Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-26 / 21. szám

nem terjed az azzal való visszaélésre is ki. A gyermeknek joga van kellő nevelésre. De az államnak és társadalomnak is gondjának kell arra lenni, hogy a szülék kötelességüket teljesitsék. Itt nemcsak a gyermekek java forog szóban, hanem a társadalmi is, mely megkívánja, hogy a vétek, nyomor és bűn forrása betömessék. E forrás lényegesen a tudatlanság. Ha a természetes tekintély ürügye alatt eltűrik azon bizonyos nemű morális gyilkosságot, akkor a szegények és bűnösök számát szaporítják. A mennyire érdeke tehát az államnak a jólét, joga is van mindazt félreháritani, a mi a nyilvános rendet és biztonságot veszélyezteti. Ezen állami beavatkozás e szavakban foglalható össze: az atyai hatalommal való visszaélés megakadályozása a gyámoltalanok jogainak védelmezése és ez által a társadalmi jólét emelése." Ide vág a francia polgári törvénykönyv 203. §-sa is, mely ezt mondja: „a házastársak kölcsönösen kötelezik egymást a házassági aktus által, hogy gyermekeiket táplálják, fentartják és felnevelik (nouvrir, entretenier et élever), a felnevelés alatt a tanitás értetik." És micsoda a kényszeriskoláztatás ellenzőinek ellenvetése ? Azt mondják, hogy ez által a személyszabadság és tanitásszabadság van megtámadva. Különös! Miféle személyszabadság? Talán a gyermeké? Hát avagy azon megsérthetlen jogot tudatlanságra használjuk föl ? Vagy talán a szülök személyszabadságának megsértése az ?! E szerint a gonosztévő megsértett személyszabadságának védelmére is kardot kell fognunk! Mégis furcsa, hogy az állam kényszeritheti az ifjút a hadi szolgálatra, s nem volna joga a gyermeket kényszeríteni, hogy taníttatni engedje magát, hogy igy önmagára és másokra nézve is hasznos polgárrá váljék. Különben is ne higyjétek, mintha a kényszeriskoláztatás a legújabb kor eszméje volna. A reformátió ennek gyökere s végig nyúlik a protestáns államok történetében. Feltalálható ez Luthernek 1524-ben a városi elöljáróságokhoz intézett iratában, hol a többek közt igy szól: „Hogyan, ha a háborús időben lehet arra kényszeríteni a polgárokat, hogy kardot és puskát fogjanak, nem sokkal nagyobb joggal lehet-e kényszeríteni, hogy gyermekeiket taníttassák, mivel itt sokkal rosszabb háborűról van szó, nevezetesen: a rosz szellemmel való háborúról, mely rajtunk uralkodik s erényes emberektől fosztja meg az államot. Tehát minden áron kívánom, hogy az elöljáróság minden gyermeket kény szer itsen az iskolába járásra!" Midőn a 18-ik század elején Fridrik Vilmos porosz király parancsot bocsájtott ki az iskolák javítására, kötelezvén azok látogatására minden még nem konfirmált gyermeket, ez által csak a régi rendeleteket újította meg. A keresztyén szüléknek gyermekeik taníttatására köteleztetése már azon törrényben megvolt, mely közvetlen a 30 éves háború után bocsájtatott ki. Würtembergben ily tárgyú királyi rendelet még 1649-ben kelt. A porosz főreglement 1763-ból, melyet rendesen a kényszeriskoláztatás kezdetének tartanak, csak az iskolaköteles kor közelebbi meghatározását tartalmazza (5—14 évig). Továbbá azt hiszik, hogy a tanitás szabadság van azon kényszer által veszélyeztetve! De hát nem ott taníttathatja az atya az ő gyermekét, a hol akarja ? A tanitásszabadság soha sem jelentheti a tudatlanság szabadságát. A társadalomnak szabad ezen visszaélést megszűntei ni, s a mi ez esetben szabad, azt keresztül is kell vinnie. Joga egyszersmind kötelesség! Az államnak, mint minden embernek, az a feladata, hogy a jogot védje és a gyámoltalanokat oltalmazza. Ha a gyámoltalanok vagyoni viszonyairól van szó, senkinek sincs szava az ilyen beavatkozás ellen, és a morális és szellemi jólét előmozdítani akarását önkénynek nevezik. Honnan van ez ? Mindenesetre onnan, hogy máig a világ sokkal nagyobb súlyt fektetett földi javainak fentartására, mint szellemi képességeinek fejtésére. Pedig a mennyire felette áll a szellem a testnek, annyira jogosult és szükséges az állam gondoskodása a kiskorúak morális érdekeiről. S a mi legcsudálatosabb, még a nép nevében támadják meg azon rendszabályokat, mert — amint mondják — azok a népet segédeszközeitől fosztják meg! Ugy vélekednek, hogy sok szegény család a gyermekek munkájára van szorítva, bogy megéljen. De erre meg azt felelhetjük, hogy semmi joga sincs az atyának gyermekei gyenge erejét kizsákmányolni, és még a munkások jólétének nagy félreismerése az, ha nyomorult helyzetük okait sohasem akarjuk megszüntetni. De meg világosan mutatja a nemzetökonomia, hogy a kényszeriskoláztatás nem kisebbíti a munkásbért. Az angoloknak a gyermekek munkája ellen irányzott legközelebbi mozgalma megmutatta, hogy a törvényes tilalom nemcsak nem ártott, hanem előnyére szolgált a gyármunkás osztálynak. Tehát nagyon érthető, hogy a müveit munkások és gyárosok kivétel nélkül a munka idő megszorítását és a kényszeriskoláztatást kívánják a gyermekekre nézve (lásd Revue des Deux Mondes, XXXVI. Année, seconde période. Tome Soixante — 15. April 1866.) Erkölcstudalmunk előhaladásával függ össze, hogy mi jelenben a gyermekek taníttatásának elhanyagolását jogtalanságnak tartjuk. Cousín mondja: „Az oly törvény, mely kötelezi a szüléket, a gyámnokokat, jogosítva van kisebb nagyobb büntetés szabásra is azok irányában, kik a gondviselésükre bízott gyermekektől a köz- vagy magánoktatás jótéteményeit megvonják, azon elvnél fogva, hogy az oktatás kötelességeink ismeretére és gyakorlására szükséges és az minden kötelesség közt a legelső és ép oly szigorú társadalmi köteíeztetést állapit meg, (constitue), mint minő a katonai szolgálat; részemről ép olyan törvénynek tartom és absolute nincs alóla kivétel, és nem ismerek egyetlen országot, hol ezen törvény hiányzik s hol mégis virágzó lenne a népnevelés!" Hát arra mit szólnak ezen kényszer ellenségei, hogy az öt földrész két legszabadabb államában, u. m. Svájcban és az egyesült államok egy részében általános gyakorlatban van a kényszer iskoláztatás. Egész Svájcban, kivévén Schwyz, Uri, Unterwalden kántonokat, hol pásztorok laknak, és Genf kantont, hol felesleges, el van az fogadva. S mi az eredmény? Az, hogy M. Ador genfi statistikus elbeszélése szerint néhány év előtt Genfben oly embert kerestek, ki soha oktatásban nem részesült, hogy egy uj olvastatási módszert felnőttön próbáljanak meg. Sok ideig senkit sem találtak;