Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-07-28 / 30. szám

hogy zsinataik, melyekre azok az egyházhatalom teljét reá akarnák ruházni, csupán tanácsló joggal birnak. Ez idő óta az Oberkirchenrath igazgatta az egyházat a király nevében, a cultusminister, Rauraer pedig értesité az országos rendeket azon uj doctrina felől, miszerint az evang. egyháznak azon alkományszerü joga, hogy ügyeit önállólag rendezhesse és kormányozhassa teljesedésbe ment az Oberkirchenrath felállítása, vagy is az által, hogy immár az egyház, az államtól különszakitva, tehát önállólag kormányoztatik hagyományos alkotmánya értelmében, az ország ura, mint az egyház praecipuum membruma által. E szerencsés ötlettel eloszlatottaknak hitte a miniszter az egyház önállóságáért kelt aggodalmakat, és a kamarák, erre támaszkodva, visszautasították mindazon sérelmi panaszokat, melyek az állami alaptörvény illető cikkének megsértése miatt eléje terjesztettek. De a király még mindég kereste az alkalmas kezeket, melyekbe az egyház feletti hatalmát letehesse. E célból különösen sürgette a király a kibocsátott gyülekezeti rendezetnek, mint minden valódi szabad egyház ezen alapjának, életbe léptetését, a mi a különböző pártok protestatiói dacára is néhány tartomány egyházaiban megtörtént. A főegyháztanács tagadhatlanul több jótékony intézkedéseket tett a rend, fegyelem s a tartományegyház anyagi jólléte érdekében, de eredeténél fogva, s az egymást tagadó hatalmak közepette felettébb nehéz helyzetben volt. A48-iki mozgalmakat követett visszahatás természete ugy hozta magával, hogy a politikai reactioval együtt az orthodox párt hatalma is tetemesen erősbödjék. Ennek ékesen szóló ügyvéde Stahl (i"1861) bebizonyította, hogy a forradalom a rationalismus következménye ; hogy mindkettőnek lényege: az embernek istentől elrugaszkodása ; hogy ezentúl a többség helyét a tekintélynek kell elfoglalni; és igyekezett többekkel együtt oda hatni, hogy a király az állami alaptörvényekre, mint bűnös törvényekre, tett esküje alól holmi kegyes formák alatt feloldoztassák. Ugyancsak e párt az ötvenes evek közepén a házassági elválást illető, nem annyira tág, mint inkább a törvényszékek által néhol könnyelmüleg alkalmazott törvényeket, az országgyűlés által szigoruabbakká kívánta tenni; midőn pedig az országgyűlés azon kívánságot nem teljesítette, azonnal (1855 óta) számos lelkész lelkiismeretében nagy aggodalmak támadtak ezen kérdésre nézve, és az egyházias érzület jelének tekintetett, midőn valamely lelkész a törvényesen elválaszlasztott s uj házasság kötésére engedélyt nyert házastársaktól az uj házassági összeadást megtagadta. Mivel a lelkészek ezen eljárása gyakran összeütközésbe jött a polgári törvényekkel, azért a főegyháztanács a consistoriumokat bizta meg azzal, hogy az egyes lelkészek helyett ezek határozzák meg minden egyes esetben, hogy az illetők egyházi szempontból összeeskethetők-e vagy nem ? — A már rég feledékenységbe ment egyház- és iskolalátogatásokat 1852 óta ismét felelevenítette a főegyháztanács, és pedig a jezsuita-missioknál szokásos nagy hűhók kíséretében, hogy az egyházias élet ez által is ébresztessék; de még hogy a hitvallási kényszer jobban keresztülvitessék. Egyes hatóságok a felszentelendő lelkészeket a szokásosnál szigoruabban kötelezték a hitvallásokra. Elébb abbahagyott keresetek, vizsgálatok, többször oly lelkészek ellen is, kik a hitvallásokat csak eszményileg magyarázva tárták elfogadhatóknak, ismét meginditattak és hivatalból való kitétellel végeztettek. A theologiai tanárságok feltételéül oly kérdések állíttattak fel, melyeknek követelt feltétlen igenlése szakítás lett volna minden theologiai vizsgálódással. A szabad gyülekezetek, melyeknek száma Poroszországban s néhány szomszéd tartományokban 40-re ment, s melyek 1848-ban, valamint ekkor majd minden egylet, politikával is foglalkoztak, a politikai egyletekre vonatkozó uj törvény alapján, majd mindenütt rendőrileg betiltatnak; a törvényszékek részben helyeselték ezen eljárást, de némely rendőri rendszabályok az állami alaptörvény által is biztosított lelkiismeretbeli szabadsággal oly nehezen voltak összeegyeztethetők, hogy ezek a kamarák által is tárgyalás alá vétettek (1852), mely alkalommal nyíltan beismeré a kormány, miszerint az összes dissidenséget célja minden törvényes eszközzel kiirtani. Majd a főegyháztanács a szabad gyülekezetek ellen egy excommunicatiot bocsátott ki, mely anélkül, hogy ezeknek különböző iránya között különbséget tett volna, ezek keresztségét érvénytelennek nyilvánította, mig másfelől a törvényszékek meg'a keresztelésért, mint a lelkészi hivatal bitorlásáért, büntették őket. Es miután ezen felekezetek kebelében hiányzott a vallásos erély, miután ezek némelyikében az inpietas az egy élő Isten tagadásáig fokozódott, még jelesebb vezéreik is aljas néphízelgésekre kényszeritettek : nem volt számukra mentség. Csak Rupp kisértette meg a torvényszékileg feloszlatott régebbi gyülekezetből, egy tisztább irányú kis gyülekezetet alakitani (1853), mely a vallás ősforrásául elismeri a sz.irást, s legfőbb céljául Jézus követését tűzte ki. Másfelől a mesterségesen életre keltett igazhitüség szükségkép és sokkal szélesebb körben ismét lutheri felekezetiességgé fokozódott. Már 1848-ban különböző tartományok lelkészeiből egy egylet alakult Lipcsében a lutheri hitvallás fentartására; majd Poroszország több provinciájában (Brandenburg, Pommern, Posen, Szilézia) u. n. lutheri tartomány-egyletek képződtek. Azonban ezen lutheránusok, — kevésbé levén aggodalmas lelkiismeretüek, másrészt győzelmüket bizton reményelve — nem léptek át a separált lutheri egyházba, hanem a reformátorok sirjai felett t. i. Wittenbergben, hol évenként egy-egy fő összejövetelt tartottak, Gröschel elnöklete alatt szövetséget kötöttek (1849. sept.) oly célból, hogy a lutherismust érvényre juttassák az egész tartományegyháznak mind kultusában, mind egyházközségi renddezetében s kormányában, másrészt hogy megbuktassák az uniót, mely szerintök csak confusio és revolutio, s mely jogilag nem is létezett soha. A separált lutheránusok ezek egész eljárását hazugságnak nyilvánították. Viszont Gruericke, a lutheránusság ezen hitvallója, ismét meg-