adhat a pápa politikai jogokat ;" másrészt ha mi eléje tartjuk VIII. Bonifácnak IV.Fülöp francia királyhoz irt e szavait: „Tudd meg ezennel,hogy te mind az egyháziakban, mind pedig a világiakban nekünk vagy alávetve. A ki máskép hiszen, azt eretneknek nyilvánítjuk," ha