Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-09 / 23. szám

Hac. Oratione. Comiti. Aloysio De. Battyán. Cultores. Amici. P. P. P. Justum et tenacem propositi Virum Non Civinm ardor prava jubentium, Non vultus instantis Tyranni Mente quatit solida. Horatius. (Magyar fordítás) N Jószívű magyar olvasó! Hogy az itt elöbocsátott deák beszédet tulajdon nyelveden olvashasd : ime azt magyarul is közönségessé teszszük. Hire nélkül esik ugyan méltóságos szerzőjének, a ki azt, a folyó hónak 8-ik napján tartott országgyűlésében a legjobb ékesen szólással elmondván, tovább senkinek mutogatni nem kívánta; de nem lehetett a magyar közönséget és a következendő maradékot ettől a szép munkától megfosztanunk, melyben a józan okosság, az igaz hazafiúi indulat és szinmutatást nem ismerő tiszta keresztyéni szeretet, az egész ország gyűlésének örömét, és helybenhagyását közönséges tapsolással érdemiette meg. Te jámbor olvasó ! ha vele egyet értesz, mondj áldást ennek méltóságos szerzőjére; ha pedig más ítéletben vagy : olvasd meg figyelmetessen, és tanuld meg mélt. gróf Battyáni Aloysiustól, hogy csak a szelídség és külömböző értelmüekre is kiterjedő hazafi és keresztyéni szeretet tehet tégedet is, minden jók előtt kedvessé. Élj jó egészségben. Kelt Posonyban, Böjtelő havának 9-ik napján 1791-ik esztendőben. A kiadók. Felséges királyi herceg ! Nagymélt. főrendek, és tekintetes statusok! „Az a kérdés láttatik itt fenn forogni, ha váljon a vallás dolgában kijött legfelsőbb meghatározásnak a közönséges törvények közé be kelljen-e tétetni ? és ha valljon ez iránt a törvényben leendő ellenmondásnak helye legyen-e ? Az emberséges ember, azt a mit belől érez, nyilván is kimondani, és arról közönségesen is vallást tenni soha sem szégyenli. Szabad legyen tehát énnékem is az én elmémnek gondolatait egy kevés idő alatt előadnom : rövid leszek, és hogy e nagy dolgot summásan előadhassam, a nagy Iliást dióhajba szorítom. De valamint hogy én, ezen egész ország gyűlése alatt senkinek is beszédemmel, vagy haszontalan csevegésemmel terhére nem voltam: igy viszontag kikérem hogy végig meghallgattassam, és beszédemben meg ne akadályoztassam. Nyilván való tehát, hogy a vallás dolga, ezen egész ország gyűlésének kezdetétől fogva, a közönséges dolgoknak folyamatját annyira megakadályoztatta, és oly terhes vetélkedéseknek, és keserves szakadásoknak szülőanyja vala, hogy utoljára már semmi más mód nem volt, hanem hogy 0 Felségéhez, mint olyan köz-biróhoz, a kinek a maga népeire egyforma gondja vagyon, alázatosan folyamodjunk. Ezen 0 Felségéhez már két izben tett folyamodás, olyan törvénytétel iránt való alku, a melyben két egymással vetélkedő felek, valamely harmadik személynek ítélettételében megegyeznek : a honnan, minthogy azon föközitélö-birónak bölcs ítélete, feljebbvaló törvényszéket nem ismert, itt tehát, se újonnan való megvizsgálásnak, se semmi balmagyarázatnak, se az ellenmondásnak semmi helye nincsen ; de meg sem lehet engedni, hogy vagy tekervényes magyarázatok, vagy éles alattomba való fentartások, vagy akármely egyéb névvel nevezendő kérdések a mi Hazánkfiainak sziveket további sebekkel illessék. Mert ugyan is nincsen itt szó valamelyik vallásnak belső méltósága felöl, hanem az elméknek megegyesitéséröl; nincs arról, hogy az apostoloknak, hanem hogy a közönséges társaság gondját szíveken hordozó Haza attyainak kötelességeiben eljárjunk; nincs végre arról is, hogy a visszavonásoknak utálatos magvát, a következendő nemzetségre is elhintsük, és mivel mi boldogok nem vagyunk, maradákainkat is boldogtalanokká tegyük ; hanem a társaságnak közjussai, az emberi nemnek azon megbánthatatlan szentséges törvényei forognak itt fenn, a melyeket a mi atyánkfiaitól, barátinktól, és véreinktől meg nem tagadhatunk, kiknek fejedelmünk iránt való különös tiszteleteket, a hazához nem csupa szokásból vonzó szereteteket, és a közjónak előmozdításában megbizonyított fáradhatatlan buzgóságokat gyakori bizonyságokkal tapasztaltuk. A lenne tehát az én alázatos vélekedésem, hogy a vallás dolgában jött fels. rendelés, akárki ellenkezésének félretételével, melynek a törvénytételben azonkívül is semmi helye nincsen, még ezen országgyűlésen a közönséges törvények közzé beiktattassék. Mert ugyanis nagyméltóságú főrendek, és ts statusok ! ugylátszik, hogy elérkezett már valahára azon idő, melyben a mi országunk látása határozattyának egén is a világosságnak piros hajnala derülni kezdvén, mind a szeretetnek, mind egyéb szoros kötelességeknek kölcsönös, és elszakadhatatlan köteleivel magunkat azon kedves Hazánkfiaival egybekössük, a kik ezen előre minden jót igérö időknek alkalmatosságával, az elmúlt időknek mostoha emlékezetét, és ha szabad igy szólani, bosszantásait eJméjekböi egészen kitörölnie, és jó királyunk tiszteletében, Hazánk oltalmazásában, s drága szabadságunk megerősítésében velünk egyesült erővel munkálódni fognak, hogyekepen egész Európa meggyözettessék arról, hogy a régi tudatlanság homályának eloszlásával, mi is szemléljük már a felkelő napot; és hogy ama nagy mesternek igaz követői vagyunk; a kik a maga törvényét, a magáéihoz való hallatlan szeretettel pecsételte meg. Én ugyan már ezekről ugy meg vagyok győzettetve, hogy ezen értelmem, és F. urunk a vallás dolgában kiadott rendelése mellől, mely valamint a Krisztus tudományának valóságos értelmével, ugy a mi országunk boldogságával egészen megegyezik; soha még élek, csak egy körömnyit is távozni nem akarok. De nem is foghatom meg, hogy valaki, a Hazaárulásnak terhes gyanúja nélkül, ezen rendelésnek a törvénybe való beiktatását megakadályoztathassa, vagy annak ellene mondhasson. Szabad legyen énnekem, a főtiszt, papi rend által teendő ellenmondást egy kevéssé mérő serpenyőre vetnem. Az előre látó bölcs férfiú, minden dolognak a célját, és végét szokta meggondolni. Ugyan kérlek, mi lehetne ezen ellenkezésnek célja? avagy nem az-e, hogy ama csupa vélekedésen épült Jus