Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-02 / 22. szám

Hogy pedig lélekigázó művére a concordatum a koronát feltegye, a XXVIII. cikkben megállapítja, hogy „az érsekeknek és püspököknek szabadságukban álland egyházmegyéjükbe mindkét nemű szerzetet és congregatiót az egyházi sz. törvények értelmében behozni." Van e határozmányban valami, amire nézve nem találunk elég szót bámulatunk kifejezésére: ez a feledés azon hatalma, mely bizonyos időszakokban a népek és nemzetek lelkén vesz erö't, hogy a minek örökké tartó nyomot kellett volna hagyni a kedélyekben, egyszerre mind elenyészik és ujabb csalódásnak és fájdalmas tapasztalatnak csinál helyet. E határozmány alapján hazánk is rég nem látott, de nem is várt, mert törvényeink szerint nem is várható vendégek által lön meglepetve: a jezsuiták ismét megjelentek, hozva tudományt? mely a helyett, hogy nemes tettekre, szabadságra buzdítana, külső ügyességre való idomítás mellett, a lelket vak engedelmesség bilincseibe veri oly tan iránt, mely a felekezeti gyűlölködést megörökíti, hozva felvilágosodást, mely, mint a holdvilág fénylik, de nem melegít. Százszor elmondott dolgokat kellene ismételnünk, ha e lépésnek a szabadság ügyére veszélyes voltát egész terjedelmé,ben ki akarnók fejteni. Ezúttal csak egyre kívánjuk a hazafiak figyelmét felhíni. Nekünk, jelen helyzetünkben semmire sincs oly nagy szükségünk, mint hű összetartásra, a felekezetek és nemzetiségek kölcsönös kibékítésére. S épen most előállana az egyház és a concordatum értelmében oly elemet bocsátana közénk, melynek eredeti kijelentett rendeltetése a protestánsok ellen megsemmisítő harcot folytatni és katholikus testvéreinket ellenünk való kitartó gyűlöletre buzdítani? Mintha bizony különböző véleményeinkért egymás közt nem volna elég viszálkodásunk, a felekezetesség lelke közöttünk eléggé kifejtve, fokozva nem volna, hogy még olyanokat is bevegyünk, kiknek a polgárok egymás elleni ingerlése, a visszavonás szítása hivatásszerű mesterségük. Inkább ne adjunk semmi oktatást, hagyjuk a szegény népet inkább romlatlan ösztönére, mint hogy lelkét megmérgezzék és gyűlölni tanítsák. Mindezek theoriában szép dolgok lehetnek, mondják ellenfeleink, de a gyakorlatban tulaj donképen ugy áll a dolog, hogy Magyarország legtöbb iskolái oly tanulmányi alapítványokból tartatnak fenn, melyek eredetüknél fogva az egyház tulajdonai s igy, ha csak a tulajdonjog szentesitett eszméjét bolygatni nem akarjuk, amaz iskolák az egyház kezéből ki nem vétethetnek; akár behozzuk tehát a concordatumot, akár nem, csakugyan az egyház kezében kell az iskolának maradnia. De hát ugyan kinek jutott eszébe ezt tagadni, vagy azt követelni hogy a kath. egyház, mint egyház, iskoláit meg ne tarthassa, sőt hogy uj iskolákat is ne állithasson? Hiszen mi a szabadságot mindenkire eg}^formán kívánjuk kiterjesztve látni, mert csak is igy érdemli meg a szabadságnevezetet s akkor magától értetik, hogy az állam lételére legfontosabb szabadságban, a nevelés szabad intézésében az egyes sem korlátozható, mennyivel kevésbé akármely vallásfelekezet. Ámde a concordatum idézett határozmánya nem az egyháznak most emiitett szabadságát akarja megóva látni; hanem olyasmit rendel, mi által e szabadság is csak a clerust illető kiváltsággá válik és az egyesnek nevelési szabadsága merőben megsemmisíttetik, amennyiben a kath. ifjúság nevelését kizárólag a kath. clerus vezetésére kívánja bízatni. Távol legyen tőlünk, hogy mi a római clerus nevelő befolyását a társadalomra még csak korlátoztatni is óhajtanók,. de annyit a társadalom érdekében követelnünk kell, hogy viszont az egyház nemcsak az államot, de még az egyént se korlátozhassa abban, miszerint a nevelést szabadon és ugy intézhesse, amint azt a maga sajátságos viszonyaihoz és létesitendő feladataihoz képest legcélosabbnak tartja. Ami pedig az alapitványokat illeti, szinte azt kérdjük, hogy kinek jut eszébe azoknak az egyház által való jogos birtoklását megtagadni ? De amennyiben az országos iskolai alapítványról van szó, ne feledjék, hogy az legnagyobb részt a XIV. Kelemen pápa bullája .által 1773-ban örökre eltörlött Jezsuita rend vagyonaiból került ki. Már pedig a rend feloszlatása következtében res nulliussá vált birtokai nemcsak tényleg, de jogilag is az államot illetik, mely mint ilyen, a felekezetek között megkülömböztetést nem tehet, hanem csak