Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-08-04 / 31. szám

s a n bevádolta a római udvarnál, hogy a pápai kincstárt megcsalta, az inquisitioból befolyt pénzeket elsikkasztotta. A 14-ik század elején a patarenusok felekezete már meglehetó'sen kivolt irtva, s a dominicanusok jogosan dicsekedhettek avval, hogy ezt az ő fáradsagoknak lehet köszönni, mivel Lombardia városaiban igen nagy tömeg embert égettettek meg. Most már azon férfiak ellen forditotta az inquisitio fegyvereit, akik eddig a római széknek leghivebb és legfáradhatlanabb szolgái, s a szerzetesi élet virágai voltak, t. i. a minorita rendben lévő s p i r i t u a li s t ák ellen. Ezen rendnek kiváló előnye volt az, hogy sem az egyp.s tag, sem az egész testület nem gyűjthetett vagyont; de eme szigorú rendszabályt a társulatnak egy része az idő folytában kezdte figyelmen kivül hagyni. Midőn emiatt a pápákhoz kérdést intéztek, azok a szegénység védelmezői javára nyilatkoztak, s különösen III. Miklós „Exiitu

decretalejában, 1279-ben, a legünnepélyesebb módon, s a máskép hivők excommunicatiójával elhatározta, hogy Krisztus a szegénység legtökéletesebb alakjának tekintette a teljes vagyontalanságot, és hogy a minoriták, mint az urnák legigazabb tanítványai őt ebben is követhessék, minden vagyonuknak birtokcimét a római egyházra ruházta. Ezen határozatot V. Kelemen is megerősítette. De a franciscanusoknak épen a kegyesebb és buzgóbb része vált lassanként gyűlöletessé a pápák előtt; mert a római udvar romlottsága és a reformatio szükségessége fölött olyan nézeteket kezdett nyilvánítani, melyek a pápák és cardinalisok előtt botrányosaknak és aggasztóknak tetszettek. A rend két generalisa Parmai János és szt. Bonaventura a római udvart minden gonoszság székhelyének és az apokalypsis nagy parázna asszonyának (Jel. 17. r.) irták le. hol az egyházi méltóságokat pénzért szokták vásárolni és eladni. — Nem csudálkozhatunk rajta, ha épen a minoriták, kik a dominicanusokkal versenyezve igyekeztek a pápaság korlátlan hatalmát megszilárdítani, megbotránkoztak, midőn látták, hogy a római udvar elvilágiasodott, s rosz példája által a Simoniát az egész egyházban elterjesztette. Ehez járult még az is, hogy a minorita d'Oliva Péter a Bonaventura magyarázatait bővebben kifejtette, s a római széket az anyagiassá vált egyház fejének, s a nagy parázna asszonynak nevezte, „kivel paráználkodtak a földnek királyai, és kinek paráznaságának borával megrészegedtek a földnek lakosai'4

(Jel. 17, 2.). — Más hasonló iratok is kerültek ki a spiritualista minoritáktól, s elterjedtek a nép között, miáltal magok ellen ingerelték Rómát és Avignont, s XXII. János az inquisitio egész fegyverzetének súlyát éreztette velők, 1322-ben kelt decretalejában eretnekségnek nyilvánította III. Miklósnak a szegénységről nyilvánított, s fennebb említett tanát, elvetette azon képzetet, hogy a rend vagyonának birtokosa a római egyház. A minoriták ugy vélekedve, hogy egy valódi törvényes pápa nem semmisítené meg elődének dogmatikai határozatát: következetesen állapították meg, hogy János nem valódi törvényes pápa, hanem bitorló ; a miért aztán ez az inquisitorok gyűlöletének és boszujának adta át őket. Az inquisitorokat részint a máskép vélekedő franciskánusok, részint a dominicanusok közül szemelte ki, akik a minoritáknak oly messze vitt szegénységi theoriájuk miatt született ellenségei voltak; — 1316-tól —1352-ig 114 spiritualista lett az evangeliumi szegénység és pápai csalhatatlanság eszméjének martyrja; mert ők voltak ezen elméletnek, mely akkor még az egyházban idegen volt, legelső védelmezői. Mihelyt a „teljes szegénység vallók" közül négyet Marseilleben 1318-ban megégettek, az inquisitorok a vád alá helyezetteknek aként tették fel a kérdést, hogy vájjon azon négyet az igazság vértanúinak tartják-e? s azokra, kik igennel feleltek, hasonló halált mondottak ki. Assisi szt. Ferenc tanítványai nehezen tudták viselni azon gondolatot, hogy János őket épen azért üldözte, ami előnyök volt minden más szerzetes rend fölött, s ez által alapitójok tekintélyén oly nagy csorbát ejtett. Tehát azon fictioval igyekeztek magokon segitni, hogy János pápa, halála előtt, ismét mindent viszszavont; vagy nyilvánították, hogy szigorúan ragaszkodnak III. Miklós határozatához; de egyszersmind készek magokat XXII. János akaratának alávetni. Később némi elégtételben részesültek, midőn IV. Síxtus parancsára d'Oliva iratait, melyeket János kárhoztatott, melyek sok jámbor franciscanust vittek a máglyára, újból átvizsgálták, s orthodox jellemüeknek nyilvánították. Hasonlóképen a későbbi pápák ismét elfogadták a